Nem azért nem lesz a társadalom sikeres tagja, mert cigány, hanem mert a szociális hátrány már az alultáplált anya méhében elkezdődik, és nagyon nehéz állandó ellenszélben hajózva versenyben maradni.

Mint mondja, vannak olyan időszakok, mint a mostani, amikor egyesek szerint nem érdemes szembeszegülni, mert hátrány éri őket. Mások nem hiszik, hogy számít, amit mondanának, de létezik egy harmadik réteg - ahová saját magát is sorolja - , akik úgy gondolják: akkor is szólni kell, ha az adott pillanatban úgy tűnik, nincs fül, mely meghallaná.

- Harminc éve ismerem, így nyugodtan megkérdezhetem: hogy érzi magát a narancsba borult világban?

- Mivel megéltem az egypártrendszert, viszolyogva szemlélem a jelent és tartok a jövőtől. Ahol nincs erős kontroll, nincsenek fékek, ott bármilyen színű hatalomban óhatatlanul megjelennek a politikai bűnök, például az alapvető emberi jogok korlátozása. Tehát arra számítok, hogy lesznek - mint ahogy máris vannak - olyan intézkedések, amelyek csak egy bizonyos kör érdekeit szolgálják. És itt nem a hozzám hasonlók sérelmeire gondolok, mert mi valahogy túléljük, hanem a szegények, a hajléktalanok sorsa miatt aggódom.

- Lelkészként örülnie kellene, hiszen a jelenlegi éra hívőnek hirdeti magát, és mind többen csatlakoznak e téren is hozzájuk. Márpedig az igazi hívők könyörületesek...

- Szomorú, hogy magukat vallásosnak nevező emberek néha mennyire taszítóak, humortalanok, érzéketlenek. Sose értettem, miért van bármelyik hatalomnak szüksége olyanokra, akiket a túlélés igénye, a falkaösztön hajt.
Visszavonhatatlanul szekularizálódott világban élünk, ahol vágyálom csupán, hogy újra Mária országa legyünk. Megjegyzem, azt az időszakot, amikor még Mária országaként tekintettünk magunkra, Horthy főkormányzó vezénylete alatt az ország romba döntésével és hatszázezer honfitársunk lemészárlásával zártuk. A mostani jobboldal horthysta vonzalmú csalafinta retorikáját őrült játéknak tartom. Aki nem határolódik el egyértelműen az ordas eszméktől, sőt arra spekulál, hogy ennek révén tovább növelheti táborát - gyógyíthatatlanul meg van fertőzve. De úgy látszik, az emberek "istent" akarnak, diktátort, aki helyettük gondolkozik. Még mindig abban a tévhitben élnek, hogy valaki tudja a varázsigét, amelynek segítségével mindenki a saját jóléte kovácsa lehet. Márpedig aki azt hirdeti, hogy nem kell megszakadni, nem kell alkalmazkodni, mert itt kincs van a föld alatt, csak eddig ült rajta az ördög - az ábrándozik vagy rosszabb esetben félrevezet másokat.

- A fennálló hatalom hangsúlyozottan rendpárti, ami sokaknak tetszik. Önt is meg akarták rendszabályozni a fekete mellényes legények, amikor karlengetve fölvonultak a parókiája elé.

- Gyenge próbálkozás volt, nem félek az ilyesmitől. De féltem azokat, akik nem képesek megvédeni magukat. A rend ugyanis nem azt jelenti, hogy egy társadalmi réteg a saját szájíze szerint átszabhatja a világot. Mert nem rendetlenség a másként gondolkodás vagy az utcán alvás, ami egy szociális helyzet. Az új törvénymódosítás kimondja, hogy az engedély nélkül utcán alvók büntethetők. A hajléktalan nem tudja befizetni a pénzbírságot, tehát be fogják csukni. Az idősebb csövesek ismerik ezt a praktikát. Amikor még nem voltak hajléktalanszállók, ha jött a tél, valami piti bűnnel bezáratták magukat, s a börtönben vészelték át a hideget. A börtön drága, és nem válasz semmiféle társadalmi problémára. Úgyhogy nem tudom, kinek jó ez?

- Az országban munkálkodó több száz pap, lelkész, gyülekezetvezető közül kevesen vállalják a nyilvánosságot. Ön miért érzi lényegesnek a közszereplést?

- Gyanútlanul sétáltam bele a kelepcébe. A 70-es években politikai okokból kettészakadt az egyházam, s én éveken át az utcán tartottam istentiszteletet. És mivel vizes embernek nem árt az eső, ha megkérdeztek erről-arról, elmondtam a véleményemet. Sok csatát vívtam, sok rosszpontot gyűjtöttem az idők során. Ha rákattint a Google-ban a nevemre, ki fog derülni például, hogy halálos sebet ejtettem a turulmadáron. Egy nyilvános beszédben azt találtam mondani, hogy - József Attilával szólva - lógunk a mesék tején, vagyis jobban lehet mozgósítani minket a dülledt szemű, mondabeli tojószárnyassal, mint bármi mással. Ezt sokan nem tudják nekem megbocsátani... De visszatérve a kérdésére: vannak olyan idők, s ez a mostani épp ilyen, amikor egyesek szerint nem érdemes szembeszegülni, mert hátrány éri őket. Mások nem hiszik, hogy számít, amit mondanának. S létezik egy harmadik réteg - köztük jómagam - akik úgy gondolják: akkor is szólni kell, ha az adott pillanatban úgy tűnik, nincs fül, mely meghallaná.

