2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Magyarország lesz a soros elnöke a Roma Integráció Évtizede Programnak
2007. 04. 03. 00:00

A kormány ezen a héten tárgyalja az elnökséghez kapcsolódó program tervezeteket -mondta Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök egy roma integárációról tartott fővárosi konferncián hétfőn.

A kormányfő a Magyar Tudományos Akadémián tartott beszédében az összetartozás fontosságáról beszélt, és arról, hogy egyetlen dolog, a jóra való képesség tud egy nemzetet naggyá tenni.

Gyurcsány Ferenc hosszan sorolta, azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a romák szegregációja ellen hat. Példaként említette, hogy az oktatási törvényben megjelent a szegregáció, tehát az elkülönítés tilalma és az oktatási intézmények felvételi körzetét pedig úgy állapították meg január 1-jétől, hogy egyikben sem koncentrálódhassanak csak hátrányos helyzetű tanulók, úgy hogy két egymás melletti körzetben a hátrányos helyzetű tanulók arányában nem lehet 25 százaléknál nagyobb különbség. A kormányfő szerint ugyanakkor hiába a szegregáció elleni programok, vagy a hátrányos helyzetű diákokat támogató ösztöndíjak, a "szívekben és a lelkekben lévő előítéletek határainak átlépése nem csak a kormány feladata".