2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Fellélegezhet Teleki, leléptek a háborúzó romák
2008. 10. 28. 00:00

Elköltözik Telekiből az a roma család, amely miatt néhány hete fokozott rendőri felügyelet alá került a falu. A népes família már nem tartózkodik Telekiben.

Telekiben most béke és nyugalom van. Olyannyira, hogy a hétvégén egy késő estébe nyúló gyerekrendezvényre gond nélkül el merték engedni a szülők a gyerekeiket - mondta Hári László polgármester.

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy az észak-somogyi faluban két roma család háborúskodása már-már elviselhetetlenné tette a településen élők mindennapjait. A kaszával, boxerrel támadó Kovácséktól nemcsak a szomszédos rokon család rettegett, hanem valamennyi telekiben élő, hiszen ha fenyegetőzésről volt szó, nem kímélték a nőket és a gyerekeket sem. A helyzet addig fajult, hogy az iskolások reggel rendőri kíséret mellett szálltak fel a buszra és ugyanígy védelmet kaptak a gyerekek délutánonként is, mert egyedül féltek kiállni a buszmegállóba.

Kovácsék időközben felajánlották, hogy eladják az önkormányzatnak az ingatlanban megszerzett tulajdonjogukat, a testület pedig rábólintott a család értékesítési szándékára. Mindez egyfajta lelépési díjként is felfogható, hiszen a telekieknek nem volt más lehetőségük arra, hogy kiemeljék a családot a helyi közösségből, ahol az emberek saját helyzetük kapcsán azt a szállóigét kreálták, hogy náluk a cigányt verik, a magyart meg fosztogatják.

Abban, hogy a család úgy döntött, inkább odébb áll, valószínűleg az is közrejátszott, hogy a rendőrök is jobban odafigyeltek rájuk.- A rendőrség részéről pozitív hozzáállást tapasztaltam - mondta a polgármester és hozzátette: Kovácsék érezték, hogy sokáig már nem maradhatnak a faluban, ahol évekkel ezelőtt már a lakásszerzésük is erőszakosan indult. A részben önkormányzati tulajdonú házba ugyanis úgy költöztek be, hogy szinte kiebrudalták onnan az ott élő idős férfit, akit többször bántalmaztak is.

Úgy tűnik, a telekiek problémája most megoldódni látszik azzal, hogy a família szedte a sátorfáját. Kérdés, hogy Kovácsék mennyire borítják fel annak a településnek az életét, ahol új életet akarnak kezdeni.

Hári László szerint ugyanakkor a Telekiben tapasztalt probléma messzebb mutat, és arra hívja fel a figyelmet: törvényi szinten kellene változtatni, és módosítani a rendőrségi, az ügyészi vagy bírósági intézkedések gyakorlatán. A polgármester úgy fogalmazott: nem lehet egy ejnye-bejnyével elintézni azt, ha valaki megsérti a közrendet. Aki bűnt követ el, annak bíróság elé kell állnia, és nem szabadna megerősíteni azt, hogy egyes ügyek önbíráskodással is elintézhetők.

A házat, ahol Kovácsék laktak, valószínűleg lebontja majd az önkormányzat, hogy oda újabb lakásfoglalók már ne költözhessenek be.