2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Gyülölet humanista álarcban
2009. 01. 28. 00:00

A magyar szélsőjobb az elmúlt hetekben - a gázai harcok idején - a humanistánál is humanistábbnak mutatkozott.

Vagy mégis? A magyar szélsőjobb az elmúlt hetekben - a gázai harcok idején - a humanistánál is humanistábbnak mutatkozott. Az izraeli nagykövetség elé vonulva a gázai palesztin lakosság - amúgy csakugyan borzalmas - sorsát panaszolta, követelve az öldöklés befejezését. Publicisztikai segédcsapata, melynek soha egy rossz szava nem volt az izraelieket öngyilkos merényletekkel és rakétákkal gyilkoló Hamászról, most mészárlásról, az izraeli válasz aránytalanságáról cikkezett. Arra, hogy a háborút a Hamász provokálta ki, hogy e szervezet a civileket élő pajzsként, majd - haláluk után - propagandája nyersanyagaként használta, a magyar szélsőjobboldali - vagy egyszerűen csak jobboldali - sajtó szinte szót sem vesztegetett.

Újságolvasó ember számára ez persze nem újdonság. A magyar szélsőjobb már hosszú évek óta hevesen palesztinbarát, hívei és vezetői mit sem szeretnek annyira, mint Izrael tettein felháborodni. De hát miért pont azokon? Hiszen annyi sok szörnyűség van a világon!

A kérdés természetesen szónoki, a választ pedig mindenki tudja: a felháborodók nem szeretik azt a népet, amely Izrael államát létrehozta, és különösen nem szeretik e nép azon részét, amely itt él Magyarországon. Nem szeretik, mert ezek az emberek azzal a réteggel vetélkednek, melyet a felháborodók leginkább képviselnek, vagyis a keresztény magyar középosztállyal. A vetélkedés állásokért, pozíciókért, üzleti részesedésekért folyik, mégpedig igen gyakran közvetlen szomszédok vagy munkahelyi kollégák között. Az ilyen ellenségesség szokott a legkicsinyesebb s egyben a legkiélezettebb lenni, ezért ha azt írjuk, hogy a felháborodók nem szeretik a szóban forgó népcsoportot, akkor igen csak enyhén fogalmazunk. Itt többről van szó. Gyűlöletről.

Melynek már itt Magyarországon is több mint egy évszázados, sőt, ha a tisztán vallási színezetű előzményeket tekintjük, még ennél is jóval hosszabb története van. Ám e gyűlölet immár két emberöltő óta csak korlátozottan - szégyenlősen, kódoltan - tud kifejezésre jutni, legalábbis a nagy nyilvánosság előtt. Hordozóit ugyanis gátlásossá teszi a holokauszt ténye, nem akarják, hogy - amúgy jogosan - a gázkamrák és a krematóriumok építtetőivel, a deportálások kivitelezőivel rokonítsák őket.

Milyen jól jön ilyenkor, ha találnak valamit, amivel bebizonyíthatják, hogy az a bizonyos nép sem jobb a Deákné vásznánál! Amivel értésére adhatják, hogy csak ne jöjjön állandóan a holokauszttal, a deportálásokkal, s főként az ezekhez kapcsolódó magyar felelősséggel, mert van sara neki is bőven!

Ez persze nehéz ügy, hiszen elég merész dolog védtelen milliók iparszerű legyilkolását s kirablását az izraeliek és a palesztinok mai konfliktusához hasonlítani. A dolog akkor működne igazán, akkor lenne hihető, ha a holokauszt áldozatai előzőleg merényletekkel tizedelték volna a német és a magyar lakosságot, rakéták híján pedig messzehordó lövegekkel bombázták volna városait. De pech: németellenes merénylet csupán egy volt, magyarellenes pedig egyetlen egy sem.

Sebaj. A palesztinokat és arab nemzettársaikat nem zavarják ezek az ordító különbségek; ők az európai történelemben járatlanok könnyedségével, ugyanakkor saját gyötrelmeiktől elvakítva beszélnek a Gáza népén elkövetett izraeli holokausztról és tesznek egyenlőségjelet plakátjaikon a horogkereszt és a Dávid-csillag közé. Amiről a magyar jobboldali sajtó persze boldogan és kommentár nélkül, haladéktalanul beszámol.

Sőt, arra is figyel, mit mondanak az ügyben a nyugat-európai baloldaliak, akik azért nem szeretik Izraelt, mert az Egyesült Államok szövetségesét látják benne. A magyar jobboldal sajtója amúgy természetesen ki nem állhatja őket, ám ha Izraelt szídják, azt örömmel idézi. Ezt ők mondják, nem mi! Úgy hogy csak ne tessék minket antiszemitizmussal vádolni! De szinte ujjbeggyel tapintható, kiknek is szól mindez: annak a mindenhová befurakodó, mindent jobban tudó, állandóan okvetetlenkedő liberális népségnek, amely, mint légy a levesben, folyamatosan zavar minket abban, hogy igazán és mélyen magyarok lehessünk. (Arról nem is szólva, mennyi jó állást szipkáz el előlünk!)

De hagyjuk az iróniát. A palesztinok természetesen rászolgálnak mindenki együttérzésére, hiszen sorsuk valóban borzalmas. (A kérdés csak az, kiknek a bűnéből.) Inkább nézzük azt, valóban együtt érez-e velük a magyar szélsőjobb (és a simán csak jobboldali sajtó), vagy csupán eszközként használja őket arra, hogy - ha áttételesen is - de kimondhassa azt, ami oly annyira kikivánkozik belőle.

Nos, ha a szélsőjobb újkeletű humanizmusa valódi lenne, akkor nem csak Izrael tettein háborodna fel. Hiszen miért rosszabb az, ha izraeli katonák ölik a palesztinokat, mint ha ez utóbbiak ezt egymás közt teszik? Márpedig másfél évvel ezelőtt, amikor a Hamász elhódította a Fatahtól a Gáza feletti uralmat, éppen ez történt. Nem emlékszem, hogy a magyar szélsőjobb akár egyetlen szót is vesztegetett volna szánalomra vagy tiltakozásra.


De ne csak a Közel-Kelettel törődjünk, nézzük inkább Szomáliát vagy Kongót. Hiszen ezekben az országokban valóságos népirtás folyik - az áldozatok olyan tömegével és a hadviselés olyan kegyetlenségével, melyet egy napon nem lehet emlegetni Izrael gázai háborújával. A MIÉP vagy a Jobbik reakciója? Nulla.

Jó, hagyjuk ezeket az egzotikus népeket és törődjünk bele abba, hogy a magyar szélsőjobb szíve leginkább Izrael áldozataiért fáj. De hát ott vannak a keresztények! Betlehemből, Jézus szülőhelyéről mostanában üldözik el őket a muszlim fanatikusok, és nagyon-nagyon nem jó Jézus követőjének lenni Irakban sem. De érték-érik sérelmek e vallás híveit Törökországban, Nigériában, Indonéziában, sőt, a hindu többségű Indiában is. Azt várhatnánk, hogy a magát hangsúlyozottan a kereszténység védelmezőjének valló magyar szélsőjobb valami módon felemeli a hangját. De meg se mukkan. Úgy hogy ne hatódjunk meg gázai humanizmusától!