- A vezetése alatt álló Oltalom Karitatív Egyesület az elmúlt húsz évben kiterjedt védőhálót hozott létre a szegények támogatására. Nem árthat védenceinek az Ön szókimondása?

- Eddig se kényeztettek el minket, ez azonban független közéleti szerepemtől. Mi a szállóinkon, az ingyenkonyhán, a "fűtött utcában", a kórházunkban a legelesettebbekkel foglalkozunk. Azokkal, akik senkinek se kellenek. Viszont több mint tíz iskolánk, óvodánk, bölcsődénk van már a leghátrányosabb helyzetű megyékben. Iskoláinkba sajátos nevelési igényű, enyhe vagy közepes fokban sérült, tanulási és/vagy magatartási zavarral küzdők járnak. Zömében cigányok, akiknek hétvégére mi adunk élelmiszercsomagot, mert másként a pénteki uzsonna és a hétfői tízórai közt valószínűleg nem ennének. Az idei választási kampány hevében néhány településen fölvetődött, hogy meg kell bennünket fékezni az oktatás terén művelt "nyomulásban". Ezek egyelőre szórványos megnyilvánulások. Csak reménykedhetünk, hogy a nagypolitika békén hagyja azokat, akik olyan területen dolgoznak, amivel kapcsolatban más csupán rendőrért kiált. Aki értelmes, az tudja, hogy a kilátástalan nyomor lázadást szül. Az éhes ember előbb-utóbb kiabálni fog. Más kérdés, hogy a cigányság a világ legbékésebb népe...

- Sejti ugye, hogy ha ezt leírom, sokan felhorkannak?

- Bizonyára. De a cigányok az egyedüliek, akik nem fegyverrel érkeztek Európába. Soha nem csatlakoztak az ország ellenségeihez, nem árulták el a hazájukat és évtizedekig ők végezték a legnehezebb munkákat a nagy építkezéseken, bányákban, üveggyárakban - amire más nemzetek vendégmunkásokat hívtak. Akármelyik szakadt cigánytelepen ugyanannyi tehetséges gyerek születik, mint a Rózsadombon. Nem azért nem lesz a társadalom sikeres tagja, mert cigány, hanem mert a szociális hátrány már az alultáplált anya méhében elkezdődik, és nagyon nehéz állandó ellenszélben hajózva versenyben maradni. Ezért is súlyosan méltánytalan, amit egyesek a munkakerülésükről, bűnöző hajlamaikról mondanak, figyelmen kívül hagyva, hogy páriahelyzetben lévő emberekről van szó.

- A rendszerválás környékén országosan harmincezerre becsülték a hajléktalanok számát. Ma van erről adat?

- Voltak ilyen kutatások, de sokan kieső helyeken húzzák meg magukat, nincsenek szem előtt. Az biztos, hogy százezres nagyságrendben vannak olyanok, akik már most fedél nélküliek vagy bármelyik pillanatban azok lehetnek. További egymillió ember él a veszélyzónában, gondoljunk csak a devizahitelesekre és a díjhátralékosokra. Ebben a kérdésben is bölcs, egységes, humánus koncepcióra lenne szükség. Mondok egy nem is távoli példát. Hollandiában a hetvenes években sokan éltek az utcán. A politikusok tárgyalni kezdtek a társadalommal, elmagyarázták, hogy a helyzet kezelése pénzbe kerül, tehát ha nem akarnak hajléktalanokat látni, fizessenek. Azóta fizet a társadalom, ezáltal fejlettebb az ellátórendszer, működik a rehabilitáció, vagyis jobb hatásfokkal tudnak visszavezetni embereket a munka, a normális élet világába. Ott nem bűn szegénynek lenni, nem tekintik őket kirekesztettnek, nem félnek tőlük. "Szeresd az idegent, a jövevényt, a kiszolgáltatottat, a gyengét, mert te is idegen, jövevény és gyenge voltál vagy lehetsz" - ezek a Biblia szavai. Ha kiveszne a közbeszédből a gyűlölet, gyanúsítgatás, mások lejáratása, a politikai indíttatású bíráskodás, ha újra fölébresztenénk az emberekben az irgalmat és megértetnénk velük, hogy bárki kerülhet méltatlan helyzetbe, akkor nálunk is el lehetne kezdeni valamit.

- Fogunk valaha olyan országban élni, ahol az aktuális hatalom párbeszédet folytat a társadalommal a szegények érdekében?

- Én közelebbi célt tűztem ki. Azt nem, hogy megváltom az országot. A magam környezetében próbáltam, próbálok olyan világot teremteni, ahol tolerancia, egymás megbecsülése, szeretet uralkodik.