2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Hetvenmillió forinttal kevesebbet költenek idén kampányra, mint 10 éve
2011. 09. 08. 00:00

Az idei népszámlálás kampányára majdnem 70 millió forinttal kevesebbet költ a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint a tíz évvel ezelőtti, legutóbbi népszámlálás kampányára.

Mint mondta, a kampányra fordított teljes összeg - nettó 234 millió forint - hozzávetőleg a népszámlálás teljes költségeinek alig 1,5 százalékát teszi ki. A teljesen pontos adatok azért nem állnak még rendelkezésre, mert a kampánnyal kapcsolatos keretszerződések egy részét még nem véglegesítették, de az összeg minden bizonnyal ennyi lesz - tette hozzá.

 

Beszámolt arról, hogy az összköltség legnagyobb részét a médiavásárlás teszi ki, nettó 177 millió forintot felületvásárlásra, azaz televíziós megjelenésekre, a városokban és az autópályák mentén elhelyezett óriásplakátokra, illetve a városi nyomtatott sajtóra költenek. Felületvásárlással az Inter-Media Group ügynökséget bízták meg.

 

Az egyebek mellett reprezentációs füzetek, diákzsebkönyvek promóciós nyomdai költségei mintegy nettó 22 millió forintra rúgnak, ezek gondozását a Közlöny Kiadó végzi - közölte Kruchina Vince.

 

Elmondása szerint a népszámlálás arculatának grafikai kivitelezési munkálatai körülbelül nettó 8,2 forintba kerülnek majd. Ebből az összegből a kreatív szakemberek költségeit, a rádió és televíziós spotok forgatókönyvírását, rádióspotok gyártását, plakáttervezést és általában minden grafikai, tördelési munkálatot fedeznek. Ezen feladatok ellátására a Lounge Desing Stúdiót bízták meg.

 

A filmgyártás költsége összesen nettó 25 millió forint körül lesz, ebben benne van három tévéspot, amelyek már a közönség elé kerültek. Készítenek egy dokumentumfilmet is, ami megörökíti a népszámlálás folyamatát, és október-november folyamán lesz látható - tudatta a KSH osztályvezetője.

 

Kitért arra, hogy a spotok közül az egyik romaszervezetek közreműködésével jött létre, az Ide tartozunk! kampány részeként. A spotokat szoros együttműködésben készítették társadalmi szervezetekkel.