2024 April 18., Thursday/Andrea, Ilma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Az Ítélőtáblán a Magyar Gárda megszüntetése miatti per
2009. 04. 18. 00:00

A pernapot még nem tűztek ki.

Megkapta a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület megszüntetése miatt indított polgári per iratait - közölte a Népszavával Mohácsy Zsuzsanna, a táblabíróság elnökhelyettese.

A lap szombati számában azt írta, hogy szignálás után az ügyben eljáró bíró áttanulmányozza az iratokat, s eztán dönt arról, hogy milyen módon kíván ítélkezni: tárgyaláson vagy tárgyaláson kívül. Pernapot így még nem tűztek ki. A Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet.

Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát - tette hozzá. A Magyar Gárda mozgalom és a Magyar Gárda egyesület szorosan együtt tevékenykedett, de az ítélet a Magyar Gárda mozgalomra közvetlenül nem terjed ki.

A bíróság az egyesület nyilvántartásból történő törléséről, továbbá a szervezet számláján lévő vagyon állami tulajdonba kerüléséről rendelkezett. Vona Gábor, az egyesület elnöke az ítélethirdetés után újságíróknak azt hangsúlyozta: fellebbeznek az ügyben. Így az ügyészség által a Magyar Gárda feloszlatása érdekében indított polgári per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon. Az elnök kijelentette: nyilvánvalóvá kell tenni, hogy amit a közvélemény gárdaként ismer, az nem volt tárgya a pernek.

Az egyesületet oszlatta fel a bíróság, amit nem fogadnak el, és minden hazai, illetve nemzetközi bírói fórumot igénybe vesznek, ha szükséges. A szervezet pedig mindenképpen folytatni akarja tevékenységét. "A Magyar Gárda feloszlathatatlan, a Magyar Gárda folytatni fogja nemzetmentő és társadalommentő tevékenységét a jövőben is" - hangoztatta a szervezet elnöke.