2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

A főügyészségen tett feljelentést az MCF Roma Összefogás Párt
2010. 11. 18. 00:00

Az MCF Roma Összefogás Párt két elnökhelyettese a Fővárosi Főügyészségen feljelentést tett ismeretlen tettes ellen csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézete 2008 áprilisában készített összegző helyzetfeltáró tanulmányt "a magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértéke és hatékonysága" címmel. A tanulmány megállapítja, hogy a vizsgált időszakban, tehát 1996 és 2008 között 120 milliárd forint állt rendelkezésre romatámogatásokra és szerepelt kifizetett összegként, valójában azonban ennek csak 10 százaléka érkezett meg a roma közösségekhez - áll a szervezet csütörtöki közleményében.

 

 

MCF Roma Összefogás Párt

6120 Kiskunmajsa, Fő út 130.

 

KÖZLEMÉNY

Még a nyomorunkat is ellopták!

 

Az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettesei Ifj. Bogdán János és Balog József, a mai napon feljelentést tettünk ismeretlen tettes/tettesek ellen a Fővárosi Főügyészségen csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés bűncselekmények elkövetése miatt.

 

Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézete 2008 áprilisában készített összegző helyzetfeltáró tanulmányt ” a magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértéke és hatékonysága”. címmel. A fent említett tanulmány megállapítja, hogy a vizsgált időszakban (1996-2008) 120 milliárd forint állt rendelkezésre romatámogatásokra és szerepelt kifizetett összegként, valójában pedig ennek az összegnek csak a 10%-a érkezett meg a roma közösségekhez.

 

Nem tudunk elképzelni békeidőben „emberiség ellenesebb” bűncselekményt, mint több százezer ember szegénységét, nyomorúságát, kilátástalan életkörülményét kihasználva, a nyomor „vámszedőiként” tönkre tenni az életüket, ellopni a jövőjüket. Ehhez senkinek nincs joga, mert ez közvetett népirtás, szellemi és lassú fizikai holokauszt. Sajnos a magyarországi cigánysággal - mint erről az ÁSZ tanulmánya is beszámol - ez történt az elmúlt 20 évben, ezért a mai napon az MCF Roma Összefogás Párt a nyomozás haladéktalan elrendelését kérte a Fővárosi Főügyészségtől.

 

Kiskunmajsa, 2010-11-18

 

 

Balog József                                                              Ifj. Bogdán János

elnökhelyettes                                                            elnökhelyettes

MCF Roma Összefogás Párt                          MCF Roma Összefogás Párt