2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Megkezdődött a pécsi kézigránátos gyilkosság tárgyalása
2010. 05. 11. 00:00

Az ügyészség három férfi és egy nő ellen emelt vádat, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés miatt.

Az ügyészség három férfi és egy nő ellen emelt vádat, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés miatt. A vád szerint egyikük felbujtóként, két vádlott társtettesként, egy pedig bűnsegédként működött közre a bűncselekmény elkövetésében. A vádlottakat több mint egy tucat kommandós és fegyőr kísérte a bíróságra.

A büntetőtanács délelőtt B. Sándor harmadrendű és O. Zsanett negyedrendű vádlottat hallgatta meg, mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését. B. Sándor kizárólag robbanóanyaggal és lőszerrel való visszaélésben vallotta magát bűnösnek, élettársa, O. Zsanett pedig azt állította: alsószentmártoni otthonában volt a cselekmény elkövetésének idején.

Pécsen 2008. november 18-án éjjel dobtak kézigránátot a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba.

A vádirat szerint B. János elsőrendű vádlott és testvére, B. Jenő másodrendű vádlott még az év nyarán állapodott meg abban, hogy megleckéztetik a szomszédjukat, akivel régóta haragban álltak. A sértett éjjelente rendszeresen hangosan hallgatott zenét az autójában, kutyája pedig többször megkergette a szomszédban lakó B. János gyerekeit és vendégeit. Amikor B. János mindezt szóvá tette neki, azzal fenyegetett, hogy megöli őt és családját.

B. János és B. Jenő felkeresték Alsószentmártonban B. Sándor harmadrendű vádlottat, hogy kézigránátot szerezzenek tőle. A gránátért 50 ezer forintot fizettek.

B. Jenő és a negyedrendű vádlott, O. Zsanett 2008. november 18-án éjjel együtt ment el, hogy a robbanószerkezetet bedobják az utcafronti ablakon keresztül a ház hálószobájába. Arra azonban, hogy konkrétan melyikük követte el a bűncselekményt, nem derült fény.

A gránát az ágyra esett és felrobbant, ennek következtében a helyiségben tartózkodó férfi és élettársa a helyszínen meghalt, gyermekeik nem sérültek meg.

A rendőrség tavaly februárban fogott el két embert a gyilkosság feltételezett elkövetői közül: B. János 43 éves volt rendőrt és B. Jenő 45 éves kővágószőlősi roma kisebbségi képviselőt. A testvérpár tagadta a kézigránátos támadás elkövetését. Társaik később kerültek rendőrkézre.