HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Horváth Aladár: A kormány is hecckampányt folytat a romákkal szemben

betűméret csökkentése betűméret növelése
2008 Augusztus 22    Forrás: InfoRádió


Ez a cikk archív

Tehetetlen a magyar jog a romák elleni atrocitások megfékezésében, a bíróságok pedig sok esetben a szólásszabadságra hivatkozva bástyákkal védik az uszításokat a cigányokkal szemben - mondta az InfoRádiónak a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. Horváth Aladár szerint év eleje óta a kormány és a helyhatóságok is részt vesznek az ellenük irányuló hecckampányban.

Hirdetmény

Kedden garázda fiatalok egy csoportja kővel dobált meg egy többségében romák lakta házat Székesfehérváron. A támadás következtében életveszélyesen megsérült egy 12 éves kislány, aki egy földszinti lakás ablaka előtt számítógépezett.

Az eset kapcsán a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke az InfoRádiónak elmondta: a cigány kisebbséggel szembeni erőszak gazdasági és társadalmi kérdés. Hozzátette: a probléma több évtizedre nyúlik vissza.

Úgy véli: az államszocializmus "leselejtezte" a romák jelentős részét, az új rendszer pedig faji és szociális alapon kirekesztette őket.

Az össze társadalmi probléma a szegénységtől a bűnözésig etnicizáltan, a cigányok szintjén jelentkezik - közölte Horváth Aladár, aki szerint az elmúlt két évtizedben nem történtek olyan lépések, amelyek vissza tudták volna vezetni az elszegényedett réteget a társadalom vérkeringésébe.

Úgy fogalmazott: a szegénység, a gazdasági és a moláris válság miatt jogosan elégedetlenek az emberek, akik bűnbakért kiáltanak, és a romákat teszik felelőssé.

A polgárjogi mozgalom elnöke közölte: egy újnyilas szélsőjobboldali söpredék tematizálja a médiát, a közbeszédet és a politikát, és egyre erősebbek az indulatok.

Úgy véli: azok követtek el támadásokat a romák ellen az elmúlt időszakban, akik valamilyen fegyveres testülethez tartoznak, és a hatalom engedi, hogy a kezükben kő, molotov-koktél vagy pisztoly legyen.

Példaként említette az augusztus 3-ai incidenst, ahol egy őrző-védő kft. alkalmazottja vert össze egy romát, Párkán pedig polgárőrök dobtak molotov-koktélt cigány lakásokra.

A bíróságok a szólásszabadságra hivatkozva szinte bástyákkal védik az uszítást a cigányokkal szemben - fogalmazott Horváth Aladár, aki szerint az erőszakhullám mellett súlyos probléma az is, hogy beindult a kormány és az önkormányzatok segélyért munkát hecckampánya, amely alapvetően a cigányokra hegyeződik ki.


Jobban van a kislány

Már jobban van az a kislány, akit kedden késő éjszaka kődobáló fiatalok sebesítettek meg Székesfehérváron. Rónai László, a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermeksebészeti osztályának főorvosa elmondta: a 12 éves kislány koponyája törött be, de az agya nem sérült meg; a jövő hét közepén várhatóan haza is térhet. A fekete ruhás, kopaszra nyírt fiatalok egy olyan házat dobáltak meg, ahol romák élnek; az egyik ablakon berepülő kő a homlokán találta el a gyermeket. A rendőrség közlése szerint a térfigyelő kamera felvételei alapján a garázdaságban 11-en, de tevőlegesen csak hatan vettek részt; azóta mindegyiküket őrizetbe vették.




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Június   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Farkas Flórián nevében ígértek pénzt, mégsem őt gyanúsítják vesztegetéssel

  • Józsefváros vezetése akadályozza a kerületi roma kampányt

  • Kellenek a tanodák, mert a fiatalok kötődéseket is kaphatnak bennük

  • Vádat emeltek a solti cigány önkormányzati vezető ellen

  • Gazdag cigányok elleni rablógyilkosságra készültek



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt