HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Rakacára és Rakacaszendre látogat a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  balog, rakaca, rakacaszend
2010 Augusztus 17    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Balog Zoltán államtitkár vezetésével kétnapos látogatást tesz a Borsod megyei Rakacán és Rakacaszenden kedden és szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának 15 munkatársa.

Hirdetmény

Balog Zoltán az MTI helyszíni tudósítójának a látogatás kapcsán kedden úgy fogalmazott: a csapatépítéssel egybekötött találkozóra Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyés püspök hívta meg az államtitkárságot.

Hozzátette: hallottak már korábban Rakacáról és Rakacaszendről - részben pozitív, részben negatív információjuk volt -, így most közvetlenül ismerhetik meg a helyiek problémáit, gondjait és tapasztalatokat is szerezhetnek.

Mint mondta, átbeszélik a programrészleteket: a foglalkoztatás-, az oktatáspolitikát, a szociálpolitikai feladatokat, a telepfelszámolás kérdését, az egyházakkal és a civilszervezetekkel való együttműködést.

Az esemény egyik fő célja az államtitkárság általános programjának megbeszélése, amelynek során nagy hangsúlyt kapnak a hátrányos helyzetű gyermekek iskolai oktatásának nehézségei, valamint a cigányok munkához jutásának lehetőségei. A rakacai látogatás során az államtitkárság munkatársai találkoznak a polgármesterrel és a helyi cigányság képviselőivel is - ismertette Balog Zoltán.

Mint mondta, ismerik a vidék gondjait, utalt a térség nehéz helyzetére, amelyen elsősorban gazdasági fellendülés, a munkahelyteremtés segíthet.

Kitért arra, hogy jelenleg az árvízi helyzet utáni újjáépítés, helyreállítás új lehetőséget is teremt. Az újjáépítés során - a korábbi értelmetlen közmunkák helyett - most értelmesen lehet foglalkoztatni ezeket az embereket. A hidak, az utak helyreállítására, vízelvezető árkok megtisztítására, a rézsük építésére olyan közmunkaprogramot ír majd ki a foglalkoztatáspolitikai államtitkárság, amely már új esély lehet - hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta: a rakacaszendiek nagyon örülnek az iskolájuknak, a mintegy 400 lelkes településen az önkormányzat képtelen lenne fenntartani az oktatási intézményt, de a görög katolikus egyháznak köszönhetően itt van alsó tagozat és óvoda. "Ezt mindenképp folytatni kell" - mondta az államtitkár.

Emellett a tapasztaltak szerint itt a romák és nem romák békében élnek, a nagy szegénységben is lehet úgy élni, hogy "egymásra vagyunk utalva és nem egymásnak kiszolgáltatva" - fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a tehetséggondozásban az egyház segítségével ki kell emelni a gyerekeket, mert ez az egyetlen esélyük a felemelkedéshez. A telepfelszámolások kapcsán azt mondta, az uniós források bevonásának segítségével az árvízi helyszíneken élők elsőbbséget élvezhetnek.

Rakaca Északkelet-Magyarországon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található település, ahol a 900 fős lakosság szinte kizárólag cigányokból áll. (Húsz évvel ezelőtt az arány 70 százalék volt). Rakacaszend a szomszédos falu, itt 368-an élek.

A két településen a kétnapos látogatás egyik fő célja, hogy megbeszéljék az államtitkárság általános programját, amely során nagy hangsúlyt kapnak a hátrányos helyzetű gyermekek iskolai oktatásának nehézségei, valamint a cigányok munkához jutásának lehetőségei. A rakacai látogatás során az államtitkárság munkatársai találkoznak a polgármesterrel és a helyi cigányság képviselőivel is.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Agócs János lett az ORÖ új elnöke

  • Adventi fogadás az államfőnél

  • Roma ifjúsági tréning Rimaszombatban

  • A miskolci romák polgármestere is akar lenni a frissen megválasztott Veres Pál

  • Dancs Mihály felmondta az ORÖ-s szövetségét



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt