2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Slota egy volt bőrfejűt ültetett az SNS vezetésébe
2010. 12. 14. 00:00

Ján Slota, az SNS elnöke a topky.sk portál szerint Ivan Ru¾ièkát, a Szlovák Testvériség egyik alapítóját ültette a párt vezetőségébe.

A portál szerint Ru¾ièka igazi jobboldali szélsőséges karrierrel büszkélkedhet. Állítólag a párt több tagját felháborította, hogy a férfi a párt nagyszombati megyei vezetője lett. A portál úgy tudja, Ru¾ièka a kilencvenes években nacionalista körökben mozgott, és első politikai sikere az volt, mikor 1996-ban a Szlovák Testvériség első elnökévé választották.

A topky.sk a Szlovák Testvériség weboldalára hivatkozva azt írja, hogy Ru¾ièka működése alatt adták ki a Radikális Blokk című újságot, melynek olvasótáborába elsősorban kopaszra nyírt fiatalok tartoztak. Az újság neonáci zenekarok tagjaival közölt interjúkat, holokauszttagadó cikkeket.

Ru¾ièka elismerte, hogy tagja volt a szervezetnek. „A pártban tudnak róla. Senkinek semmi problémája nem volt vele, csak maguknak“ – mondta a férfi a portálnak. Mikor az újságírók Adolf Hitlerről vagy Jozef Tisóról alkotott véleményéről kérdezték, nem válaszolt. „Forduljanak a szóvivőhöz“ – mondta, és letette a telefont.

„Az ügy 13 évvel ezelőtt történt, már rég nem aktuális. A Szlovák Testvériség ráadásul egész máshogy nézett ki, és működött, mint mai vezetőivel és képviselőivel“ – mondta Jana Benková, az SNS szóvivője. Hozzátette, a párt nem tart a radikalizációtól.