HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

"Nem tudjuk ki a cigány, ki nem" - lepusztult épületekbe dugják a roma gyerekeket?

betűméret csökkentése betűméret növelése
2007 Február 08    Forrás: Hírszerző


Ez a cikk archív

Pénteken harmadik fordulójához érkezik az a szegregációs per, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány Hajdúhadház önkormányzata ellen indított.

Hirdetmény

Az alapítvány többek közt képviselőtestületi jegyzőkönyvekkel kívánja bizonyítani, hogy a település két iskolájában szándékosan különítik el a roma gyerekeket. Az önkormányzat egyelőre vitatja azt a szakértői véleményt, amely szintén a szegregáció tényét igazolja.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány Miskolc után Hajdúhadház önkormányzata ellen nyújtott be bírósági keresetet arra hivatkozva: a város mindkét iskolájában elkülönítik a roma gyerekeket.

Az alapítványnál azt tapasztalták, hogy a Bocskai István Két-tannyelvű Általános Iskolában három, a város különböző pontjain lévő épületben folyik a tanítás. A vasútállomásnál lévő kisegítőbe és egy másik, Kossuthnak nevezett lepusztult tagépületbe szinte csak roma gyerekek járnak, míg a főépületben a romák aránya csak húsz százalékos. Az igazgatónő elmondása szerint azért, mert a főépületben nyelvoktatás folyik, a Kossuth-ban pedig felzárkóztatás, roma program.

A másik kifogásolt iskolának, a Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskolának főépülete mellett szintén két tagépülete van. Az alapítvány szerint a főépületben öt-tíz százalék a cigány gyerekek aránya, a másik kettőben viszont itt is szinte csak romák vannak.

Az alapítvány keresetében azt kérte: a taláros testület állapítsa meg a jogellenes elkülönítés tényét, kötelezze az önkormányzatot, hogy szüntesse meg ezt az állapotot, és valósítsa meg az iskolákban az integrációs felkészítést.

Az első tárgyalás közoktatási szakértő kirendelésével zárult, aki szakvéleményét a decemberi második tárgyaláson ismertette, mely szerint a melléképületekben szegregációt és alacsonyabb szintű oktatási feltételeket talált. A polgármester egy tévéműsorban is elismerte, hogy a melléképületekben cigány gyerekek tanulnak, ám az önkormányzat a bíróság előtt már azt állítja: ők nem tudják, hogy ki cigány és ki nem.

Az alapítvány a pénteki fordulóban képviselőtestületi ülések jegyzőkönyveit is bizonyítékként használja fel, melyek szerintük bizonyítják a szándékos elkülönítés tényét. Ezek egyikében az szerepel: "szembe kell néznie a testületnek azzal, hogy az óvodákban is külön cigány csoportokat kell létrehozni".

Egy másikban a polgármester azt hangsúlyozza: "annak megoldását, hogy minden cigánygyermek vegyes osztályba járjon, senki ne várja se az intézménytől, se az önkormányzattól, hiszen ennek kritériuma az iskolaérettség, a szociális körülmények".



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Romagyilkosságok: kérdések, tíz év után is

  • A megtámadott kárpátaljai romákért emelt szót Farkas Félix a parlamentben

  • A Jezsuita Roma Szakkollégium felvételi felhívása

  • Szálka a szemben: az Auróra küzdelme az önkormányzattal

  • Csemer Gézára emlékeztek



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt