2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Farkas: Aki a cigányságot támadja, a magyarságot támadja
2008. 10. 19. 00:00

Megkezdőzött a Nemzeti Fórum harmadik országos gyűlésének harmadik napja. A tanácskozáson a fórummal a polgári szövetségben együtt dolgozó szervezetek vezetői szólalnak föl.

A harmadik országos gyűlésének harmadik napját tartja a Nemzeti Fórum Budapesten. A tanácskozás első két napját még szeptemberben, Lakitelken rendezték meg. A mostani gyűlésen a polgári szövetségben lévő pártok s szervezetek képviselői szólalnak föl.

A tanácskozáson várhatóan beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. Az eddigi felszólalók - Jakab István, a Magosz elnöke, Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség vezetője, és Farkas Flórián a Lungo Drom elnöke - azt hangsúlyozták, hogy szövetségükre talán soha nem volt olyan szükség, mint éppen most, a mai politikai-gazdasági helyzetben. A felszólalók hitet tettek amellett, hogy a polgári szövetséget meg kell újítani, szorosabbra fűzni s elmélyíteni a kapcsolatokat.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke hatásos beszédében a cigányság sorskérdéseivel foglalkozott. Ismét kijelentette: a cigányság a magyar nemzet része, ezért aki a cigányságot támadja, a magyarságot is támadja. A cigány-politikát - mint mondta - fel kell emelni a nemzetpolitika szintjére; új módszerek és új stratégiák szükségek, mert ami eddig volt az nem vezetett sehová.

A többségi nemzet egy részének elege van az antiszociális, beilleszkedni nem tudó cigányokból, ugyanakkor a cigányság integrálódott rétegének abból van elege, hogy a bűnöző életmódot folytató cigányok miatt őket is sújtja a cigány-ellenesség - jelentette ki a politikus.

Farkas feltette a kérdést, hogy vajon magyar érdekeket szolgálnak-e azok, akik egymás ellen uszítják a cigányokat és a magyarokat? Szerinte amit ma a szélsőjobb cigány-ügyben művel, az nem a magyar nemzet érdeke.

A cigány vezető ugyanígy elítélte az általa megélhetési jogvédőknek nevezett személyek tevékenységét is. Figyelemre méltó - tette hozzá Farkas - hogy a szélsőjobb és ezek a "jogvédők" lényegében ugyanazt célt követik: egymásnak ugrasztani a magyar társadalom különböző csoportjait.