Magyarországon bárki szabadon eldöntheti, hogy kisebbséginek vallja-e magát, alapesetben az állam senki származását sem firtathatja.
Magyarországon bárki szabadon eldöntheti, hogy kisebbséginek vallja-e magát, alapesetben az állam senki származását sem firtathatja. Nincs - és a törvények szerint nem is lehet - olyan testület, amely valamiféle "származási igazolást" adhatna ki, az etnikai hovatartozásról tilos nyilvántartást vezetni. Ilyen körülmények közt fölöttébb kérdéses, hogy a romák számára kiírt pályázatok célba érnek-e. Ha pénzről van szó, az emberek könnyen szabadulnak előítéleteiktől: az egyik vidéki egyetemen megtörtént, hogy nagyrészt nem cigányok vették fel a cigány diákoknak szánt ösztöndíjakat. Teleki László szocialista politikus egyik korábbi nyilatkozata szerint több tárca azzal igyekszik elejét venni a romák kárára elkövetett visszaéléseknek, hogy feltételül szabja, a pályázóknak csatolniuk kell a helyi cigány önkormányzat vagy érdek-képviseleti szervezet ajánlását.
A legkevesebb, ami elmondható: ez a gyakorlat nem vált általánossá. Az ÁSZ tavalyi tanulmánya arról tanúskodik, hogy nem ellenőrizhető, mi lett azzal a becsülhetően 120 milliárd forinttal, amit 1996 és 2006 között a költségvetés a romák integrációjára fordított. Pedig Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman többször is hangsúlyozta: a rosszul értelmezett adatvédelem helyett megoldást kell találni rá, miként lehet nyilvántartásba venni etnikai adatokat úgy, hogy közben ne sérüljenek a személyiségi jogok. Hasonló következtetésre jutott az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottsága is, amely jelentésében kifejezetten támogatta az etnikai alapú adatgyűjtést. A Roma Parlament irodája hazai és külföldi ajánlások sorát gyűjtötte össze annak alátámasztására, hogy a személyes adatok védelme mellett az állam köteles az adatgyűjtésre az etnikai hovatartozásról.
Pap András László, az MTA jogtudományi intézetének főmunkatársa hangsúlyozza: az AB egy 2005-ös határozata szerint mód van arra, hogy a kisebbségi többletjogok gyakorlása, a támogatások igénybe vétele érdekében az állam megkövetelje a kisebbségi hovatartozás megvallását. (A törvényhozás elvétve él is e lehetőséggel. A kisebbségi önkormányzati választásokon ma már csak azok vehetnek részt, akik előzetesen regisztráltatták magukat a kisebbségi névjegyzékben.)
A fajgyűlölet külön téma. A rasszista indítékú bűncselekmények esetében tulajdonképpen nem fontos a sértett származása: a jogtudós szerint az eljárás során nem azt kell vizsgálni, hogy a megtámadott ténylegesen az etnikai csoport tagja-e, hanem azt, hogy az elkövető a külső jegyek vagy valamilyen sztereotípia alapján romaként azonosította-e az áldozatot. Bár ennek eldöntése egyszerűbb, mintha arról vitatkoznánk, hogy "ki számít cigánynak", Pap megjegyezte: rasszista bűncselekmények miatt kevés eljárás indul, és még kevesebb jut el a vádemelésig. Nálunk tehát nem, vagy csak ritkán alkalmazzák a rasszista erőszakot tiltó jogszabályokat. Pap azt javasolja: olyan ügyekben, amelyek valószínűsíthetően kapcsolatba hozhatók a cigányellenességgel, a bíróságnak vagy nyomozó hatóságnak kötelező legyen az összes érintettől nyilatkozatot kérni a lehetséges faji-etnikai motivációról.
Ha már felemeljük a szavunk a hipokrita, álságos jogalkalmazói felfogás ellen - folytatja Pap András László -, nyílt vitát kell folytatni arról is, amikor az etnikai adatok a bűnelkövetői oldalon jelennek meg: például az áldozat vagy a szemtanú feljelentésében, vallomásában. Hiszen a rendőrség végső soron ezek ismeretében nyomoz és alkalmaz kényszerintézkedéseket. Az ilyen adatokról készült statisztikák a büntető-igazságszolgáltatási rendszerben megjelenő diszkrimináció mérésére is alkalmasak lehetnek - igaz, növelhetik is az előítéletességet. Ugyanakkor talán ez az ára annak, hogy csökkenjen a diszkrimináció. A jogtudós tisztában van azzal, hogy veszélyes terepen jár: javaslata mellett és ellen is szólnak érvek. Nem ragaszkodik álláspontjához, leginkább azt szeretné elérni, hogy szakmai vita kezdődjön a kérdésről.
