2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Az Igrici példa Hegyalján
2011. 02. 09. 00:00

Erdőhorváti, Tolcsva és Vajdácska szeretne összefogni. Erdőhorvátiban nyolc hektáron szeretnének létrehozni a helyi cigányokkal egy mintagazdaságot.

Igriciben jött létre a megyében először egy olyan termelő-értékesítő szövetkezet, amely javarészt romákat foglalkoztatott és foglalkoztat mind a mai napig. Ennek a példájára Hegyalján három település is jelezte, szívesen részt venne ennek a mintagazdaságnak a továbbfejlesztésében.

 

Dolgozni akarnak

 

Nálunk a romák és általában a munka nélkül lévők dolgozni akarnak – mondja Takács Gábor, Erdőhorváti polgármestere. Az más kérdés, hogy munkahely a környékén szinte egyáltalán nincs. Éppen ezért úgy gondoltuk, ami Igriciben bevált, azzal mi is megpróbálkoznánk. Nótár Zoltán példája példaértékű a számunkra.

 

A visszajelzésekből azt tudtam leszűrni, a helyieknek is tetszene egy olyan gazdaság, amely kifejezetten konzervipari célokra termesztene zöldséget. Az Európai Uniónak 4,6 milliárdos kerete van a romák felzárkóztatására, ebből szeretnénk megpályázni 40-50 millió forintot.

 

Összefogás

 

Takács Gábor elmondta, három település, Erdőhorváti, Tolcsva és Vajdácska szeretne összefogni. Ez nem azt jelenti, hogy együtt is termelnének, de mindenképpen közösen szeretnék az alapanyagokat beszerezni, és az értékesítést is végezni.

Nem mindegy az, hogy szezonban egy kamion háromszor jön a környékre, hanem egyeztetünk és egy fuvarral szállíttatjuk el a három település által megtermelt zöldséget, így jelentősen tudnánk spórolni a szállítási költségeken is – teszi hozzá Erdőhorváti polgármestere.


A három település vezetői február 7-én utaztak a fővárosba, hogy az illetékes államtitkárságon egyeztessék a terveket.

 

A terület már adott Erdőhorvátiban: a nyolc hektár java részét a református egyházközség adja bérletbe rendkívül kedvező áron, a többit pedig magánszemélyek biztosítanák a gazdaság számára.

 

A tervek szerint 40-50 tartós munkanélkülit tudnának foglalkoztatni az erdőhorváti szövetkezetben kezdetben. Mert – bár még a termelés be sem indult – Erdőhorvátiban már megvannak az elképzelések a folytatásról egy saját savanyítóüzem létrehozásáról is