A szikrázó tehetségű fiatal költő első csatáit Debrecenben vívta. Nyitó verseskötete, a Halak a fekete citerában, megjelenése évében, 1981-ben résztvevője az Alföld stúdió Kikötő antológiájának.

A szikrázó tehetségű fiatal költő első csatáit Debrecenben vívta, sikeresen. Nyitó verseskötete, a Halak a fekete citerában, megjelenése évében, 1981-ben résztvevője az Alföld stúdió Kikötő antológiájának Csengey Dénessel, Tar Sándorral, Balipap Ferenccel, Nyirán Ferenccel együtt.

Osztojkán Ady Endre követőjeként vívott indulatos, kegyetlen csatákat a provinciális, kivagyi "magyar ugar" védelmezőivel, valóságának eltagadóival. Szíve teljes melegével adta oda magát magyarságának, féltett és jobbítani vágyott hazája bajainak, bánatainak, reményeinek.

Élete következő korszaka már inkább a cigány sors megváltásáért vívott aprólékosan tudatos, de indulatosan türelmetlen, kemény szorgalmat igénylő napi harcé, igazságkeresésé, és a prózáé, amelyben időről időre előtör lírikus hangja.

Budapestre költözik, bekapcsolódik a romák egyenjogúságáért indult mozgalomba. Társakat talál e küzdelemben. Megtalálja Juditot, akivel otthonra talál, gyermekeket vállal, megvívja csatáit, és benne szövetségesre lel. Roma gyerekeket, fiatalokat tanít nyári táborokban emberi méltóságra, hivatalt vállal, a városi roma szegények napi gondjainak megoldásán fáradozik. Bekapcsolódik a roma emancipációért folyó mozgalomba.

Hóesés hűségben címmel 1983-ban jelent meg második verseskötete.

1985-ben megjelent prózai kötete Nincs itthon az Isten címmel. Pál apostol szavait választja könyve ajánlásaként: "Mindenfelől szorongatnak, de össze nem szorítanak, Kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk, Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk, Földre terítenek, de el nem pusztulunk."

E novellákban, kisregényekben gyermekkora elesett szegényeinek sorsa, küzdelmei térnek be méltó megfogalmazásban a magyar irodalom örökkévalóságába, történelemből, hiedelmekből, a realitásból, az álmokból, mesékből szőtt képek, történetek útjairól - a mélységekből. A gyűjtemény egyik kisregényéből, a Halottak gyertyafényben címűből televíziós játékot rendezett Mihályfi Imre.

Sorsában egyre jelentősebb szerepet játszik a politika. Zsigereiben érzi azokat a veszélyeket, amelyek a magyar népi-nemzeti törekvések elnyomatás alóli megszabadulási folyamata és a roma öntudatosodási, egyenjogúsítási törekvések szembeállításából származnak. Reménye: költőtársa, barátja és eszmei társa, Csengey Dénes okos szava, várt híd szerepe, tekintélye, közbenjárása a két igaz ügy összekapcsolására. Várakozása nem teljesülhetett.

Közben közeledik a rendszerváltás. Szerveződnek a szabadság aktivistái egyre nagyobb közösségekhez eljutva. Az ellenzéki törekvések még párhuzamosan futnak, amikor formális mozgalmi szerveződés útjára lép a roma öntudat is. Részint a pártállami manipulációs cigány látszat-szerveződéssel szembeni felháborodás hatására, majd a miskolci gettóellenes küzdelmek nyomán érik meg a roma önszerveződés ügye. 1990 áprilisában formálisan is megalakul az első független roma szervezet, a Phralipe, amelynek vezetőjévé választják. Osztojkán rövidesen elindította a mozgalom magas színvonalú orgánumát, a Phralipe folyóiratot is.

Fájdalmas volt látnia, hogy a rendszerváltásban kialakuló politikai nemzeti identitásképből sok korábbi barátja kifelejtette a hazai romákat. Megtűrt idegen skatulyájába terelték őket, szembeállónak tételezték csoportjukat a magyarságkép kizárólagosnak hirdetett konstrukciójában. Õ szövetséget próbált ajánlani, közös küzdelmet és közös jövőt a nemzetről való gondolkodásban, hiszen magyar és roma identitása egyformán meghatározta életét és gondolkodását. De a kialakuló paradigmákban már tragikus módon egyre inkább konkurensként jelentek meg a pártideológiákban a haza és a haladás, a modernizáció és a nemzeti ügy problémái.

Keserű élményt jelentett számára, hogy amikor Párizsban egy emberi jogi tanácskozáson szót emelt a romák hazai jogfosztottsága, nyomora ügyeiben, akkor nyilvánosan lehazaárulózták. Néhányan - a Magyar Demokrata Fórum politikusai közül - a "magyar nemzet" jó hírnevét vélték védelmezni tőle. A támadók kettős mércével mértek. Miközben jogosnak tartották a határon túli magyar kisebbség elnyomatása ügyében a külföldi fellépést, a romák hasonló gondjainál tagadták ugyanezt. Nem akarták érteni Osztojkán és a roma aktivisták igazságát, hogy "tetézi, ki elfedi a bajt".

Nagy lendülettel kezdett a roma önszervező és jogvédő mozgalom építésébe, amely harc azonban jórészt sikertelenséget hozott neki. Nem érzékelte eléggé, hogy a pártállami roma bábszerveződések korábbi vezetőinek többsége megélhetési politikus, aki megszokta, hogy a "felsőbbség" vásárolja meg szervező tevékenységét, szavazatát, szállítja véleményét, és kevésbé törődik a romák "elvont érdekeivel", amikor azok szembekerülnek a kenyéradó gazdáikéval. Azok pedig jelentkeztek. Pénzen vásárolt szervezettámogatással, helyi és országos kapcsolati rendszerük felajánlásával, álhírek, pletykák, hazug vádak terjesztésével, gazdasági lehetőségek, hitelek felvillantásával egyaránt.

1997-ben jelent meg fő műve Átyin Jóskának nincs aki megfizessen címmel.

A regény gyönyörű nyelvezettel íródott, magabiztos, erős szerkesztésű modern mű. Beleilleszkedik a századvégi világirodalom fő sodrába, a Gabriel García Márquez nyitotta úton.

Főszerkesztőként tevékenykedett a Phralipe mellett az Amaro drom, majd a Világunk című roma lapoknál is. 2007-ben jelent meg Békeváros címmel prózai munkáinak gyűjteménye. Idén szeptemberre várta művei francia nyelvű kiadásának megjelenését.

Egyre inkább fenyegette az egyedüllét. Halála közeledtével fiait és volt társát, Juditot tudhatta csak maga mellett.

Élete példázatát a Bari Károlynak ajánlott Mint a pelikánok című versében fogalmazta meg legtisztábban:

"Mikor már nem ad sem a tenger / sem a föld sem az őserdő mélye / elég eledelt, majd úgy halunk mi meg / mint a pelikánok a nagy éhínség idején, / úgy halunk mi meg, hogy végső akarásunk / utolsó szomorúságaként saját begyünket / tépjük majd fel, repedtszájú bajtársaink / csillapíthatatlan éhségére, úgy halunk / mi meg, hogy apró darabokban lassanként / etetjük fel önmagunkat, mint a pelikánok / kikre rádermedt a dzsungel, s csak az marad / miutánunk, amit akkor nagy fájdalmunkban, / mint a pelikánok a tuhadt fülű éjszakába, / nagyon gyönyörűen, halálunkban eldalolunk".