HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A spanyol kormányfő is kiállt a romakitoloncolás mellett

betűméret csökkentése betűméret növelése
2010 Szeptember 24    Forrás: InfoRádió


Ez a cikk archív

A spanyol miniszterelnök kiállt Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök romákkal kapcsolatos politikája mellett. José Luis Rodriguez Zapatero az amerikai Wall Street Journalnak nyilatkozva azt mondta, hogy véleménye szerint a francia államfő nem etnikai hovatartozásuk miatt toloncoltatta ki az országból a romániai és bulgáriai cigányokat, hanem csupán a meglévő törvényeket alkalmazta.

Hirdetmény

A szocialista politikus szerint fontos ugyan, hogy egy adott országban működjön az integráció, de szerinte a közrendet a romatáborokban is fenn kell tartani, más szóval a törvényeket a cigányoknak is be kell tartaniuk.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök után Zapatero a második olyan európai kormányfő, aki nyíltan kiáll az amúgy Brüsszel, az ENSZ, de még az Egyesült Államok által is bírált Nicolas Sarkozy mellett.

Az olasz kormányfő egyébként éppen egy hete jelezte a francia Le Figaro című napilapnak adott interjújában, hogy teljes mértékben támogatja Sarkozynek a romák ügyében hozott intézkedéseit, hangsúlyozva, hogy a kérdés nem francia, hanem összeurópai probléma, melyet uniós szinten kell kezelni.

Berlusconi nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy Viviane Reding uniós biztos nyilvánosan bírálta a francia intézkedéseket, és a romák hazatoloncolását a második világháborús deportálásokhoz hasonlította. Ez utóbbi kijelentése miatt később bocsánatot kért Sarkozytől.

A francia kormány a bírálatok ellenére mindenesetre továbbra is azt hangsúlyozza, hogy az ország területén illegálisan tartózkodó külföldieket származásuktól függetlenül a jövőben is kitoloncolják.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Agócs János lett az ORÖ új elnöke

  • Adventi fogadás az államfőnél

  • Roma ifjúsági tréning Rimaszombatban

  • A miskolci romák polgármestere is akar lenni a frissen megválasztott Veres Pál

  • Dancs Mihály felmondta az ORÖ-s szövetségét



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt