HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Rendkívüli találkozó az Országos Rendőr-főkapitány és az OCÖ elnöke között

betűméret csökkentése betűméret növelése
2008 November 07    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

Dr. Bencze József r. altábornagy, Országos Rendőr-főkapitány soron kívül fogadta az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetőjét, Kolompár Orbán elnököt, a Nagycsécsen történt két rendbeli emberölés bűntette miatt - tájékoztatta közleményében az OCÖ a RomNetet.

Hirdetmény

A találkozó során az Országos Főkapitány tájékoztatta az OCÖ vezetését arról, hogy a nagycsécsei bűncselekményt kiemelt ügyként kezelik, a nyomravezetői összeg megemelése 10 millió forintra remélhetőleg felgyorsítja az elkövetők kézrekerítését.

Kolompár Orbán az OCÖ elnöke kérte, hogy a rendőrség fokozottan ellenőrizze azokat a településeket, ahol a roma közösség úgynevezett cigánytelepeken nagyobb létszámban él.

Találkozó során megállapodás született arról, hogy az OCÖ és az ORFK közötti megállapodást megerősítik, illetve a közös feladat végrehajtásába bevonják az Országos Polgárőrséget, valamint a települési önkormányzatokat, civil szervezeteket és kisebbségi önkormányzatokat is.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Nyílt levélben kérik Farkas Flóriánt ne zaklassa az ORÖ-s képviselőket

  • Obstruálások miatt még mindig nem alakulhat meg az ORÖ!

  • Izraelben ad koncerteket a 100 Tagú Cigányzenekar

  • Tüntetést szerveznének az ORÖ új képviselői a megalakulásukért

  • Elutasította a Kúria a Firosz alakulóülésre vonatkozó beadványát



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt