2024 April 18., Thursday/Andrea, Ilma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Romaverés: csuklyát viseltek a támadók?
2008. 11. 13. 00:00

A fiatalok a vádhatóság szerint tavaly januárban kifejezetten roma származásuk miatt támadtak meg egy asszonyt, és a lányát Szigetváron.

A fiatalok a vádhatóság szerint tavaly januárban kifejezetten roma származásuk miatt támadtak meg egy asszonyt, és a lányát Szigetváron, egy kivilágítatlan parkban. Utóbbi el tudott menekülni, az édesanya azonban könnyű sérüléseket szenvedett.

A tizennyolc, és huszonhárom év közötti vádlottak a korábbi tárgyalási napokon részben elismerték, hogy ütöttek, azt azonban tagadták, hogy roma származása miatt verték meg az asszonyt. (Korábban ennek ellenkezőjét is állították, s azt is mondták, a hungarista mozgalomhoz tartoznak.)

A tegnapi tárgyaláson újabb tanúkat hallgatott meg a bíróság. Egyikük, szemben más, eddig meghallgatott tanúkkal, egészen biztos volt abban, hogy a fiatalok csuklyával, pontosabban símaszkra emlékeztető ruhadarabbal takarták el arcukat.

- Néhány méterrel mentek el előttem, így jól láthattam őket - jelentette ki. - Terepszínű nadrágot, bomberdzsekit, és csuklyát viseltek - jelentette ki. - Szemük elszántságot tükrözött, félelmetesnek tűntek. Azután pár perc múlva már csak az asszony jajveszékelését hallottam. A park felé fordultam, és láttam, hogy a nyakánál megragadva a földre viszik, egy ember rugdossa, egy pedig üti, a többiek pedig állnak mellettük. Azt, hogy közülük kik ütöttek, rúgtak, nem tudnám megmondani - mondta.

A bíróság várhatóan még ebben a hónapban első fokú ítéletet hirdet az ügyben. A fiatalokat akár tizenegy éves szabadságvesztéssel is sújthatják, ha a bíróság igazolva látja bűnösségüket.