HÍREINK
vissza

Megnyílt a roma fiataloknak meghirdetett rendvédelmi tábor Nagykovácsiban

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 Július 18    Forrás: mti


Ez a cikk archív

Megnyílt a rendészeti pályára irányító egyhetes tábor hétfőn Nagykovácsiban, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában; a nyolcadik alkalommal megrendezett eseményt olyan roma fiatalok számára hirdették meg, akik rendőri, katasztrófavédelmi vagy más hivatásos pálya iránt érdeklődnek

Hirdetmény

Hatala József országos rendőrfőkapitány a megnyitón azt mondta: a megújulás előtt álló rendvédelmi és hivatásos - azon belül a rendőri - pálya "egy nagy kaland", embert és családot próbára tevő hivatás. Hozzátette, hogy a megújulás előtt álló, januárban életbe lépő életpályamodell kiegyensúlyozott, méltó egzisztenciát nyújt majd a dolgozóknak.

 

Az altábornagy közlése szerint a már évtizedes hagyományra visszatekintő tábor lehetőséget nyújt arra, hogy a résztvevők betekinthessenek a rendőrök napi munkájába, tájékozódhassanak arról, milyen szakterületeken dolgoznak a rendőrök, milyen ismeretanyagra és technikai eszközökre van szükségük a munkájukhoz.

 

A táborban negyven, érettségi előtt álló vagy már leérettségizett fiatal vesz részt, akik megismerhetik azt is, milyen követelményeknek kell megfelelniük, ha a rendőri, a tűzoltói, a büntetés-végrehajtási vagy a pénzügyőri pályát választják.

 

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője a tábor megnyitóján arról tartott előadást, hogy a tűzoltóság vagy a polgári védelem területén milyen oktatási rend szerint képzik az állományba jelentkezőket. Hangsúlyozta, hogy a Belügyminisztérium irányítása alatt lévő területeken a hivatásos pályák esetében szinte azonosak a törvény által is meghatározott bejutási feltételek.

 

Várnai Márton, az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese azt hangsúlyozta: fontos, hogy minél több roma fiatal kerüljön be a rendőrség állományába, hogy ezzel is elősegítsék a romák társadalmi integrációját és az esélyegyenlőséget.

 

Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az általa vezetett Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület szervezésében Szabolcs megyében elindítottak egy programot, amelynek keretében hét általános iskolában heti egy alkalommal képzést tartanak a rendészeti pálya iránt érdeklődőknek.

 

A hátrányos helyzetű és roma tanulóknak indított program bázisintézményének számító jánkmajtisi általános iskola igazgatója, Nyíri Lászlóné azt mondta: az öt település 60 tanulója hetente egyszer, délutáni foglakozásokon rendvédelmi oktatásban részesülhetett, szabadidős tevékenységként modern táncot vagy önvédelmet tanulhatott, és ellátogatott a csengersimai határátkelőhöz, hogy a vámőrség munkáját is megnézze. A programot a fehérgyarmati kistérség másik hat településén is elindították; a képzés a tanévvel együtt zárult, de szeptemberben újraindul.



Hirdetmény
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó

A RomNet cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt!


Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2014 április   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS



EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Bejelentés nélkül látogatott meg lyukói családokat a Jobbik

  • Elismerést adott át az amerikai nagykövet a Színes Gyöngyök Egyesületnek

  • Az államtitkár városában nem cigányoznak

  • Orbán: Cigányellenes volt Bayer írása

  • Cigányozásért bűnhödik a Fradi és a Honvéd



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Szeretnéd, hogy 2014-ben egy önálló roma párt is induljon a választásokon?











KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:


  • sosi - na mi van?
    www.sosinet.hu





    Decade of Roma Inclusion





  • Rádió C



    100 Tagú Cigányzenekar



    MTV-Roma magazin