2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Sportcsarnok épül a romatelep helyén
2009. 06. 02. 00:00

Az önkormányzat munkát is ad a programban résztvevőknek.

A program keretében a romatelep lakói a város különböző pontjaira költöznek majd, és maguk is segítenek leendő házuk építésében vagy felújításában. Emellett szakmunkásképzésben vesznek részt, és az önkormányzat azt ígéri, foglalkoztatják is majd őket. A romatelep helyén pedig a tervek szerint sportcsarnok épül majd.
www.romnet.hu
Vizes, repedező falak, beázott plafon, sár. A Deszkás-udvarban néhány négyzetméteren zsúfolódnak össze a sokgyerekes családok. Többen közülük csirkét tartanak és zöldséget is termelnek a kiskertben, de nehezen élnek meg.

Konkrétan 17 családról van szó, nagyon hátrányos körülmények között élnek, több helyen nincs például higiéniai feltétel, fürdőszoba, illetve víz. Van, ahol áram sem - mondja Tóth László, a romatelep felszámolási program segítője.

Az önkormányzat most házakat újít fel vagy új lakásokat épít nekik. Szakmát is tanulhatnak, összesen 32 ember szerezhet hidegburkoló vagy mezőgazdasági szakemberi végzettséget.

Az egyik házba egy háromgyerekes család költözik majd a telepről. A felújítási munkákból nekik is ki kell venniük a részüket, és később sem hanyagolhatják el a környezetüket.

Öt év nyomon követés van, a tulajdonukba csak akkor kerülhet a lakás, hogyha minden játékszabályt, amit tulajdonképpen a program előír, betartják - állítja Madár György abaújszántói polgármester.

Az önkormányzat munkát is ad a programban résztvevőknek. A végzett hidegburkolók feladata a település útjainak, járdáinak felújítása lesz, a kertészeti képzés résztvevői pedig egy fóliasátorban fognak virágot termeszteni. A program körülbelül 136 millió forintba kerül.