2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

A Legfőbb Ügyészség előtt tüntetnek
2010. 09. 16. 00:00

Magyarországon veszélyben a demokrácia, az emberi és állampolgári jogok”—vélik a Nagy Imre Társaság (NIT) fővárosi szervezeténél.

„Magyarországon veszélyben a demokrácia, az emberi és állampolgári jogok”—vélik a Nagy Imre Társaság (NIT) fővárosi szervezeténél, amelynek tagjai a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épületénél tüntetnek, a Dalai Láma szombati budapesti látogatására időzítve – értesült a Roma Sajtóközpont (RSK) a tagszervezet elnökétől.

 

Donáth Ferenc a tiltakozó akció okaiként megemlítette a szabálysértési törvény módosítását, amely szerint elzárással is büntethetők azok a 14–18 év közti fiatalkorúak, akik húszezer forint érték alatt lopnak el vagy rongálnak meg valamit. A társaság tagszervezetének elnöke szerint „gyerekek börtönbe zárása nem hasznot, hanem károkat okoz a társadalomnak.” Donáth Ferenc elmondta: azt is kifogásolják, hogy szerintük „politikai megrendelésekre, koncepciós eljárásokat indítanak a választásokhoz igazodó ügyészségek,  a bíróságok pedig akár több évig is elhúzhatják az előzetes fogvatartás idejét.

 

A Nagy Imre Társaság  fővárosi szervezete a sajtó- és szólásszabadságot szerintük veszélyeztető médiatörvény, az „egy párti irányítás és alkotmánymódosítás, a romák gettósítása és a hajléktalanok városokból való kitiltása ellen” is szót emel majd a demonstráción – mondta el Donáth Ferenc. Hozzátette: civil szervezetek eddig még nem csatlakoztak a megmozdulásukhoz, de eddig még nem is toboroztak. 

 

A demonstráció a Papp László Sport Aréna melletti Népstadion metróállomásnál kezdődik, innen vonulnak majd gyalog a tüntetők a Legfőbb Ügyészség épülete elé.