A németországi labdarúgó világbajnokság befejezésével egy időben Finnország fővárosában, Helsinkiben a kontinens egyik legnagyobb ifjúsági labdarúgó tornája kezdődött el, a Helsinki Kupa.

A július 9-15-it tartó egyhetes esemény 31 alkalommal került eddig megrendezésre. A torna tekintélyét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén több mint 20 ország, 800 csapata mérte össze tudását. Legnagyobb örömünkre Magyarország is képviseltetheti magát a helsinki tornán, a 19 évesek korcsoportjában, az európai labdarúgó világban is különlegességnek számító roma kisebbségi válogatottal. A csapatot vezető Mezei István úgy véli, hogy a magyar labdarúgás egyik nagy esélye pontosan a tehetséges fiatalok rangos, külföldi tornákon való részvétele lehet. Ennek ellenére erre a finnországi tornára Mezei a csapatot anyagi támogatások hiányában nagy nehézségek árán tudta csak kihozni. Szerencsére a Farkas János Alapítvány és egy-két jóakaró azért az utolsó pillanatban lehetőséget tudott teremteni a tehetséges fiatal játékosoknak. A megszavazott bizalom nem is volt hiábavaló. A magyar csapat a Finnországban megnyerte a tornát, és így ők hozhatták el a kupát. A szövetségi vezetők a finn szövetség részéről árgus szemekkel figyelték, azzal a nem titkolt szándékkal a magyarok játékát, hogy esetlegesen a tehetséges fiatal játékosokat Finnországba szerződtessék.

A Farkas János kisebbségi válogatott menedzsere, Mezei István számolt be a csapat teljesítményéről. Elsőként csalódottságának adott hangot, mert a magyar sportsajtóban nem emlékeztek meg csapata kiváló eredményéről. - Szeretném megemlíteni a mai Nemzeti Sportot, hát rólunk egy sort se hoztak le. Mi meghódítottuk Helsinkit, Finnországot. A legjobb eredménye a magyaroknak eddig 9. helyezés volt. Most mi elhoztuk az első helyezést, a kupát elhoztuk.

- Ki volt a legnehezebb csapat ebben? Úgy tudom, hogy 80 csapat volt 20 országból.

- Ugye nem ismertük egymást, mindenki nehéz volt. Mondhatnám, hogy az a csapat volt a legnehezebb, akivel a döntőben voltunk. Nem azért, mert 2:1-re vertük őket, azért, mert a selejtezőben találkoztunk. Megvertük őket 3:0-ra. Na most ők is felkészültek belőlünk, mi is felkészültünk belőlük. Ez egy kemény csata volt. Igazi megpróbáltatás volt.

- A fiúk tudják-e, hogy mi történt? Amikor hazajöttek már, vagy ott a helyszínen értették-e, hogy mi történt?

- Hirtelen föl se fogta még senki. Örültünk, hogy megnyertük. Talán megemlítve a brazilokat, fantasztikus emberek azok a brazilok. Azok egy jó játéknak, egy jó passznak is tudnak örülni. Megvertük őket 2-1-re kegyetlen csatában. Az utolsó három percben fejeltük a gólt, egy békéscsabai gyerek. Úgy örült az a gyerek, hogy az életben nem tudom elfelejteni, mert kirohant, és homlokon csókolt. Köszönöm Pista bácsi, hogy itt lehetek, kijöttem Ezt csak látni lehet, érezni lehet, tudatosítani se lehet. Visszatérve a Nemzeti Sportra, hogy lehozott volna csak annyit, hogy sikeresen helytállt a cigány válogatott Helsinkiben. Ezeknek a gyerekeknek az is elég lett volna. Tudnák, hogy róluk van szó. De sajnos ez se történt meg. A csapatomnak mondhatnám a 90 százaléka olyan fegyelmezett volt, hogy kitűnőre vizsgáztak emberségből. Amit megbeszéltünk, mindent betartottak. Mindenki próbál aludni, szálláson marad, senki nem megy ki. Nem olyan körülmények között laktak ezek a gyerekek, hogy szállodában lettek volna, hanem iskolában voltak elhelyezve, és hálózsákban aludtak a földön. De hát mi megszoktuk már, jól éreztük ott is magunkat. Örültünk egymásnak, örülhettünk. Azt hiszem, ők is így voltak. Örültek egymásnak. Megbeszéltek dolgokat, csapattá formálódtak. Meg kell említeni a csapatkapitányt, Juhász Gyurit, békéscsabai gyerek. Egy fantasztikus vezéregyéniség, aki tudta a csapatot vezényelni a pályán és pályán kívül is. Akire odafigyeltek, akire fölnéztek. És én tényleg köszönöm mindazoknak az edzőknek, egyesületeknek, vezetőknek, akik ezeket a gyerekeket nevelik, és amit tettek velük. Mert tényleg olyan embereket adtak nekem, akivel már nem kellett nagyon sokat, mondhatnám formálni, csak beszélgetni velük.

- Mi lehet az oka annak, hogy számos nemzetközi mérkőzést megnyer ez a csapat, és a neves magyar csapatok pedig ezt nem tudják elérni. Mi a különbség, mi a motiváció, mi az, ami más ebben a válogatottban?

- Ez jó kérdés. Én a másságot abban látom, hogy ezek a gyerekek soha nem becsülték le ellenfeleiket. Õk tisztelik az ellenfelet, másik oldalon is tiszteletben tartják. És a másik, ami nagyon fontos, hogy a hazájukért harcolnak. És arra is fölesküdünk, én azt tartom jó játékosnak, aki nem rúgja fel az ellenfelét, hanem elveszi a labdát tőle. Ez az igazi, mert ha mi vesszük el a labdát, akkor mindig nálunk marad a labda. De ha felrúgjuk az ellenfelet, ellenfélhez kerül a labda. A másik pedig, hogy a bíróval nem foglalkozunk. A bíró, amit lefújt, azt tudomásul vettük. Volt egy fiatal gyerek, vezette a meccsünket kétszer is, és a döntőben is, 16 éves volt, és odajött hozzám, és külön gratulált nekem és a játékosoknak, mert tisztelettudóan viselkedtünk velük. Szóval soha nem tiltakoztunk, hogyha lefújt egy lest, befújt egy tizenegyest.

- Mi a következő lépés ezután, mert gondolom, itt nem áll meg az élet?

- Ha lesz pénzünk, ha tudunk működni, akkor folytatjuk azt, amit eddig csináltunk. Jön az Európa-bajnokság, 16 ország cigányválogatottja Horvátországban mérkőzik meg. Szóval ez is egy faramuci dolog, mert ezt mi alakítottuk a világon meg Európában a cigány válogatottat, és a horvátok megelőztek, azaz, hogy ők elvették tőlünk. Azaz, hogy ügyesek voltak, megszerezték, hogy ott legyen a világbajnokság. De nem is baj, ennyi pénz nekünk nem lett volna. Jó, hogy a FIFA, UEFA támogatja ezt a kezdeményezést, nem is kis összeggel. Remélem, hogy sikeresen fogunk szerepelni itt is, és miénk lesz az első európai kupa.