2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Ülésezett az MCF Országos Elnöksége
2008. 12. 03. 00:00

Az MCF töretlen bizalmáról biztosította Kolompár Orbánt. Folytatni kell a Prikezsia Gárda elleni pert, és a szakmai párbeszédet a kormánnyal.

Az OCÖ többségét adó MCF Szövetség legnagyobb ereje, a Lungo Drom mellett a legutóbbi kisebbségi választásokon egyedüli országos romaszervezetként listát állítani képes MCF Összefogás Párt Országos Elnöksége ülésén tekintette át a politikai helyzetet.

Az ülésen az elnökség egyhangúlag bizalmáról biztosította Kolompár Orbánt, az MCF és az OCÖ elnökét. Az elnökségi tagok, akik egyben OCÖ-képviselők is egyben, most is érvényesnek tartják: Ameddig a független magyar bíróság jogerősen el nem ítél valakit, addig azt ártatlannak kell tekinteni.

Megnyugvással vették tudomásul, hogy a szövetséges szervezetek vezetői a médiatámadásokra gyorsan és félreérthetetlenül válaszoltak: Az MCF és az MCF Szövetség stabil, azt külső támadások nem tudták meggyengíteni - olvasható az Ifj. Bogdán János OCÖ sajtószóvivője által jegyzett közleményben.

Általános volt a vélemény, hogy most minden erővel a Prikezsia Gárda feloszlatását célzó per december 15-i állomására kell összepontosítani, ami minden cigányember és demokratikus értékeket valló magyar állampolgár érdekét is szolgálja.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az MCF nem fél a politikai ütközetektől. Programjához hűen, most is a Kormánnyal felvett szakmai párbeszéd folytatását szorgalmazza, amelynek első kézzelfogható eredményei már körvonalazódnak: A balatonlellei gyermeküdülő, ahol idén nyáron már romagyermekek több turnusban nyaralhattak, vagy a kistérségi intézményhálózat kiépítése.

Az MCF felelőtlennek tartja, ha egyes romapolitikusok ismét a személyeskedést és a viszályt hozzák vissza az OCÖ-be, amin egyszer már sikerült túllépni. A nemzetközi pénzügyi válság nyomán nehezedő gazdasági környezetben nagyobb a romapolitikusok felelősség: Most a cigányság számára segítséget kell nyújtani az új feltételek közötti eligazodáshoz - írja a szóvivő.

Az OCÖ - médiában beharangozott - feloszlatását az MCF elnöksége a botránypolitizálás eszközének tartja, amely csak elbizonytalanítja azokat a ckö-képviselőket, roma vállalkozókat és értelmiségieket, akik az OCÖ-re figyelnek.

A 2006. évi kisebbségi önkormányzati választásokon listát állítani képes egyik nagy országos romaszervezetként az MCF nem fél az OCÖ feloszlatásától - állítja Bogdán. Sajnálná azonban, ha egy feloszlatást követően a kisebb - az MCF-fel szövetséges - romaszervezetek nem jutnának a mostani arányban mandátumhoz, ami szürkébbé tenné a sokszínű romapolitikát.

Az MCF a kormánnyal felvett szakmai párbeszéd folytatásában érdekelt, és félti az OCÖ-t attól, hogy üres és öncélú ellenzéki támadások díszletévé alacsonyítsák azok, akiknek saját pártjuk hatalomra jutása fontosabb, mint a cigányság ügye.

Az MCF Országos elnöksége a Prikezsia Gárda elleni következetes fellépés, illetve a Kormánnyal folytatott építő, a cigányság érdekét következetesen megjelenítő párbeszéd folytatását Kolompár Orbántól várja, és ezért egy emberként áll ki mellette - zárja sorait a sajtószóvivő.