2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Botrányszagú igazgatóválasztás a pécsi Gandhiban
2009. 05. 26. 00:00

A tanári kar és a diákok zöme nem érti.

A tanári kar és a diákok zöme nem érti, miért nem a már tíz éve igazgatóként szerintük jól teljesítő Csovcsics Erikát választotta a Gandhi Közalapítvány kuratóriuma a jelöltek közül, hanem a csupán tavaly szeptember óta ott tanító Gidáné Orsós Erzsébetet.

A nevelőtestület az öt pályázó közül az igazgatónő szakmai programját 94,5, míg Gidánéét 19,2 százalékban támogatta, az összalkalmazotti értekezleten pedig az intézményvezető személyére leadott szavazatok tekintetében 86,5 százalék áll szemben a július elsejével az igazgatói székben ülő győztes 5,9 százalékával.

A fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke január óta Várnai Márton. Véleménye szerint a pályázat kiírása és lebonyolítása szabályosan zajlott. Mutatja a Somogy megyéből felkért független szakértő álláspontját: Gidáné pályázata minden szempontból kifogástalan, míg Csovcsics Erikáé csak részben elfogadható. Nincs meg ugyanis az egyetemi szakirányú végzettsége, így hiába van szociológusi egyetemi diplomája, az kevés.

Márpedig - érvel Várnai - a legfontosabb, hogy a törvényi szabályozásnak megfeleljen a pályázat. A tantestület véleménye is fontos, teszi hozzá, de nem kötelező figyelembe venni. Azt viszont tudni kell, magyarázza a kuratórium elnöke, hogy az egyik pályázó éppen azért mondott le a jelöltségről írásban, mert a tantestületi meghallgatásról kellemetlenek voltak a tapasztalatai.

Csovcsics Erika elismeri, valóban hiányzik az egyetemi szakirányú végzettsége, de fél év múlva megszerzi. Ám úgy véli, a fenntartónak nem feladata tevőleges szerepet játszania az iskolában. Márpedig a Várnai Márton tevékenységét a januári újjáalakulás óta a bizalmatlanság és a szakmai életbe történő beavatkozás lengi körül. Pontosan sohasem fogalmazta meg, mi a baj az intézménnyel, csak érzeteinek adott hangot. Az viszont a mai napig nem tudható, mi a kuratórium elnökének hatásköre. Az igazgatónő azt gondolja, nem feltétlenül szerencsés, ha a fenntartó szembe fordul a megrendelői-szolgáltatói körrel, vagyis a szülőkkel, a diákokkal és a tanári karral.

A Gandhi Közalapítvány kuratóriuma korábban Budapesten székelt. Az öt esztendőre megválasztott új elnök, Várnai Márton azonban úgy gondolta, hogy szerencsésebb lenne, ha Pécsett, az alapítvány fenntartása alatt működő székhelyen tevékenykedne. Ezért jegyezték be új székhelyül a pécsi Komjáth Aladár utca 5. számot, de miután Várnai úgy vélte, jobb a teljes függetlenség, a Kórház téren, az OTP épületében vásároltak egy hamarosan beinduló irodát, amely felszerelve nettó 11 milliójába került a kuratóriumnak. Ott egy főállású titkárra is szükség lesz, mondja az elnök.

A kuratórium hamarosan új irodába költözködik

Az év elején Harkányban egy háromnapos tréninget szerveztek a kuratórium tagjai részére. Ennek az volt az oka, hogy mint kiderült, a kuratóriumnak korábban nem volt stratégiája, e nélkül pedig aggályos jól működtetni egy szervezetet.

Az iskola rövid története

A Gandhi Közalapítvány 1992-ben jött létre többek közt abból a célból, hogy létrehozzon egy középiskolát a cigány középréteg megteremtésének szándékával. A Gandhi Gimnázium lehetőséget nyújt a roma gyerekek számára érettségi vizsgát tenni, s ezáltal szándéka szerint javít a magyarországi roma népesség helyzetén. Az idén 15 esztendős intézmény igazgatóját ötévente választják meg, erre épp a napokban került sor.