2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Kiss az egymilliárd forint zárolását tízmilliárdos európai fejlesztési programmal korrigálná
2009. 04. 15. 00:00

Kiss Péter beszélt a romaprogramok támogatásáról és a határon túli magyarok emberjogi segítéséről is.

Tíz igen szavazattal, nyolc nem és egy tartózkodás mellett támogatta az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága szerdán Kiss Péter miniszteri kinevezését.

Az ülésen a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterjelölt legerősebb törekvéseként azt nevezte meg, hogy elősegíti a társadalmi szereplők részvételét a válságkezelésben.

Kiss Péter beszélt a romaprogramok támogatásáról és a határon túli magyarok emberjogi segítéséről is.

Kiss Péter a bizottsági meghallgatásán azt mondta: az önálló tárcák az ágazati feladatok mellett továbbra is foglalkoznak majd társadalompolitikai egyeztetéssel, az ő tevékenységét azonban nem lehet konkrét tárcával lefedni. Tételes feladatai közt említette a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok ügyeit.

A romatelepek felszámolásáról azt mondta, hogy bár a kormány egymilliárd forintot zárolt, ezt egy tízmilliárdos európai fejlesztési programmal korrigálná, amiről már el is kezdett egyeztetni. A program nemcsak a lakhatási feltételek javításáról szólna, hanem komplex képzésről és munkalehetőségekről is.

Kiss Péter a határon túli magyarok jogsérelmeinek kezeléséhez konszenzusra szólította fel a pártok képviselőit.

Kiss Péter arról is beszélt, a tárca nélküli poszt létrehozásához nem duplázzák meg az erőforrásokat, ugyanazokkal az eszközökkel dolgoznak majd, mint a Miniszterelnöki Hivatal korábban ezzel foglalkozó része.