2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Szegények karácsonya Borsodban
2006. 12. 19. 00:00

Sátoraljaújhelyen a városi sportcsarnokban került sor a rendezvényre, melyen közel 600-an vettek részt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt két évben 70 együttműködési megállapodást kötött cigány kisebbségi önkormányzatokkal, a rendőrség és a cigányság közötti konfliktus-és előítélet-mentes viszony megteremtése, a párbeszéd javítása céljából, amelynek fő területei a bűnmegelőzés, az áldozattá válás elkerülése és az ismeretterjesztő kommunikáció.

Az ünnepségekre meghívást kapott a Tiszaújvárosi, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság és a Tokaji Rendőrőrs vezetője is, melyre természetesen nem mehettek üres kézzel, hiszen a gyermekeknek az év egyik legfényesebb napja a karácsony, amikor a sok kedves szó kísérete mellett csokoládét, cukorkát is kaphatnak.

Helyszínenként több mint 50 mikulás csomagot, ezen kívül különböző ajándéktárgyakat osztottak szét a rendőrség nevében.

Köröm községben (Tiszaújváros RK) az ünnepséget a település polgármestere Jablonkai Bertalan nyitotta meg. Ezt követően dr. Kalapos István r. alezredes a kapitányság vezetője beszédében kiemelte a mozgalom fontosságát, majd az ajándékokat karácsonyi jókívánságok kíséretében dr. Bóna Gyula r.őrnagy, közrendvédelmi osztályvezetővel együtt adta át a gyerekeknek.

A hivatalos ceremónia után a szórakozásé lett a főszerep. Először gyermek tánccsoportok mutatták be tehetségüket, majd ezt követően különböző zenekarok adtak koncertet.

Sátoraljaújhelyen a városi sportcsarnokban került sor a rendezvényre, melyen közel 600-an vettek részt. A rendőrkapitányságot Szabó Sándor r. alezredes kapitányságvezető képviselte, aki ajándékcsomagokat adott át a gyerekeknek.

Tokaj városban a helyi Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában megtartott ünnepi kulturális műsoron megjelent 150 fős közönséget Dancs Mihály köszöntötte, majd a rendőrség képviseletében Jurák József r. alezredes a Szerencsi Rendőrkapitányság osztályvezetője mondott köszöntőt az ünnepi esemény alkalmából és tolmácsolta a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szerencsi Rendőrkapitányság vezetőjének ünnepi jókívánságait is. A színvonalas műsort követően a rendezvényen részt vevő gyerekeknek ajándékcsomagokat adtak át, melyek bűn- és baleset-megelőzési kiadványokat, hasznos kiegészítőket és természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan édességet is tartalmaztak. A közel ötven kisebb-nagyobb gyermek csillogó szemekkel mondott köszönetet a nem várt ajándékokért.