A szomszéd bőrszíne hivatalosan Budapesten sem szabhatja meg az ingatlanárakat, ennek ellenére ez a kérdéskör ezen a területen is foglalkoztatja a vevőket, sőt még az eladókat is.
Míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs megye gettósodott falvaiban, valamint a romák problémái miatt elhíresült településeken ingatlant eladni már önmagában kihívás (egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk ezzel), addig a fővárosban nem ennyire vészes a helyzet. Olyan területek persze ettől függetlenül Budapesten is vannak, ahol az előítéletek megnehezítik az otthonok értékesítését vagy vásárlását.
„A város legneuralgikusabb pontjai a VIII. kerület körúttól kijjebb eső része – leszámítva persze a Corvin sétányt –, valamint a VII. kerület Keleti pályaudvar felőli részén vannak. A vevők e városrészek egyes területeit, ha csak tehetik, kerülik, mindez pedig az árakban is tükröződik” – mondja Beák Attila, a Beák és Társa ingatlaniroda vezetője, aki szerint az ingatlantulajdonosoknak a fővárosban főképp a Baross utcai panellakások, valamint a Keleti pályaudvar és a Garay téri piac környékén lévő otthonok esetében kell előítéletekkel számolniuk.
„Ezeken a területeken az érdeklődők szinte minden esetben rákérdeznek a szomszédok személyére. Emiatt egyszer nekünk is volt egy igen érdekes sztorink, ugyanis az egyik ügyfelünk ingatlanja egy olyan 35 négyzetméteres, földszinti, udvari lakást volt, amelyben vele együtt laktak vagy tíz-tizenketten. Amikor a ingatlant fölmértük, az egyébként roma származású tulajdonos a lakás legnagyobb pozitívumként azt emelte ki, hogy a házban cigányok nem laknak – magyarul ha őket kivásárolják, több cigány lakó nem marad az épületben. Ez a történet nagyon jól mutatja azt, hogy a romák mennyire tisztában vannak az előítéletekkel – tette hozzá Beák Attila.”
Eladója válogatja
Ugyanerről a jelenségről számol be lapunknak Bartucz Tamás, az Ibred csoport vezetője is: Ez a jelenség a romáknál és a nem romáknál egyaránt megfigyelhető. Én például bizonyos megjegyzések után már meg sem kérdezem, hogy a tulajdonos vagy az érdeklődő konkrétan kinek nem adná el a lakását, vagy ki mellé nem költözne. A legtöbb esetben egyszerűen látszik, hogy az ügyfél milyen szociális szegmensből érkező vevővel vagy eladóval állna szóba – a legtöbb esetben csak olyannal, mint amilyen ő maga. Azt persze az eladók nem konkrétan közlik előre, hogy kinek nem adják el a lakásukat, de azt azért általában szemérmesen elpöttyintik, hogy „milyen vevőt ne hozzunk”.
A másik tipikus példa, amikor azzal a régi mondással hozakodnak elő, mely szerint a pénznek nincs van szaga – majd pedig közlik, hogy ez rájuk nem vonatkozik, azaz esetükben a pénznek igenis van szaga. Az ilyen megjegyzések egyébként leginkább azon eladókat jellemzik, akik jóban vannak szomszédaikkal, régóta helyben laknak, és nem szeretnék, hogy lakókörnyezetüknek miattuk kelljen „nemkívánatos” szomszédsággal szembesülnie.
Megbélyegzett területek
Bartucz Tamás azt is kiemeli, hogy a pesti kerületeken belül olyan megbélyegzett környékek is vannak, amelyek mára már teljesen átalakultak, az ingatlanvásárlók fejében mégis a régi kép él róluk: „Tipikusan ilyen a Mester utca és az Üllői út közötti rész – ha valaki 15 év után téved erre a környékre, az nagyon meglepődhet, hiszen ez a terület az elmúlt pár évben szinte teljesen átalakult, a velük kapcsolatos előítéletek mégis megmaradtak, annak ellenére, hogy lakosságuk mára szinte teljesen lecserélődött.
Józsefváros, Tavaszmező utca (Fotó: Réti Dóra)
A szokásos kérdéseket ennek ellenére szinte minden érdeklődő fölteszi: persze nem konkrétan a szomszédok bőrszíne iránt érdeklődnek, hanem csak áttételesen puhatolóznak, azaz a közbiztonságra és a tisztaságra kérdeznek rá. Az ilyen jellegű kérdéseket egyébként különösen olyan környékeken nehéz megválaszolni, ahol a helyzet egyáltalán nem egyértelmű – gondolok itt arra, hogy Budapesten belül minden esetben mikrokörnyezetekről van szó, azaz hiába van konkrétan rendben a Mester utca, a Haller utca és a Nagyvárad tér, egy-egy utcával arrébb már gondok lehetnek. Ezért van az, hogy ezeken a területeken igazából csak olyan vevőnek lehet ingatlant eladni, aki az adott területet nagyon jól ismeri és elfogadja.”
Mit hoz a jövő?
Az ingatlankeresők a rosszabb hírű városrészekhez közeli területeken attól is tartanak, hogy ha megveszik a vásárlás pillanatában még problémamentesnek számító lakást, akkor pár év elteltével gondokkal kell majd szembenézniük. Emellett nem lehetnek biztosak abban sem, hogy a későbbiekben nem kell azzal számolniuk, hogy otthonukon nem tudnak túladni.
„Vannak persze bátrabb vevők, akik bíznak abban, hogy a kiszemelt lakás 5–10 év elteltével is likvid lesz, de ők vannak kisebbségben. A többség ennél jóval körültekintőbb, és néha még túlzottan is hisz a szóbeszédnek – gondok itt arra, hogy az érdeklődők egy része a Corvin-sétány környékét még megnézni sem hajlandó, mert „köszöni szépen, járt ő arra 20 évvel ezelőtt, tudja, hogy kik laknak azon a környéken…”
És az persze igaz, hogy a Mikszáth Kálmán tér és a Baross utca ma is nagyon lehangoló, de a környék átalakulása ma is folyamatos – Hangsúlyozza Bartucz Tamás. Beák Attila a budapesti helyzettel kapcsolatban azt is kiemeli, hogy a városban azért nyoma sincs olyan jellegű gettósodásnak, mint például az Észak-Magyarországon: „Itt alig van olyan terület, ahol a romák vannak többségben, ilyen településrészek inkább csak az olcsóbb külvárosi kerületekben, így például a XV., XVII. XVIII., XIX., XX., és a XXI. kerület egyes részein alakultak ki. Tipikusan ide települtek ki azok a cigányok is, akik a belváros közelmúltban rehabilitált részein laktak.
Azt azonban nem igazán lehet fölmérni, hogy ezeken a területeken csökken-e az ingatlanok ára, hiszen a fővárosban az árak ennél jóval több tényezőtől függnek. Az árnövekedés persze már jóval feltűnőbb, jól mutatja ezt például az, hogy a IX. kerület rehabilitált részein a lakosságcserét követően a régebbi épületek esetében is emelkedtek a négyzetméterárak. A legtöbb rehabilitáció előtt és alatt álló kerületben ez várható – ezzel pedig idővel együtt jár majd a lakosságcsere is.
