2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Hamar megoldódni látszik a csehországi iskolabotrány
2009. 05. 26. 00:00

Már csak az a kérdés, mi lesz, ha holnap újabb tíz-húsz-ötven kistelepülés jelent be hasonló terveket.

Az önkormányzat az iskola pedagógusaival, szülőkkel, oktatási szakemberekkel és civil szervezetekkel közösen kész kidolgozni egy olyan akcióprogramot, mely egyszerre hivatott az iskolaképesség terén hátrányokkal induló gyerekek felzárkóztatására és az integrált oktatás fenntartására. Mind az iskola igazgatója, mind pedig a polgármester arról győzte meg a miniszteriális látogatókat, hogy az alapelgondolás nem volt rosszindulatú, sőt, épp ellenkezőleg. A tárgyalásokat követően elhangzott sajtónyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy ezt mindkét tárca második embere kész is volt elfogadni. "Jó szándék vezérelte őket, de szerencsétlen megoldást választottak" - mondta az oktatási tárca helyettes vezetője, Klára Laurencsíková.

Most tehát úgy tűnik, hogy a botrányként kirobbant (f)elzárkóztatási program megoldódni látszik azzal, hogy szeptembertől egy 17 fős első osztály indul, köztük tízen romák, s a minisztériumok, amit csak lehetett, megígértek.

Már csak az a kérdés, mi lesz, ha holnap újabb tíz-húsz-ötven kistelepülés jelent be hasonló terveket, hogy - Mezirícíhez hasonlóan - ők is kiemelt programokhoz és támogatásokhoz jussanak?