2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Újra elutasították Szabó Máté beszámolóját
2009. 05. 06. 00:00

Szabó Máté káros és kínos megnyilvánulásaival elveszítette a legfontosabb dolgot, bizalmat, amit neki kellene megteremtenie.

Szabó Máté a bizottság előtt a beszámolóját összegző könyvet bemutatva elmondta, a tavalyi kék színű volt, idén pedig piros, és ez évente fog váltakozni, ugyanis a parlament alsó és felső házában ilyen színűek a szőnyegek.

Három fő iránya tavaly a gyülekezési és a gyermekjogi, valamint a hajléktalan projekt volt. Megjegyezte, az önkormányzatokkal kapcsolatban lényegesen kevesebb panasz érkezett hozzá, és ez feltehetően azért van, mert polgárbarátibb közigazgatással találkoznak az emberek. Hozzáfűzte, más ügyekben 70 százalékkal emelkedett az ügyszám, de szerinte a stabil témák minden évben újra fognak termelődni.

Papp József (MSZP) hozzászólásában azt kérdezte, szerencsés-e, ha az állampolgári jogok biztosa politikai nyilatkozatokat tesz? Kijelentette: Szabó Máté megnyilatkozásai komoly ellentétben állnak egymással. A cigánybűnözéssel kapcsolatban tett kijelentésével nemcsak személyét, hanem hivatalát is megkérdőjelezi, bár utólag próbálta tompítani, de az állampolgári jogok biztosától ilyen kijelentés nem engedhető meg. Az intézmény-átalakítással, hogy elegendő lenne egyetlen ombudsman, Papp József úgy fogalmazott: egy ombudsman hogyan kérdőjelezheti meg a többi legitimitását?

Gy. Németh Erzsébet, a bizottság elnöke azt kérdezte, legitimnek tartja-e a kormányt Szabó Máté, ugyanis a beszámolója első oldalán azt írta: "az alkotmányos jogok szempontjából elgondolkodtató, hogy a többpártrendszer intézményesítése óta először van egyetlen párt a kormányzás birtokában és éppen a korábbi egypártrendszert irányító párt jogutódja az. Hosszabb távon lesz majd módunk megítélni, vajon ez a változás okozott-e átalakulást az állampolgári panaszok és az állampolgári jogokkal összefüggő problémák mennyiségében, jellegében és a hatósági reakciók területén".

Szabó Máté azt mondta, nem gondolja, hogy nem legitim a kormány, csak felvetette, milyen hatása lesz az utódpártnak a hatása a jövőőre vonatkozóan.

Az állampolgári jogok biztosa az országgyűlési bizottság előtt kijelentette: ami nem a múlt évi tevékenységére és a beszámolóra vonatkozik, arra nem kíván reagálni. Így sem a cigánybűnözés kifejezésére, sem arra, hogy Darskovics Tibor rendészeti minisztert megbízatása lejárta után szívesen alkalmazná hivatalában, hogy az ellene benyújtott panaszokat vizsgálja ki, nem válaszolt.

Papp József minderre azt mondta: megérti, mert kínos szembesülni a kimondott szavakkal, de a tettekre és szavak kimondására, átgondolására sokkal több ideje lenne, mint annak a rendőrnek, akinek a másodpercek tört része alatt kell döntenie, amikor élete vagy testi épsége védelmében intézkedik.

A szocialista politikus azt mondta: sajnálja Szabó Máté munkatársait, mert ők kiváló szakmai munkát végeztek, de az ombudsman kijelentései hivataléi alkalmasságát kérdőjelezte meg.

Tasó László (Fidesz) sajnáltra, hogy a kormánypárt mindjárt a vérét akarta venni Szabó Máténak, szerinte egy jól felkészült, kitűnő szakember látja el az ombudsmani feladatokat. Szerinte nem az ombudsman kijelentései, hanem a kormánypárti politikusok képmutató politikája, álságos viselkedése és a feszültség keltése sérti az állampolgári jogokat.

Steiner Pál (MSZP) megjegyezte, az állampolgári jogok biztosának intézményét azért hozták létre és foglalták törvénybe, hogy védje és ne tapossa az alkotmányos jogokat. Véleménye szerint Szabó Máté káros és kínos megnyilvánulásaival elveszítette a legfontosabb dolgot, bizalmat, amit neki kellene megteremtenie.

A képviselő azt mondta, elvárta volna, hogy ugyanolyan vehemenciával nyilvánuljon meg a nyilas egyenruhát hordó magyar gárdistákról, mint a vigánybűnözésről.

Szabó Máté viszontválaszában sajnálkozását fejezte ki, hogy nem szakmai munkája, hanem politikai alapon ítélik meg múlt évi tevékenységét, mert szerinte sokkal jobb beszámolót készítet mint tavaly, és európai viszonylatban is kitűnő munkát végzett, komoly szakmai anyagot tett az asztalra.

Az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága csütörtöki ülésén vitára alkalmatlannak tartotta Szabó Máté beszámolóját. Ugyanígy tett kedden a honvédelmi és rendészeti bizottság is.

A parlament egészségügyi bizottsága viszont vitára alkalmasnak tartotta az ombudsmani beszámolót.

Jövő héten várhatóan öt további országgyűlési bizottságban hallgatják meg Szabó Mátét, majd az Országgyűlés plenáris ülése is szavaz a jelentéséről. Ha az országgyűlés nem fogadja el az ombudsman 2008-as tevékenységéről szóló beszámolót, attól még kitöltheti hatéves mandátumát.