Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság a mai napon hallgatta meg Morten Kjaerumot, az Európai Alapjogi Ügynökség igazgatóját, valamint Ilze Brands Kehrist.

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság a mai napon hallgatta meg Morten Kjaerumot, az Európai Alapjogi Ügynökség igazgatóját, valamint Ilze Brands Kehrist, az ügynökség igazgatótanácsának elnökét.

A bécsi székhelyű ügynökség 2010-es tevékenységéről szóló beszámolóját követően Járóka Lívia, a romák társadalmi befogadását célzó uniós stratégia jelentéstevője arról kérdezte az igazgatót, hogy az egyenlő bánásmódról szóló irányelv jobb érvényesülése érdekében hogyan kívánja az ügynökség a helyi roma közösségek ismereteit bővíteni jogaikkal és lehetőségeikkel kapcsolatban. A fideszes EP-képviselő további kérdése arra irányult, hogy az Alapjogi Ügynökség hajlandó-e segítséget nyújtani a tagállamoknak az Európai Roma-keretstratégia értelmében 2011 végéig benyújtandó nemzeti romaintegrációs stratégiájuk kialakításában, főként a dokumentum által előírt válságtérképhez kapcsolódó adatok és indikátorok összehasonlítható feldolgozása és elemzése tekintetében.

Morten Kjaerum, az ügynökség dán igazgatója válaszában emlékeztetett, hogy az emberi jogok érvényesítésében a romák társadalmi befogadásának ügye mára az egyik központi kérdéssé vált, így az uniós intézményeknek a jövőben sokkal többet kell tenniük e területen.

Az igazgató elmondta, hogy szándékukban áll segítséget nyújtani a tagállami romaprogramok tervezésében, és a közeljövőben az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjával és a Világbankkal közösen készítenek egy olyan felmérést, amely összehasonlítja a helyi roma és többségi háztartások helyzetét.

Kjaerum szerint a felméréssel világosan elválaszthatók lesznek a hátrányos megkülönböztetésből és az általános szegénységből fakadó hátrányok, így a tagállamok és az ügynökség rendelkezésére álló eszközök hatékonysága tovább finomítható.

A helyi közösségek jogismeretével kapcsolatban az igazgató elmondta, hogy a hátrányos megkülönböztetés áldozatainak többsége egyáltalán nincs tisztában a jogi lehetőségekkel, így a tagállami esélyegyenlőségi szervek felállítását és az intézményrendszer kiépülését követően a következő lépésnek a célcsoportok megszólítása és tájékoztatása kell, hogy legyen.