2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Hálózattá fejleszthető a szendrőládi Nemadomfel Ház
2010. 09. 24. 00:00

A szendrőládi Nemadomfel Ház is egy olyan különös kezdeményezés, ahol mozgássérültek segítettek még nehezebb helyzetben lévő, hátrányos helyzetű embereken.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: a településen romák és nem romák békében élnek együtt, összefognak egymásért és jó látni azt is, hogy a hátrányos helyzetben lévők is képesek, és akarnak is tenni önmagukért. Ezt bizonyítja a Nemadomfel Ház, amelyet szeptember 1-én vehettek hivatalosan is birtokba a helyiek.

Mint mondta, ezek az emberek nem panaszkodnak, annyi segítséget várnak mindösszesen, hogy az állam ne állítson adminisztratív akadályokat a működéshez, ők maguk pedig viselik a fenntartás költségeit.

Arról is szólt, hogy léteznek már országosan hasonló kezdeményezések. Példaként említette a családi óvodákat és bölcsődéket. Ezen intézmények kevés pénzügyi befektetéssel is jól működnek, ugyanis az emberek ambícióira, önsegélyezésére alapoznak.

A szendrőládi Nemadomfel Ház is egy olyan különös kezdeményezés, ahol mozgássérültek segítettek még nehezebb helyzetben lévő, hátrányos helyzetű embereken. "A titka az, hogy legyen rá fogadókézség, önkéntes, áldozatkész részvevők formájában - tette hozzá.

Balog Zoltán a Magyar Televízió Jelfogó című műsora által szervezett programon a Nemadomfel Ház és a Bhim Rao Tanoda mellett a késő tavaszi, kora nyári rekordárvíz utáni állapotokat, a helyreállítást is megtekintette a faluban. Szendrőládon idén a Bódva óriási áradata már többször okozott gondot.