2024 April 18., Thursday/Andrea, Ilma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Együttműködési megállapodás a BKV és a cigány önkormányzat között
2009. 06. 29. 00:00

Az FCÖ az elmúlt hónapokban hasonló céllal kötött együttműködést a regionális munkaügyi központtal.

A fővárosi roma érdekképviselet székházában tartott deklaráción Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: a cég kinyújtja a kezét a romák felé, és minden lehetőséget megadnak, hogy a legnagyobb lélekszámú hazai kisebbség is aktív részesévé váljon a 12 ezer embert foglalkoztató közlekedési társaságnak.

A vezérigazgató azt mondta, járművezetőtől a pályakarbantartó munkakörig várják a romákat, akik a szükséges képzést is megkapják a társaságtól. Megemlítette, a fővárosi közlekedési társaság háromezer járművel félmillió kilométeren át, naponta mintegy másfél millió utaztatást bonyolít, ezért fontos, hogy ebben a közszolgáltatásban munkaerőként a romák is részt vegyenek.

Makai István, az FCÖ elnöke a megállapodás aláírásakor úgy fogalmazott: példaértékű és útmutató lehet a BKV-val kötött megállapodásuk más állami és multinacionális cégek számára, hogy a gazdasági válságban is megvalósuljon a romák társadalmi integrációja.

Az FCÖ az elmúlt hónapokban hasonló céllal kötött együttműködést a regionális munkaügyi központtal, a Fővárosi Önkormányzattal, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal és a MÁV Zrt.-vel is.