HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Romagyilkosságok - NNI: négy fegyvert használtak az elkövetők

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  romagyilkosságok
2009 December 21    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Négy fegyvert, köztük két duplacsövű sörétes puskát használtak a romagyilkosságok elkövetői, a fegyvereken több gyanúsított DNS-ét is megtalálták - közölte hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).


Hirdetmény

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a szakértői vélemények azt bizonyítják, hogy lefoglalták az összes lőfegyvert, amelyet az elkövetők a helyszínen használtak. Ezek között van egy egycsövű és két kétcsövű sörétes, valamint egy golyós puska.

Mint írták, a fegyverek a három tettessel egyértelműen összekapcsolhatók, mert azokon több gyanúsított DNS-e is megtalálható. Három tettes kétséget kizáróan összekapcsolható több helyszínnel, mert DNS-nyomaikat megtalálták különböző, helyszíneken hátramaradt tárgyakon. Közölték azt is: a szakértői véleményeken felül nagy számú személyi és tárgyi bizonyíték is a rendelkezésükre áll, amelyek összességében elegendőek egyes bűncselekmények és a gyanúsítottak tevékenységének rekonstruálásához.

A bizonyítékok alapján az NNI közlése szerint négy ember gyanúsítható azzal, hogy részt vett a romák elleni bűncselekmény-sorozatban: hárman tettesként, egyvalaki pedig segítőként. Közülük kettőt 9, illetve 8 bűncselekménnyel, egyet 3 bűncselekménnyel gyanúsítottak meg tettesként, további egy ember a gyanú szerint a Tiszalökön 2009. április 22-én elkövetett emberölésben nyújtott segítséget két társának.

Az NNI kilenc súlyos bűncselekmény ügyében folytat eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint az idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön ketten-ketten vesztették életüket.




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Augusztus   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Új jelentés szedi szét Járóka Lívia állításait a magyarországi romák helyzetéről

  • Németh Zsolt: az európai történelem és a cigányság története szervesen összekapcsolódik

  • Budapest Ritmo - Idén a roma kultúra áll a középpontban

  • Roma Pride 2018: “Te is a nemzet része vagy!”

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt