2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Jövedelem nélkül maradt a cigányvezető
2011. 03. 10. 00:00

Rostás Lászlónak, a cigány önkormányzat vezetőjének sem jár már fizetés, beállt a segélyezettek sorába. Az év derekán bezárhat a cigányház is.

Több mint 20 éve vezeti a népes kiskunhalasi cigány közösséget Rostás László, aki - mivel ezután nem kap munkájáért fizetést - április közepéig munkanélküli segélyből kénytelen megoldani mindennapi megélhetését.

 

Mint mondja: a tavalyi 8-9 millióhoz képest idén csak 5 millió forint városi támogatást kapott a cigány önkormányzat, bár - mint fogalmaz - jobb lett volna, ha egyetlen fillért sem adnak.

 

- Attól, hogy a pénz kevesebb lett a feladat még ugyan annyi, sőt a mostani általános gazdasági helyzet miatt talán még több. Ha nem adtak volna semennyit erre a feladatra, akkor legalább lelkiismeret-furdalás nélkül abba tudtam volna hagyni a munkát, bezártuk volna a cigányházat, de így ez sem tehetjük meg - mondja Rostás, aki eddig a Halasi Többcélú Kistérségi Társulástól kapta a fizetését, de az önkormányzati szövetség erre a feladatra idén egyetlen fillért sem szavazott meg.

 

- A város által biztosított költségvetéshez hozzájön még 570 ezer forint állami támogatás. Ez a pénz pont arra elég, hogy a cigányházat fenn tudjuk tartani, de lehet, hogy júliusban azt is be kell zárnunk. Az emberek - cigányok és magyarok egyaránt - megszokták, hogy hozzánk fordulhatnak segítségért, én meg nem mondhatom nekik azt, hogy mivel nem kapok a munkámért fizetést, menjenek ahova akarnak a gondjukkal - teszi hozzá Rostás.

 

A szűkös költségvetés miatt az eddig 12 fővel működő utcabizalmi hálózat is jelentősen lecsökken: a jövőben csupán 4 megbízott fog ügyelni a cigányok lakta utcák rendjére, ők is a munkaügyi központ segítségével láthatják csak el feladataikat, közfoglalkoztatottként.

 

  Idén - pénz híján - a rendezvények is elmaradnak, így biztosan nem lesz cigány gyermeknap sem Idén - pénz híján - a rendezvények is elmaradnak, így biztosan nem lesz cigány gyermeknap sem

Rostás László véleménye szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen nehéz helyzetben a cigányság, mint napjainkban: egyre többen küzdenek lakhatási problémákkal, munka nélkül semmi jövedelemből élnek. A cigány vezető azt mondja: ha a cigányság problémája a város nyakába szakad, és ők nem tudják megfelelően kezelni az ügyeket, akkor az beláthatatlan következményekkel fog járni.