HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Jobbikbűnözés: Halálos fenyegetésben a romák - katonai kiképzőtábor épül Gyöngyöspatán

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 április 17    Forrás: Klubrádió, Független Hírügynökség


Ez a cikk archív

Óriási a feszültség Gyöngyöspatán, tegnap este kővel dobták be egy cigánysoron lévő ház ablakát. Este a Véderő, a Betyársereg, a Titkolt Ellenállás és a Szebb Jövőért szervezet több tagja részegen ostorokat csattogtatva vonult fel és halállal fenyegette a romákat. Közben katonai kiképzőtábor építésébe kezdett a Véderő paramilitáris szervezet nem messze a romák lakta területtől. A településen élők szerint hiába értesítették mindkét esetben a rendőrséget, nem történt intézkedés – erősítette meg a Klubrádiónak Farkas János, az Országos Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke. Jelenleg is mintegy 20-30-an gyülekeznek a Kecskekőnél kinevezett "bázison."

Hirdetmény

Katonai kiképzőtábor építésébe kezdett Gyöngyöspatán a Véderő paramilitáris szervezet. A Klubrádió Farkas Jánostól, az Országos Roma Polgárjogi Mozgalom alelnökétől úgy tudja, hogy a Véderő a helyi cigánysor fölött lévő Kecskekő nevű dombon lévő pincénél megkezdte a tábor kialakítását, amelyet csak a cigánysoron keresztül lehet megközelíteni.

 

Tegnap kezdték meg a kövek hordását "tereprendezés" címén, majd sötétedéskor előkerültek az ostorok is – állítják a helyiek, akik rettegnek. A Véderő, a Betyársereg, a Titkolt Ellenállás és a Szebb Jövőért Polgárőrség több tagja részegen vonult az utcán, megjegyzéseket tettek a romákra, és halállal fenyegették őket - mondta Farkas János.

 



border=0 border=0

Amikor a romák a hatóság segítségét kérték, a kiérkező rendőrök kérésére, bár előkerültek ostorok, sokkoló és machete is – intézkedés nem történt - állítja az Országos Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke. Ehelyett a rendőrség a romák védelme érdekében létrehozott helyi polgársegítő szervezetet kezdte el oszlatni.

 

Ezután éjfél körül feketeruhás, kopaszra nyírt fejű fiatalemberek 2 ökölnagyságú kővel bezúzták az egyik roma család házának ablakát, a kő a gyerekágyra esett. A kiérkező rendőr – a romák állítása szerint - fogta a követ, kisétált vele az ajtón és eldobta az udvaron, fénykép nem készült, intézkedés nem történt – mondta Kiss Tibor a TASZ terepmunkása a helyiek beszámolója alapján.

 

A cigányok furcsállták, hogy amikor jelezték, hogy a támadók közül két gyöngyöspatait felismertek, a rendőrök nem vettek fel személyleírást, hanem azt mondták, majd ha tanúskodni kell, akkor elmondhatják - tette hozzá Kiss Tibor.

 

A helyzet egyre feszültebb Hajdúhadházán is - írta a független Hírügynökség. A sportpályán eddig mintegy 300 roma és nem roma gyűlt össze a keresztény evangelizációs rendezvényre, amelyet az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymissziója tart este hatig. Megérkezett Aba-Horváth István, a Hajdú-Bihar Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, illetve nemrég érkeztek roma jogvédők köztük Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.

 

Részvételét ígérte az evangelizáción két LMP-s politikus, Dorosz Dávid országgyűlési képviselő és Szombati Kristóf is. Közben a Jobbik délutánra meghirdetett demonstrációjára is érkeznek a résztvevők a városba, ahol a héten kezdtek járőrözni a közvélemény által a heves megyei Gyöngyöspatáról már ismert Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai.

 

A demonstráción Vona Gábor a Jobbik elnöke is beszédet mond. Bernát Bálint, a megyei cigány önkormányzat alelnöke a Független Hírügynökség tudósítójának elmondta: a rendezvénnyel azt szeretnék üzenni, hogy ők "békességet és szeretetet nyújtanak a város felé". A felvetésre, hogy Tasó László fideszes országgyűlési képviselő a héten arra kérte a romákat, maradjanak otthon, Bernát Bálint azt felelte: nem fognak elmenni a Jobbik vasárnap délutánra hirdetett tüntetésére, programjuk este hatig tart, utána hazamennek.



Hirdetmény
Ehhez a cikkhez eddig 2 hozzászólás érkezett.

#2   more  | 2011 április 19 06:23:24 like(0) dislike(0)

Vona valami nagyon érdekes dolognak lehet a birtokában, mert  Orbánék nem mernek lépni!

 

#1   romungro  | 2011 április 17 16:57:08 like(0) dislike(0)

Az országban többségben vannak a cigány gyűlölők, és ezt a plitkusok is tudják. Ennél fogva nem fognak semmit csinálni a jobbikkal szemben.


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Január   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Farkas Flórián hosszú útja lassan elvezet a bukáshoz

  • A cigányok harminc éve elszenvedői a túlóratörvénynek

  • ORÖ-s képviselők tucatjait hallgatták ki gyanúsítottként

  • KÁSLER MIKLÓS: A ROMA SZAKKOLLÉGIUMOK ELŐSEGÍTIK A TEHETSÉGEK KIBONTAKOZTATÁSÁT

  • Azért kellett mennie a CEU-nak, mert Soros támogatta a romákat?



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt