Sárközi Adi bácsi jóvoltából előbb ismertem a kottát, mint iskolába jártam volna. Hegedülni édesapám és anyai nagybátyám tanított.
Apám, abban az időben a Dózsa étterembe muzsikált. Hat évesen minden nap, mint tanulóprímás mentem vele az este félhatos kezdésre. Édesanyám meg jött értem nyolcra. Délelőtt suli, délután meg egymásnak mutogattunk a hegedűn különböző dolgokat, mindenki azt, amit előtte lévő nap lesett el az idősebbektől. Kétszer eljátszottuk hallás után és a nóta már a miénk volt. Mindenki tehetsége szerint beépítette magának. Egymástól tanultunk, kiültünk gyerekek a lépcsőházba vagy az udvarra, attól függően esett-e az eső vagy sem. Addig, amíg le nem szólt az egyikünk anyja: Gyerecskék vacsora! Mindenki szó nélkül futott haza, nem volt ellenvetés!
Kategóriavizsga, működési engedély után hová kerültél?
Rengeteg helyen megfordultam, mint kisegítő és élveztem, mert minél több bandával tudtam együtt dolgozni, annál nagyobb lett a tapasztalatom. Mindenhol felszedtem vagy lecsórtam valamit, nótákat, egy újabb újrendet, vonózást ilyenek. Újpesten saját bandámmal én nyitottam meg az Arany Kakas vendéglőt, ha jól emlékszem hetvenegyben. Egy muzsikushoz hozzánőttek a saját vendégei. Az én cigányom az én prímásom, a szakma minden szintjén megvolt. Bejártak maszekok, munkások a munka végén és övék volt a világ! Bejött a postás, letette a hatalmas táskáját és beállt a zenekar elé fütyülni. Akácos út. Megtehette, volt mindenkinek pénze a saját igénye szerinti kikapcsolódásra. Újpesten megvolt minden helynek a maga cigánya. Az Ottotóban az apósom, például olyan vendégkörrel rendelkezett és úgy szerették, hogy annyit keresett amennyit akart. És milyen jó konyhák voltak! A melós megtehette, hogy heti egy alkalommal meghívja a családját vacsorára, ahol a prímással elhúzatta az asszony nótáját. Körülbelül egy évig maradtam a Kakasban, aztán az elkövetkező tíz-húsz évben Budapest összes szállodáját végigmuzsikáltam. Más a szálloda és más a vendéglő, azaz más a stílus, más a kategória. Nekem a szálloda feküdt jobban.
A Te nevedhez melyik üzlet kapcsolódott?
A füredi Anna Bella, közel tizenöt évig ott voltam prímás. Visszajáró németek, hollandok családosan két-három hétre jöttek pihenni. A jattból éltünk. A kedves vendég kért egy számot, a következő nap már nem kellett kérnie, én kezdtem el neki. A cigány muzsikus ott kezdődik, hogy amikor a következő szezonba visszajött és először belépett az étterembe, szintén játszottam neki a saját számát! Megdöbbentek és többen elpityeredtek, nem kötelességből kaptuk a borravalót, hanem szeretetből. A memóriánk olyan volt, mint egy lexikon, ami archoz csatolja a megfelelő számot, slágert. Újpesten is ilyen, sőt erősebb viszonyok voltak a zenészek és a törzsvendégek között. Kölcsönös tiszteletben működtünk. Rengetegen jártunk be Pestre dolgozni, ahonnan éjjel jöttünk haza Újpestre. A villamos addig nem indult, míg például a Rigó Gyuszi oda nem ért. Nem mi kértük a vezetőt, hogy várjon még. Õ döntött így! Ilyen kapcsolatunk volt az élet minden szintjén a magyarsággal.
Ma hol dolgozol?
A 100 Tagú Cigányzenekar II. hegedűszólamában foglalok helyet. Rendkívül büszke vagyok rá, mert nagyon jó csapatban, a cigányzene utolsó menedékeként tevékenykedik ez az együttes. Több mélypont után, rendeződött a működésünk, a fejlődésünk és a sikereink is folyamatosak. A világon mindenhol, mint egy magyar kuriózumot tartanak minket számon. Nagyon helyesen a sokszínű magyar kultúra részeként értelmezik a zenénket. Itthon meg állandóan temetik ezt a műfajt, ami az életünk. Egy művésztől, ha elveszik a lehetőséget, amiért egész életében tanult, akkor nem létezik többé. Ma már egy kezemen meg tudom számolni, hány vendéglőbe van élőzene Pesten. Könnyű arról leszoktatni a közönséget, ami nincs. Közel negyven évig voltam prímás, minden tudásomat, tehetségemet ennek szolgálatába állítottam. Többségünk munkanélküli és javasolják nekünk a biztonsági őr tanfolyamot. És a nagytöbbség el is megy, mert dolgozni akar, de ez a zene megszűnik, kihal. Több évszázadon keresztül alkalmazkodtunk mindenféle zenei áramlathoz, példásan együtt élve a többséggel! Szóval jöhetünk még divatba, de már nem lesz aki elhúzza.
