HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A kislétai romák munkából, nem segélyből élnek

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  kisléta
2009 Augusztus 05    Forrás: Kácsor Zsolt, Debrecen| NOL


Ez a cikk archív

Pénteken temetik a Kislétán ismeretlenek által lelőtt asszonyt - tudtuk meg Pénzes Sándor polgármestertől, aki elmondta: a helyiek mindent elkövetnek azért, hogy közösen segítsék az asszony jelenleg kórházban ápolt 13 éves lányának visszailleszkedését.

Hirdetmény

A 65 éves Pénzes Sándor polgármester - aki 1990 óta áll a falu élén - 1970 óta kőművesmester, így a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán lassan negyven éve dolgozik a helyi romákkal. Már több tucat házat építettek együtt. Elmondása szerint a hétfő hajnali tragédia miatt elhíresült Bocskai utca legtöbb házát is az ő vállalkozása húzta fel az ott élő romákkal.

Pénzes Sándor kijelentette: a kislétai romák becsületes, tisztelettudó, kétkezi munkások, akiket megbecsül a falu. A csaknem 1900 lelkes település lakosságának 30 százaléka cigány, s a polgármester szerint pár családtól eltekintve mindenki dolgos, napszámba járó ember közülük. A nyár közeledtével már a szezonális munkák megkezdését várják.

A polgármester gyermekeinek harminchektáros dohányföldjére ezekben a hetekben is sokan eljárnak napszámba, így - mint Pénzes Sándor fogalmazott - hozzá és családjához az építkezési és mezőgazdasági munkák révén rengeteg helyi cigány ember kötődik. A romák az említett dohányföldeken kívül elmennek napszámba alma- és krumpliültetvényekre is, s gyakran kapnak ritkítási munkát a környékbeli erdőgazdaságokban.

Rendszeresen foglalkoztatnak romákat közmunkásként is, méghozzá napi nyolc órában, így az emberek havi bére meghaladja a 60 ezer forintot. A község legnagyobb foglalkoztatója az egészségügyi gyermekotthon, ahol 110 dolgozó 220 szellemileg visszamaradott gyermeket gondoz a térségből.

A polgármester úgy fogalmazott: kifejezetten harmonikus a roma és nem roma emberek élete Kislétán, s ha olykor vannak is kisebb konfliktusok, azok természetesnek tekinthetők minden emberi közösségben.

Pénzes Sándor kijelentette: a helyi cigányok jelentős többsége nem szorul az önkormányzattól segélyre, sőt a segélyt kérők között általában több a nem roma származású helybéli. A falu éves költségvetési főösszege 580 millió forint, ebből átlagosan 110-120 millió forintot fordítanak különböző szociális segélyek - lakásfenntartási támogatás, rendkívüli szociális segély - kifizetésére. Az idei költségvetés csaknem 65 millió forintos hiánnyal számol.

Pénzes Sándor hozzáfűzte: szoros, baráti kapcsolatai révén belelát a cigány családok háztartásába. Nagyon megfogják a pénzt, s nem italra költik a keresetüket, hanem a családjukra. Elmondása szerint a helyi romák között csak kevesen folytatnak italozó életmódot.

A helyi roma közösség nem csak a tisztességes, dolgozó életmódjával vívta ki a falu elismerését, hanem azzal is, hogy - mint fogalmazott - a cigány sportolók hírnevet szereztek Kislétának. A helyi focicsapatban mindig is több roma futballozott, s kiváló eredményeket értek el. Pénzes Sándor kijelentette: "Mi becsüljük a cigányokat az óvodában és az iskolában is, hiszen a jelenlétüknek köszönhetően sok embernek tudunk munkát adni ezekben az intézményekben". Az óvodában és a helyi idősek otthonában is dolgoznak cigányok, dajkaként és ápolóként.

A tragédia miatt szemmel láthatóan erősen megrendült polgármester kitért arra: a faluban most az az egyik legfőbb feladat, hogy a gyilkosság áldozatává lett B. Mária 13 éves lányának - akit jelenleg súlyos sérülésekkel ápolnak a nyíregyházi kórházban - a felépülése után segítsék a normális életbe való visszailleszkedését.

Pénzes Sándor azt mondta: az önkormányzat 50 ezer forint segélyt utal ki a kislány nagymamájának, aki a gyámja lesz, ezen kívül közpénzből rendbe hozzák a család lövésektől megsérült, Bocskai utcai házát, kicserélik a sörétek lyuggatta bútorokat. A polgármester úgy fogalmazott: arra kérte a kislány családját, hogy vásárolják meg a számára legszükségesebb dolgokat, az önkormányzat nevére kérjenek számlát, így a költségeket a falu állja.

A polgármester beszámolt arról, hogy kedden megkereste őt egy Szabolcsból elszármazott roma asszony, aki a következő évekre havi 10 ezer forint juttatást kíván adni a megsebesített lánynak.

Pénzes Sándor úgy fogalmazott: amennyire lehetséges, harmonikus életet akarnak biztosítani az elárvult gyermeknek, ehhez kell most mindenkinek összefognia a faluban és a községházán. A községben nehezményezik az emberek, hogy a média szemtanúnak tekinti a kislányt, holott szerintük a gyereket álmában érte a támadás, nem láthatott semmit. A polgármester szerint a falubélieket azért bántják ezek a híradások, mert attól félnek, hogy veszélyt jelentenek a lányra. Pénzes Sándor azt mondta: az emberek félnek, a szerdára virradó éjszakát több cigány ember is inkább egy másik településen töltötte, a Bocskai utcában pedig voltak olyan családok, amelyek egy házban gyűltek össze éjszakára, hogy orvtámadás esetén megvédjék egymást, ha szükséges.

A polgármestertől megtudtuk: a vasárnapról hétfőre virradóra eddig ismeretlen támadók által lelőtt B. Mária temetése pénteken lesz Kislétán. A szertartás költségeit az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat állja.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Új jelentés szedi szét Járóka Lívia állításait a magyarországi romák helyzetéről

  • Németh Zsolt: az európai történelem és a cigányság története szervesen összekapcsolódik

  • Budapest Ritmo - Idén a roma kultúra áll a középpontban

  • Roma Pride 2018: “Te is a nemzet része vagy!”

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt