2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Országjárás a romákért
2008. 10. 16. 00:00

Széles Gábor nagyvállalkozó a romák mezőgazdasági termelésbe való bevonásában látja a megoldás egyik eszközét.

Egy százszázalékos munkanélküliséggel küzdő Tisza menti zsákfalu, Tiszabő adott otthont annak a konferenciának, amelyen a cigányság felemelkedésének lehetőségeit vitatták meg környékbeli polgármesterek, jobboldali politikusok és szakemberek. A szervezők a helyszín kiválasztásával is ki akarták fejezni azt a felfogásukat, hogy a romákat érintő problémákkal a helyszínen kell szembesülni. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke kijelentette: a cigányság megélhetési válságban van, és ez társadalmi robbanásveszélyt rejt magában. Hárommillió szegény él az országban, és ebből nyolcszázezren romák. Mivel a kormányzat abszolút képtelen kezelni a helyzetet, olyan emberek kellenek, akik valódi megoldásokat vázolnak fel és valósítanak meg.

A falvak fejlesztésére és egymillió munkahely megteremtésére programot kidolgozó Széles Gábor nagyvállalkozó azt hangsúlyozta, hogy a vidékfejlesztés egyben a romák felemelkedését is szolgálja. Lapunk tulajdonosa leszögezte: ha az egymillió fős cigányságnak nem tudunk munkát adni, akkor a többi kilencmillió felemelkedése sem valósul meg. Programja kapcsán elmondta: a munkahelyteremtés kapcsán belső tartalékainkra - mint a föld, a víz és a geotermikus energia - kell támaszkodnunk. A nagyvállalkozó a romák mezőgazdasági termelésbe való bevonásában látja a megoldás egyik eszközét. Szerinte történelmi léptékű siker lenne, ha a romák az agrárium aktív részeseivé válnának. Kitért az egyház szerepére is, amelynek szerinte missziós feladatot kell betöltenie a szegények, közöttük is a romák segítésében.

Keményen fogalmazott a romák helyzete kapcsán Vecsei Miklós. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke szerint a cigányság haldoklik, mi pedig nem a huszonnegyedik, hanem már a negyvennyolcadik órában vagyunk. A szakember szintén a vidék felemelkedését sürgette, ennek kapcsán példaként említette Tarnabodot, ahol a szeretetszolgálat programja révén egyre többen vállalnak munkát. Vecsei kiemelte a közbiztonság kérdését. Elmondta: nemcsak kéri, hanem követeli, hogy az állam oldja meg ezt a problémát, mert ha a falvakban van közbiztonság, akkor a helyiek mernek majd termelni, építkezni.

Ugyanezt hangsúlyozta Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke is. Úgy véli, a közbiztonság olyan alapjog, amelyet mindenkinek biztosítani kell. Balog történelmi bűnnek nevezte, hogy a kormányzat rendre kijátssza a diszkriminációs kártyát, és az ellenzéket teszi felelőssé a növekedő rasszizmusért. A tiszabői konferencia csak az első állomás volt, a résztvevők tovább járják a falvakat, hogy személyes tapasztalatokat szerezzenek.

Széles Gábor nagyvállalkozó szerint a cigányság felzárkóztatása csak a falufejlesztésekhez kapcsolódó munkahelyteremtésekkel valósítható meg.

3 millió szegény ember él ma Magyarországon, köztük 800 ezer olyan roma, aki súlyos megélhetési válságban van - mondta Farkas Flórián, a Lungo-Drom Országos Cigány Érdek-védelmi és Polgári Szövetség elnöke Tiszabőn, a "Roma jelen - Roma jövő, valós alternatívák" elnevezésű Konferencián. A szervezet vezetője, a Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: Senki sem dőlhet nyugodtan hátra, mert robbanáshoz közeli helyzet van. - Hozzátette, hogy a magyarországi cigányság helyzete minden eddiginél súlyosabb; Számos településen olyan kilátástalan, hogy a családok létfenntartása állandó veszélyben van.

Az "Egymillió új munkahely" elnevezésű, tavasszal indult programról szólva Széles Gábor nagyvállalkozó elmondta: a cigányság felzárkóztatása csak a falufejlesztésekhez kapcsolódó munkahelyteremtéssel valósítható meg. Ezek során a romákat be kell vonni az agrár- és élelmiszer-ipari termelésbe. Hangsúlyozta: a magyar falvak fejlesztése átlagosan 10-10 millió forintból megoldható.