Kiindulópontunk maga a szegénység volt, amelyen keresztül megpróbáltuk bemutatni, hogyan érinti ez a cigányságot.
Kiindulópontunk maga a szegénység volt, amelyen keresztül megpróbáltuk bemutatni, hogyan érinti ez a cigányságot. Csak ezután próbáltuk letapogatni a magyar-roma ellentétet, vagy ahogy errefelé mondják, a "cigányok és parasztok" közötti feszültséget...
"Egy színes bőrű pincérben nincs semmi különös"
Makkoshotyka életében a város felé fordulás előbb az iskolások Sárospatakra járatását hozta, a munkalehetőségek megszűnésével pedig a kialakuló szegénység kezdte mutatni a szokásos képleteket. Menekülőút az erdő és a szőlő lett, amely a településen jelenleg utolsó lehetőségnek tűnik a túlélésre. Az itt élő cigányok mindig is értettek a szőlőműveléshez, az erdőgazdálkodáshoz, fontos volt számukra megtartani ezt a privilégiumot.
Dr. Damjanovics László állatorvos évtizedek óta dolgozik a környéken. Szomorúan meséli, hogy az állatállomány ugyan drasztikusan lecsökkent, ennek ellenére megerősíti, hogy az itt élők mindig találtak megoldást az életben maradásra. Mint mondja, neki eszébe sem jut a roma vagy cigány megnevezést használni ezekre az emberekre, hiszen ugyanúgy élnek, ugyanolyan értékek mentén szervezik az életüket, ahogy mások. Szívósan és lelkiismeretesen dolgoznak, környezetüket, házaikat igényesen alakítják ki, gyermekeiket taníttatják. Büszkék arra, hogy utódaik többre viszik náluk, és ezért mindet elkövetnek.
Szalai András sárospataki vállalkozó szerint a hotykai cigányok kivételt képeznek a környék roma lakosságának körében. Ugyanazokat halljuk tőle is: szőlőt művelnek, dolgoznak, asszimilálódtak. Igaz, általánosságban sokat gondolkodik vállalkozóként azon, hogyan segíthetne a környék romáinak helyzetén. Úgy véli, a kormányzati irányelvek nem képesek maradéktalanul megoldani a cigányok helyzetét, gyakran rosszabbat is tesznek. A munkanélküliek átképzésénél például, mert mostanában a régióban annyi felszolgálót, péket és cukrászt képeznek, hogy mindenkinek munkát adni képtelenség lesz. Vagyis további munkanélkülieket termelnek ki nem kevés ráfordított millióval. Õ maga is részt vesz oktatóként ezeken az átképzéseken, és mint mondja, személyes küldetésének fogja fel ezeknek a fiataloknak a társadalomba, a munka világába való integrálását. Éttermében cigány felszolgálókat is alkalmaz, alapvető viselkedési és kulturális normákra tanítja őket, és komoly reményeket fűz a várható eredményhez. Ennek érdekében még a szülőkkel is tartja a kapcsolatot, persze csak azzal, aki igényt tart rá, mert akadnak olyanok is, akik nem követik gyermekük előmenetelét. És hogy ne maradjunk érdekes adalék híján, elmeséli, hogy furcsa módon éppen egy, az éttermébe látogató fővárosi társaság fogadta fenntartással a roma felszolgáló jelenlétét, pedig tőlünk nyugatabbra ez már természetes, egy színes bőrű pincér felbukkanásában nincs semmi különös.
Hivatalosan kevés a cigány
Vannak roma lakosok Makkoshotykán, bár népszámláláskor nagyon kevesen vallották magukat romának. Azt mondhatom tehát, hogy Makkoshotykán magyar állampolgárok élnek." - mondja mosolyogva Vitányi Julianna polgármester, majd a feszültségeket firtató kérdésünkre újabb egyenes választ kapunk. "Lehet, hogy példaértékű ez a település, ugyanis itt nem jellemző a feszültség cigányok és magyarok között. Jól megvannak egymással az emberek, nem jellemző a két táborra szakadás. Bevándorlók nincsenek, idegenek nem jönnek, férjet, feleséget hoznak ugyan, de vadidegen család nem költözik ide. Mindenki mindenkit ismer, mindenkiről tud mindent."
Géresi Istvánné intézményvezető szerint a mai állapotokat össze sem lehet hasonlítani a néhány évtizeddel ezelőtti helyzettel. "Ahhoz képest, amit harminchat évvel ezelőtt láttam itt, a cigányok most sokkal jobb körülmények között élnek. Akkoriban jellemző volt a nájlonház vagy nájlonkunyhó, benne masinával, amivel fűtöttek és a főzést is megoldották. Rendszeres volt a tetű, és láttam olyan gyereket, akire pufajkát húztak, a sliccén dróttal összehúzott nadrágban vacogott, mert alatta semmi sem volt, fehérneműt akkoriban nem hordtak. Ma gyönyörűen berendezett lakásokban élnek, fürdőszobájuk, benti WC-jük van, akkora anyagi fejlődés történt, hogy alig lehet elhinni. Évtizedek alatt az akkori egyetlen cigány kolónia kinőtte magát. Még tizenkét évvel ezelőtt is két kolónia működött a faluban, a Kishegy és a Major, de ha ma ugyanezt megnéznénk, mást találnánk, már összekeveredtek. A cigányok a 'faluban' házakat vásároltak, és elvegyültek a többi lakossal."
Géresiné szerint sem jellemző a megosztottság vagy az ellentét "cigányok és parasztok" között. "Hogy leköpné vagy megütné egymást két ember, mert cigány vagy magyar, nem érzékelek a faluban, de az iskolában sem tapasztalom. Amíg 40 százalék volt a cigány gyerekek aránya az iskolában, addig a szülők is kifogásolták, hogy például ne ültessük a gyerekét cigány mellé. De miután csak cigánygyerekek maradtak, fegyelmezési gondunk nincs. Már a szülőkkel sincs probléma, mert mind ide jártak és tisztelettel fordulnak felénk. Megtörtént ugyan, hogy egy idős agglegényt suhancok bántalmaztak, akik azóta mind börtönben ülnek. Akkor volt felháborodás emiatt, mert a férfi magyar, az öt fiú pedig cigány. De ez ritka eset, akkoriban felemlegették ezt, egyébként ilyen hangok nincsenek."
A falu utcáin megszólított helyiek kivétel nélkül megerősítették, hogy náluk nincs cigány-magyar ellentét. Együtt jártak iskolába, együtt dolgoztak vagy dolgoznak, egymás mellett élnek. Migléczi László volt polgármester és jelenlegi önkormányzati képviselő is arról beszél, hogy ezen a településen szó sincs az országosan elhíresült általános ellentétekről. Szerinte a falu problémája nem a kisebbségi kérdés, hanem a munkanélküliség, mint mondja, még egy helyi bál megszervezésekor is ügyelnek arra, hogy a meghívottak közt egyenlő arányban képviseljék magukat romák és nem romák.
