2026 June 09., Tuesday/Félix napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Balog Zoltán berlini tárgyalásai a roma kisebbség felzárkózási programjairól
2010. 12. 10. 00:00

A roma kisebbség sorsának javítását célzó programokról, a roma kérdés európai dimenziójáról folytatott tárgyalásokat pénteken Berlinben a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Balog Zoltán az MTI berlini irodájának nyilatkozva elmondta: a német belügy- és külügyminisztériumban lezajlott megbeszéléseken partnerei támogatást ígértek a budapesti kormánynak ahhoz a szándékához, hogy a január elsején kezdődő soros EU-elnökség alatt prioritásként fogja kezelni a romák felzárkóztatását.

 

Egyetértés volt a felek között abban is, hogy a roma problémát alapvetően helyben kell megoldani, vagyis ott, ahol a kisebbség él. A kérdésnek ugyanakkor van egy európai dimenziója is, amely nem hagyható figyelmen kívül. Ez részben jogi vonatkozású - például a mozgásszabadsághoz fűződő jog szavatolása -, részben rendészeti jellegű. Az illetékes szerveknek azt a feladatát implikálja, hogy az eddiginél sokkal határozottabban akadályozzák meg a fenti joggal való visszaéléseket, megelőzendő az ilyen jellegű migrációt Európán belül - jelentette ki a felzárkózásért felelős államtitkár.

 

Balog Zoltán német tárgyalópartnerei - köztük Christoph Bergner, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára - érdeklődéssel fogadták azt a közlését, hogy a felzárkózást segítő programok hatásfokának a mérésében a magyar kormány új eszközöket fog alkalmazni. Ennek az újításnak - amely részben anonim adatgyűjtéssel párosul - az a célja, hogy tisztázni lehessen: valóban eljutnak-e a címzettekhez a társadalmi integrációt segíteni hivatott anyagi eszközök.

 

Az Orbán-kormány által tervbe vett komplex programok egyszerre fogják javítani a romák lakáskörülményeit, a foglalkoztatottságukat, valamint a roma gyerekek oktatási helyzetét - hangoztatta az államtitkár.

 

Balog Zoltán részt vett a Collegium Hungaricum berlini székházában csütörtökön este rendezett pódiumbeszélgetésen, amelynek témája a roma integráció volt. A telt ház előtt lezajlott rendezvényen az államtitkár kifejtette: Magyarország új fejezetet akar nyitni a romák és a többségi társadalom viszonyában. A kormány nemcsak kommunikációs offenzívát folytat, hanem új programmal, új szemlélettel akar javítani a roma kisebbség helyzetén. Ebben ugyanolyan fontos a többség meggyőzése, a többségi társadalom attitűdjének a megváltoztatása, mint a kisebbségé. "Még a közönség soraiban helyet foglaló, Magyarországot kritikus szemmel figyelő résztvevők is nagyon pozitívan fogadták az elhangzottakat" - fogalmazott Balog Zoltán az MTI-nek.