2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Újabb vita a "cigánybűnözés" kifejezés használata miatt
2010. 10. 29. 00:00

Sajnos ma már olyan mondatok hangozhatnak el az Országgyűlésben, amilyenek ellen 15 éve még kormánypártiak és ellenzékiek együtt tiltakoztak volna.

Tolódik az ingerküszöb, ami ellen közösen kell fellépni - fogalmazott lapunknak Ujhelyi István. A szocialista házalelnök azután beszélt erről, hogy a Jobbik frakcióvezetője állásfoglalást kért az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságától. Kifogásolta Ujhelyi azon kijelentését, amely szerint ha a radikálisok a "cigánybűnözés" kifejezést használják, megvonja tőlük a szót.

Hegedűs Tamás, a Jobbik képviselőcsoportjának helyettes vezetője beadványában azt írta, véleményük szerint az MSZP-s politikus október 19-én megsértette a házszabályt, amikor az LMP-s Szabó Tímea kérésének megfelelően arra intette a radikális Volner Jánost, hogy ne lépjen le "a vékony mezsgyéről", és ne használjon elfogadhatatlan kifejezéseket. A jobbikos politikus a migrációs tárgyú törvények vitájában beszélt cigánybűnözésről, Szabó pedig kikérte, hogy bárkit megbélyegezzenek, illetve a Ház falain belül valakik cigánybűnözésről és a külföldiekkel kapcsolatban "bacilusgazdákról" beszéljenek. Ujhelyi a pulpitusról azt közölte: ha nem az elnöki székben ülne, megtapsolta volna az LMP-s politikus mondatait. Újra megadta a szót Volner Jánosnak, de figyelmeztette, ne sértse meg a parlament tekintélyét, különben megvonja tőle a szót.

A Jobbik szerint a házalelnök "levezető elnöki funkciójában megengedhetetlenül egyértelmű politikai állásfoglalást tett, másrészt a szó megvonásának kilátásba helyezésével Volner Jánost a véleménynyilvánítás alkotmányos jogában kívánta korlátozni". Hegedűs a beadványban azt is írta, hogy a "cigánybűnözés" kifejezéssel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság jogsértőnek minősítette két közszolgálati médium azon döntését, mellyel e kifejezés használata miatt első körben megtagadták a Jobbik kampányanyagainak lejátszását. Mint kifejtették, ha a Legfelsőbb Bíróság az ominózus kijelentést az emberi méltóságot sértőnek minősítette volna, akkor ezzel ellentétes határozatot hoz.

Ujhelyi lapunknak azt is mondta, a parlament folyosón többen közölték vele: helyesen cselekedett. Úgy tudjuk, a beadványról várhatóan kedden tárgyal az illetékes bizottság.