HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Romagyilkosságok - Ügyvéd: ebben az eljárásban új személyt nem lehet bíróság elé állítani

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  romagyilkosságok
2011 Március 28    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Magyar György ügyvéd szerint néhány részletben nem „volt vádképes a bizonyítás”, ezért maradhatott ki a romagyilkosságokkal vádolt férfiak elleni vádiratból több, a sajtó által is felmerült részlet említése, és ebben az eljárásban már újabb emberek nem kerülhetnek bíróság elé.

Hirdetmény

A büntetőügyekben tevékenykedő ügyvéd az MTI érdeklődésére vasárnap, azzal kapcsolatban, hogy a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozattal megvádolt és a Pest Megyei Bíróság elé állított négy férfi ellen indított eljárásban egy esetleges terhelő tanúvallomás alapján a bűncselekmény-sorozatban bűnpártolás vagy bűnsegédlet miatt új személy eljárás alá vonható-e, leszögezte: a már bírói szakban lévő ügyben új személyt nem lehet eljárás alá vonni, de nem zárható ki, hogy egy új eljárásban további személyeket is megvádolhatnak.

 

 

A Pest Megyei Főügyészség által pénteken ismertetett vádirat szerint az első, másod és negyedrendű vádlott gépkocsija a tiszalöki gyilkosság utáni menekülő útvonalon, a Keleti-főcsatorna melletti földúton a sárban elakadt, ezért megkérték munkahelyükön dolgozó kolléganőjüket, F.-né Ny. Évát, aki korábban szerelmi kapcsolatban állt az elsőrendű vádlottal, hogy mentse ki őket. Az ügyben tanúként kezelt nő a saját autóján visszavitte Kiss Istvánt és Kiss Árpádot Debrecenbe, ott a vádlottak elrejtették a támadáskor használt fegyvereket. Ezután visszatértek az elakadt autóhoz, majd helybéliektől segítséget kérve egy traktorral kihúzták és lemosatták a járművet.

 

 

Magyar György szerint F.-né Ny. Éva - aki a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhely üzemeltetője, így a vádlottak főnöke volt, és akit a vádlottak 2009. december 21-i elfogásakor szintén előállítottak, de tanúkihallgatása után szabadon engedték - azért maradhatott tanú az ügyben, mert a nyomozás során nem volt bizonyítható a bűnpártoló tevékenysége. Hozzátette: még ha tudta is, mit tartalmaz az a zsák, amit autójába tettek a gyilkossági helyszín közelében a vádlottak, ebben az eljárásban tanú marad, szerepét másként nem vizsgálhatják.

 

 

Megjegyezte, a veszprémi Marian Cozma meggyilkolásának ügyében azt a nőt, aki külföldre vitte autójában az egyik vádlottat, bűnpártolás miatt vádlottként vonták eljárás alá.

      Arra vonatkozóan, hogy a titkosszolgálatoknál, akik a gyilkosság előtt megfigyelték a másodrendű vádlottat, majd miután az fegyverbeszerzésbe kezdett, megfigyelését leállították, hibák miatt, illetve a negyedrendű vádlott, Csontos István kapcsolattartójával szemben, aki a két utolsó támadás között beszélt a vádlottal, bármilyen felelősség megállapításra sor kerülhet-e, úgy válaszolt: erre szintén csak egy új, a katonai ügyészség által lefolytatandó eljárásban nyílna lehetőség.

 

 

Nem szerepel a vádiratban, hogy a negyedrendű vádlott korábbi nyilatkozatai alapján társai a katonai biztonsági hivatali kapcsolattartóját meg akarták ölni, de ő lebeszélte társait, az viszont benne van, hogy egy laktanyát akartak kirabolni, ahonnan újabb, nagy tűzerejű, automata fegyvereket, géppisztolyokat akartak rabolni.

 

 

Az ügyvéd szerint a tárgyalás során felmerülhetnek újabb bizonyítékok az üggyel, vagy más bűncselekményekkel kapcsolatban, így akár egy esetleges felbujtó személyére vagy szerepére vonatkozóan is, de csak egy új, az ügyet tárgyaló bíró utasítására elrendelt ügyészségi nyomozásban lehet azt tisztázni, és ha vádképes, akkor lehet a bíróság elé tárni.

 

 

A pénteki vádirat-ismertetés után a vádlottak védőügyvédei nem kívánták kommentálni az ügyészség által ismertetett, 12 pontban megfogalmazott vádakat mondván: ügyfeleik a következő tárgyalási napokon vélhetően nyilatkozatot tesznek a terhükre rótt bűncselekményekkel kapcsolatban.

 

 

Gerecs Krisztián, a másodrendű vádlott, Kiss István Zoltán - akit a tatárszentgyörgyi férfi és kisfia, valamint egy kislétai anya megölése mellett hét másik támadás kapcsán részben tettesként, részben bűnsegédként elkövetett emberöléssel vádolnak - védője az MTI-nek azt mondta: kisebb horderejű ügyekhez viszonyítva "összecsapottnak" érzi a vádakat, ami véleménye szerint az ügyben elvárt és támasztott társadalmi és politikai nyomás miatt alakulhatott így.

 

 

A védőügyvéd azt mondta: véleménye szerint „lesznek még meglepetések” az eljárás során, de konkrétumokról nem kívánt beszélni.

 

 

Az ügyészség Kiss Árpád Sándor elsőrendű, testvére Kiss István Zoltán másodrendű, Pető Zsolt harmadrendű, és Csontos István negyedrendű vádlottat a hat halálos áldozatot követelő kilenc támadás és fegyveres rablás, valamint más bűncselekmények miatt ötszörösen minősülő - aljas indokból, előre kitervelten, több emberen, részben 14 éven aluli sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve - emberöléssel vádolja.

 

 

Magyar György ügyvéd az MTI-nek vasárnap azt mondta: az emberölés kilenc minősítő körülménye közül már egy is elég ahhoz, hogy életfogytiglani büntetést szabjanak ki, és erre már számos példa volt az elmúlt két évtizedben.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Ösztöndíj a cigány értelmiségért

  • A romák is a Fidesz-KDNP jelöltjeit fogják támogatni

  • Romagyilkosságok - Tíz éve történt a nagycsécsi támadás

  • A SOMNAKAJ NOVEMBERBEN UTOLJÁRA A NEMZETI SZÍNHÁZBAN

  • Ösztöndíj pályázat roma fiataloknak



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt