2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Fodort roma kisebbségi vezető szidalmazta Tápiószecsőn
2007. 10. 16. 00:00

A környezet károsításával kapcsolatos bűnözés visszaszorítására megerősítik a zöld hatóságot, s a meglévő 1300-as ellenőr létszámot 450 fővel bővítik - jelentette be Fodor Gábor.

A környezetvédelmi tárca vezetője elmondta, hogy becslés szerint jelenleg hozzávetőleg 10 ezer, a tápioszecsőihez hasonló kisebb-nagyobb illegális lerakó működik az országban, amelyek felszámolására összefogásra van szükség. Ezért a tárca együttműködést kezdeményezett az ORFK-val és a Legfelsőbb Bíróság elnökével is felvette a kapcsolatot a jogszabályi háttér megerősítésére. "Nulla toleranciát hirdetünk" - tette hozzá.
 

 

A miniszter arról is szólt, hogy a tárca 2008-ban előreláthatóan az ideinél 18 milliárddal több, összesen 90 milliárd forinttal gazdálkodhat, és ebből a többletpénzből jut majd egyebek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolására, az EU által előírt normák szerinti tárolóhálózat kialakítására. A tápiószecsői illegális hulladéklerakónál tartott hatósági szemle eredményeként pedig egy jegyzőkönyv készült, amelyben a Közép- Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség felszólítja a helyi önkormányzatot a lerakó megszüntetésére és a rekultivációt célzó intézkedési terv elkészítésére - hívta fel a figyelmet Fodor Gábor.
 
Bácsics: Csak az SZDSZ-t akarod népszerűsíteni

A szemlét egy incidens zavarta meg, amelynek során Bácsics Gyula, a helyi roma kisebbségi önkormányzat vezetője szidalmazta a minisztert. Állítása szerint a hulladéklerakó felszámolására a tárca eddig egy fillér támogatást sem adott az anyagi gondokkal küszködő önkormányzatnak, és Fodor Gábor a szemlével csupán az SZDSZ népszerűsítésére törekszik. A helyszínen rendőrök is megjelentek, ám nem került sor intézkedésre.

Fodoron egyszer már számon kérték a kormány ígéreteit

Fodor Gábort nem először inzultálták. Mint ismert, a zöldtárca vezetője júliusban öszeszólakozott az utcán egy hajléktalannal, aki folyamatosan szidalmazta és becsmérelte őt. A férfi fideszesnek titulálta és trágárságokat vágott a szabad demokrata politikus fejéhez. A hajléktalan a kormány ígéreteit is számon kérte tőle, mellesleg felhívta a figyelmét: nem közterületen kell beszélni, hanem a parlamentben. Fodor végül odament a férfihez és azt mondta neki, hogy akkorát kap a fejére, hogy elszáll tőle. A hajléktalan beszólásait egyébként azzal indokolta, hogy hat gyermeke van.