2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Újra megjelent a Véderő Gyöngyöspatán
2011. 04. 27. 00:00

A Véderő több tagja hétfőn ismét megjelent Gyöngyöspatán, ahol egy magánterületen továbbra is meg akarják tartani önvédelmi és harcászati ismereteket oktató táborukat.

Miután hétfőn a bíróság megszüntette [1] a Véderő nevű szervezet pénteken, garázdaság gyanújával őrizetbe vett nyolc tagja elleni eljárást, közülük már hétfőn többen újra megjelentek Gyöngyöspatán. Erről a helyi romák számoltak be.

 

Emlékezetes, hogy amikor a faluba vasárnap visszatértek [2] az onnan pénteken elmenekülő nők és gyerekek, Farkas János roma vezető azt nyilatkozta: a következő incidens után a kisebbség végleg elhagyja a települést.

 

Eszes Tamás, a Véderő ideiglenes megbízott parancsnoka, aki maga is helyi lakos, az Indexnek megerősítette, hogy heteken belül újraszervezik a kiképzőtábort. Szerinte szó sincs provokációról, amit az is bizonyít, hogy mivel az önkormányzat helyrehozta a hátsó utat, többé nem a romák lakta településrészen keresztül fogják megközelíteni a (romák házainak közvetlen szomszédságában lévő) helyszínt.

 

Mint mondta, a hétvégi események előtt konzultáltak a rendőrséggel, a roma vezetőkkel, cigány vajdákkal, mindenki nyugodt volt, ezért is érthetetlennek tartja a történteket.

 

Eszes szerint örülnek, hogy a korábbi próbálkozásaik után végre saját tulajdonú területen szervezhetik meg a táborukat, ahonnan már senki nem küldheti el őket. Hamarosan megkezdik a 14-16 éves fiatalok katonai táboroztatását [3], és ha a körülmények megfelelőek lesznek, hat éves gyerekeknek is tartanak majd tábort.

 

Eszes Tamás azt is bejelentette, hogy független jelöltként indul a Gyöngyöspatán a megüresedett polgármesteri székért. Tábi László korábbi polgármester április 19-én mondott le posztjáról. A választást a mandátum megüresedését követő 30 napon belül kell kiírni, és négy hónapon belül meg kell tartani.

 

Mint mondta, a Véderőnek semmi köze nincs a politikához, és a táboruk  csak a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt keveredett bele a politikai csatározásba. Arra a felvetésre, hogy ennek polgármesteri jelöltsége ellentmond, azt válaszolta: nem a Véderő, hanem ő indul a polgármesteri posztért. Szerinte a mögött sem kell provokációt sejteni, hogy a romák mellett vásároltak telket.

 

Ifj. Farkas János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője szerint a romák azt várják, hogy a "köztársaság álljon a sarkára", és ne engedjék, hogy a véderősök figyelgessék és provokálják őket. Erre szerinte az a múlt heti kormányrendelet is alkalmas eszköz lehet, ami a jogszabályi felhatalmazás nélkül végzett közbiztonsági tevékenységet bünteti.

 

A Véderő tagjait pénteken a rendőrség azért vette őrizetbe, mert riadalmat és félelmet keltettek a helyiekben, amikor a kisebbség lakóhelyének közelében, demonstratív, provokatív módon, egységesnek látszó egyenruhában jelentek meg, amivel a hatóság szerint garázdaság szabálysértését követték el.

 

Jogvédők szerint ugyanakkor bűncselekmény miatt is eljárást lehetett volna indítani, a Btk. kényszerítésről és közösség tagja elleni erőszakról szóló paragrafusai alapján.