HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Megálljt a rasszizmusnak! - csehországi lánc demonstráció

betűméret csökkentése betűméret növelése
2009 Május 06    Forrás: RomNet összeállítás


Ez a cikk archív

Csehországban az utóbbi egy-másfél évben felerősödött a szélsőjobb oldali radikalizmus, melynek legismertebb megjelenítői a Delnická strana (Munkáspárt), és a Národná strana (Nemzeti párt). E két politikai szervezet tagjai és vezetői nem is igen titkolják szélsőjobbos, vagy akár náci ideológiai elkötelezettségüket. A közterületeken szervezett és végrehajtott akcióik, gyűléseik főleg a csehországi romák, zsidók és a külföldiek ellen irányulnak, és felbátorítanak elvakult rasszista fanatikusokat arra, hogy tettlegesen is e csoportok tagjai ellen forduljanak.

Hirdetmény

legutóbbi, vítkovi eset után, ahol április 19 -én Vítkovban eddig ismeretlen tettesek felgyújtottak egy roma család által lakott házat és a merénylet következtében két felnőtt súlyos, egy két éves kislány pedig életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, az éppen leköszönő - bizalmi szavazáson megbuktatott - Topolánek kormány is kénytelen volt másnap rendkívüli napirendként tárgyalni a helyzetről.

A fokozódó szélsőjobboldali támadásokra válaszul a D�no egyesület, a ROMEA hírügynökség, a DAR egyesület, a Slovo 21 hírügynökség és az Észak-Morva Romák Egyesülete, valamint a Romodrom nevű civil szervezet közös felhívásban "Dost!" - Elég! jelszóval lánc demonstrációt szervezett Csehországban május első vasárnapjára.

Prágában és további tizenkét csehországi településen (Litvínov, Ústí nad Labem, Pardubice, Náchod, Plzeň, Ostrava, Jablonec nad Nisou, Liberec, Brno, Chomutov, Hodonín, Vítkov) 100-500 demonstráló (összesen mintegy 3000 ember) vett részt a tiltakozó gyűléseken. Chomutovban, ahol nemrég az önkormányzat végrehajtóval vetette el a segélyt a hátralékos rászorulóktól, egy neonáci csoport (valószínű, hogy az Autonóm nacionalisták) megzavarta a demonstrációt, amit félbe kellett szakítani. Máshol incidensek nélkül zajlottak le a rendezvények, s némelyiken közismert személyek, politikusok, miniszterek is részt vettek. Prágában Karel Schwarzenberg, volt külügyminiszter és egy zöld párti parlamenti képviselő, Litvínovban pedig Michael Kocáb, a Topolánek kormány emberi jogi, kisebbségi minisztere jelent meg. Kocáb állásfoglalt amellett, hogy a társadalomnak megálljt kell mondania az olyan deformációkra, mint a Munkáspárt, vagy a Nemzeti ellenállás nevű mozgalom. Azt is bejelentette, hogy az átmeneti kormányban megmarad az emberi jogi és kisebbségi tárca.

A legtöbben, mintegy ötszázan Brnoban, Morvaország fővárosában gyűltek össze, ahol a Szabadság téren azt skandálták, hogy "Megálljt a rasszizmusnak! Mi is itthon vagyunk!" A demonstrációk helyszínén a szolidaritás kinyilvánítása és petíció aláírása mellett karitatív gyűjtés is zajlott a vítkovi család újrakezdésének támogatására.

Magyaroszágon rosszabb a helyzet

Kedden újabb támadás érte a magyarországi cigányságot. Ismeretlenek lőttek rá egy cigányok lakta házra a Somogy megyei Táska nevű településen. A cigánysor utolsó házát négy lövés érte, szerencsére senki sem sérült meg.

Romák elleni támadások Magyarországon az utóbbi egy évben

2008. január 22. - A Baranya megyei Szigetváron két roma származású nőt bántalmazott a város főterén öt barcsi fiatalember.

2008. március 1. - A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffon felgyújtották a kunmadarasi cigány kisebbségi önkormányzat képviselőjének házát, melynek falára gyalázkodó feliratokat is festettek.

2008. március 15. - A Veszprém megyei Tapolcán két 17 éves fiú egy szórakozóhely közelében minden előzetes szóváltás nélkül összevert és rugdalt egy roma férfit az utcán. A 32 éves áldozat életveszélyes állapotban, kómában került az ajkai kórházba.

