A Brüsszel és a magyarországi romák reménytelen helyzete című publicisztikájukban a szerzők kitérnek a hatósági etnikai nyilvántartást szorgalmazó tavaly novemberi ombudsmani javaslatra.
A Brüsszel és a magyarországi romák reménytelen helyzete című publicisztikájukban a szerzők kitérnek a hatósági etnikai nyilvántartást szorgalmazó tavaly novemberi ombudsmani javaslatra. Emlékeztetnek arra, hogy az elképzelés nem maradt visszhang nélkül Magyarországon, ahol "a többségi lakosság és a roma kisebbség között tapintható a feszültség". Véleményük szerint minden olyan bűncselekmény kapcsán, amelyben romák érintettek, rasszista kommentárok olvashatók a blogokban, beleértve a legjobb újságokat is, s még a közszolgálati televízió is levetített a közelmúltban egy romaellenes dokufikciót.
A romák elleni sorozatgyilkosságokra utalva Örkény és Vári arra is felhívják a figyelmet, hogy amellett, hogy a romák kirekesztését hirdető Jobbik a közelgő parlamenti választásokon az ország harmadik, de az is elképzelhető, hogy második legnagyobb politikai erejévé válik, a romák fenyegetettsége már nemcsak egyszerűen politikai jellegű Magyarországon.
A romák iránti megvetés intézményesedett és arra szolgál, hogy megfosszák őket a munkától - fogalmaznak a szociológusok.
Utalnak arra, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországon zsugorodott össze a leginkább a munkaerőpiac a rendszerváltást követően. A roma férfiak többsége 1990 előtt dolgozott, jelenleg csak 15 százalékuknak van munkája. A tömeges és tartós munkanélküliség következménye pedig a nyomor: közülük alig 5 százalék éli meg a 65 éves kort, míg a nem roma többségnél húsz százalékos ez az arány.
A romák nehézségeinek leküzdésére - mint írják a szociológusok - elsősorban az oktatás terén jelentős programok indultak, amelyeket nagyobb részben uniós forrásokból finanszíroz Magyarország. De az eredmények gyakran ellentmondásosak, ugyanis a roma gyerekek képzésére fordítható támogatásokat azoknak az iskoláknak ítélik meg, amelyekbe közülük a legtöbben járnak.
Innen azonban elmenekülnek a jobb helyzetben lévő tanulók, s így a támogatott iskolák "gettóiskolákká" válnak - vélik a szociológusok. A kormányzati vagy uniós támogatásokhoz szerintük az önkormányzatok pedig gyakran csak ürügyként használják a romákat, s az Állami Számvevőszék is jelezte, hogy képtelenség megítélni a romaprogramok hatékonyságát.
A szerzők leszögezik: sok ország küszködik azokkal a bajokkal, amelyek a kisebbségben élők kulturális, szocializációs, foglalkozási, jövedelmi és egyéb hátrányaiból fakadnak. Különféle segélyprogramokkal próbálnak ezeken enyhíteni, amelyek hatékonysága éppúgy vitatott, mint a magyarországi romatámogatásoké.
A modern társadalmakban hátrányos helyzetben élők problémái valójában annyira összetettek, hogy azokon a szociológusok szerint csak egyénre szabott programokkal lehetne segíteni. Példaként említik Franciaországot, ahol a többnyire hátrányos helyzetű bevándorlók és azok leszármazottai által lakott településeket vesznek célba a romaprogramokhoz hasonlítható támogatások, de ott sem az egyénekre, hanem a városrészekre szabják azokat. Annak ellenére, hogy ezek a jó szándékú és eredeti programok némi javulást hoznak, a szociológusok szerint valójában konzerválják a szociális problémákat azzal, hogy a segélyeket egy helyre koncentrálják. Akik megtehetik, elköltöznek ezekből a negyedekből, s a helyükre azonnal újabb hátrányos helyzetűek érkeznek.
A roma ombudsmanok tényleg azt akarják elhitetni, hogy a romák "megjelölése" megoldást hozhat ezekre a problémákra? - kérdezi írása végén a két szociológus.