2008. június 3. - A Fejér megyei Pátkán Molotov-koktélt dobtak három, romák által lakott házra. Senki nem sérült meg, de egy szobában, ahol gyerekek aludtak, tűz keletkezett. A gyújtogatás gyanúja miatt három helybeli polgárőrt helyeztek előzetes letartóztatásba több emberen elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanújával.

2008. június 15. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén kocsmai szóváltást követően egy 40 éves helyi lakos késsel megölt egy 14 éves roma fiút, 16 éves társát pedig súlyosan megsebesítette.

2008. július 21. - A Pest megyei Galgagyörkön kevéssel éjfél után rálőttek három romák lakta családi házra. Több lövedék az ablakokon keresztül az épület belsejében a falba fúródott, de személyi sérülés nem történt.

2008. augusztus 8. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két, romák által lakott házra és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára.

2008. augusztus 19. - Székesfehérváron késő este garázda fiatalok kövekkel dobálták meg egy többségében romák lakta lakóház ablakait, s életveszélyesen megsebesítettek egy 12 éves roma kislányt.

2008. szeptember 5. - A hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztán lövéseket adtak le arra a házra, amelyben romák aludtak. Személyi sérülés nem történt.

2008. november 3. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő családi házra; a támadásban egy 43 éves roma férfi és egy 40 éves roma nő életét vesztette.

2008. december 15. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolca romatelepén egy 19 éves fiatalember fát vágott az udvaron, amikor kétszer rálőttek. A férfi életveszélyesen megsérült, élettársát csak súrolta a lövedék.

2009. február 22. - Tatárszentgyörgyön éjjel - feltehetően Molotov-koktéltól - tűz ütött ki egy roma család házában. A tűzből menekülő apát és 5 éves kisfiát lelőtték, hatéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett.

2009. március 6. - A Zala megyei Bocföldén hajnalban Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra. A támadásban senki sem sérült meg.

2009. március 22.
- Egy nagy fekete autóból kiszálló magas férfi feltehetően egy 9 milliméteres maroklőfegyverrel kivégzett egy 53 éves, éppen éjjeli műszakba induló cigány férfit szerda este a Szabolcs megyei Tiszalökön. A cigánysor utolsó házában élőember azonnal meghalt.

2009. április 15. - Szerdán este, hét óra után pár perccel valaki egy lövést adott le egy roma család házára Oldon. A házban egy öt tagból álló család lakik, de éppen senki sem tartózkodott az épületben, ezért senki sem sérült meg. A család elképzelni sem tudja, miért támadtak rájuk.

2009. április 15. - Három roma fiatalkorút és egy nem roma felnőttet - támadott meg egy csoport csuklyát viselő férfi a Keleti pályaudvarnál. A sértettek este 9 és fél 10 között a 86-os trolibuszra vártak, amikor megjelentek a támadóik. A verekedés odáig fajult, hogy a három kiskorú végtagjai eltörtek, a 18. évét betöltött fiatalnak pedig arca, orra és a homloka megzúzódott. A sértettek mindegyike elveszítette eszméletét, mire a mentok megérkeztek. Etnikai csoport tagja elleni erőszak miatt nyomoznak.


2009. április 23. - Kivégezték az 53 éves Kóka Jenőt. Egy nagy fekete autóból kiszálló magas férfi feltehetően egy 9 milliméteres maroklőfegyverrel kivégzett egy 53 éves, éppen éjjeli műszakba induló cigány férfit szerda este a Szabolcs megyei Tiszalökön. A cigánysor utolsó házában élő ember azonnal meghalt.

2009. május 5. - Ismeretlenek lőttek rá egy cigányok lakta házra a Somogy megyei Táska nevű településen. A cigánysor utolsó házát négy lövés érte, senki sem sérült meg. A keddre virradóra történt támadás során két lövedék az ablakon át hatolt az épületbe, míg a másik két lövedék a falba fúródott.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Mit éreznek a romák az elmúlt évek növekedéséből?

  • Forgács István: A cigányság felzárkózása gazdasági kérdés

  • Segítségnyújtás a kárpátaljai magyar közösségnek

  • Cigány magyar - csapatépítő tréning a Jurányiban

  • Orbán Viktor védi, de az OLAF elővenné Farkas Flóriánt is



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt