"Valahogy hamisságot látok a szemükben. Nem találkoztam még egyetlenegy cigány emberrel sem, akinek ne láttam volna hamisságot a szemében."
Az előítéletek makacs dolgok. Elpusztítani őket képtelenség, csak visszaszorítani lehet, és kell - legalább az elviselhetőség szintjére. A cigányellenesség kezelésére javasolt egyik orvosság a megismerés. Az emberi jogi kánon sokáig abból indult ki, hogy a többségi társadalom minél inkább megismeri a romák kultúráját, szokásait és hagyományait, annál inkább csökkennek a cigányokkal szembeni ellenérzések.
Az elképzelés jó szándékához kétség sem fér, az eredmény azonban vitatható. Olyan készítmény ez, amely nem mentes a mellékhatásoktól, de a betegséget alig gyógyítja.
Először is nem árt tisztázni, hogy cigányellenes előítéletek nem kizárólag a többségi társadalomban munkálnak, hanem a cigányok körében is. A Delphoi Consulting tanácsadó cég a kilencvenes évek végén Ózdon és környékén végzett felmérést. Kiderült, hogy a romák nagy része elsősorban ismerős magyarokkal (értsd: nem cigányokkal) dolgozna szívesen együtt, ezután következnének a családtagok vagy az ismerős cigányok, és csak végső esetben az idegen romák.
Illésné Áncsán Aranka - aki a "megasztár" Oláh Ibolya pártfogójaként, Anyácska néven vonult be a köztudatba - állami gondozásban élő roma fiatalokról készített kutatást. A kép megdöbbentő és torokszorító. A tapasztalatokat összegző tanulmánya szerint a vizsgált állami otthonban lakó roma gyerekek úgy zúdítják a rossz tulajdonságok tömegét a cigányságra, hogy az bármelyik fajgyűlölőnek a dicséretére válhatna.
Leggyakrabban azt említik meg, hogy a cigányok "lopnak, csalnak, hazudnak, piszkosak, büdösek, kötözködnek, csúnyán beszélnek, rosszul öltözöttek, lusták, nem szeretnek dolgozni, bandába verődve járnak, és így veszélyesek, elisszák a gyerekek elől a pénzt, alkoholisták, putrisak, tetvesek, becstelenek és felelőtlenül élnek". És így tovább.
Ezek a negatívumok nem a cigányellenes indulatok igazolására szolgálnak, hanem annak a jelenségnek a megértését segítik, amit a szakirodalom úgy nevez: öngyűlölet. Csepeli György szociológus leírása szerint a kisebbség a többségi társadalom részeként ki van szolgáltatva a tömegkommunikáció által alkalmazott sztereotípiáknak, kategóriáknak, előítéleteknek, amelyeket azután önmagára kell vetítenie. Ennek során jön létre egy jellegzetes kisebbségi állapot, az öngyűlölet, amely - teszi hozzá a szociológus - lényegében nem jelent mást, mint azt, hogy az identitás elvétele véglegessé válik.
Az ellenérzések azonban nem csupán öngyűlöletből, és nemcsak a cigány identitástól való menekülésből fakadhatnak. Kalla Éva és Soproni Ágnes 1997-ben kiadott interjúkötetében Mendi Rózsa pszichológus keserűséggel telve nyilatkozik: "Én a cigány identitásomat végül is a cigányok között veszítettem el. A magyarok között nagyon jól lehettem cigány, a cigányok közt egyszerűen nem tudtam az lenni. Nem tudtam produkálni azokat a dolgokat, amik a hagyományos cigány nő fogalmába belefértek volna. (...) Értelmes nőként iszonyatosan nehéz cigány férfiak között létezni. Egyszerűen nem tudják elviselni, hogy véleményed legyen, hogy más legyen a véleményed, hogy harcolni tudj az érdekeidért, hogy amit mondasz, elfogadható. Azt várják, hogy a több száz éves nőideált képviseld. Hogy szép legyél, együttműködő, hogy bólogass, hogy szerény legyél, és finom ebéddel várd az uradat. És a cigány férfiak sokkal szigorúbban ragaszkodnak a helyzetük adta jogaikhoz, mint a nem cigányok. Én nem tudok azonosulni azzal, amit a cigányok akarnak tőlem."
Tény, hogy a többségi társadalomnak rendkívül hiányosak az ismeretei a romákról. Mendi Rózsa példája ugyanakkor arra utal, hogy az a nehezen körülírható fogalom, amit az egyszerűség kedvéért cigány kultúrának nevezünk, feltehetően akkor sem minden elemében lenne vonzó a külvilág számára, ha többet tudna róla.
Csepeli György, Örkény Antal és Székelyi Mária 1996-1997 tájékán a rendőrök és a romák kapcsolatát vizsgálta. Előzetes feltevésükkel szemben a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy - legalábbis vidéken - a személyes kontaktusok nem oszlatják el a rendőrök előítéleteit. Ellenkezőleg, azokban a körzetekben, ahol sok roma él, a rendőröknek határozottan roszszabb a véleményük a cigányokról.
A rendőrök persze nem szokványos szituációkban, hanem bűnesetek, konfliktusok kapcsán találkoznak romákkal. Ennek a kutatásnak az eredményéből ezért nem lehet az egész társadalomra érvényes következtetéseket levonni. A Tárki nemrégiben készült vizsgálata ilyen szempontból sokkal inkább mérvadó, ám gyökeres fordulatot ez sem hoz. A Tárki felmérése szerint azok, akiknek van cigány ismerősük, az átlagosnál kedvezőbben vélekednek ugyan a romákról, de a különbség meglehetősen csekély: a személyes ismeretség csak kevéssé javít a cigányok megítélésén.
Nem hiszek a ráolvasásokban - vélekedik Törzsök Erika szociológus az "ismerd meg, és akkor megszereted a cigányokat" típusú jelszavakról. Daróczi Gábor, az oktatási tárca volt miniszteri biztosa sem gondolja, hogy a roma hagyomány és kultúra megismertetése okvetlenül a cigányellenesség csökkenéséhez vezet. A legfontosabb az lenne, hogy a személyes ismeretségek ne csupán felszínes, futólagos kapcsolatokban nyilvánuljanak meg, hanem hétköznapi helyzetekben, az iskolapadban vagy a munkahelyen is együtt legyenek cigányok és nem cigányok. Ettől még előfordulhat, hogy valaki rossz tapasztalatokat szerez a romákról, de egész biztosan lát jó példákat is, így pedig könnyebben elkerülhetők az igazságtalan általánosítások.
Egyszerűen hangzik, de ennek a megvalósítása a legnehezebb. Többen is felhívták már a figyelmet, hogy a munkahelyek tömeges megszűnésével a romák nem pusztán létalapjukat vesztették el, azok a kapcsolati hálók is szétfoszlottak, amelyek a rendszerváltás előtt még viszonylag sűrűn átszőtték a társadalmat. A cigányok elszegényedésével párhuzamosan egyre erősödött a lakóhelyi és az iskolai elkülönítés, a szegregáció is. A perifériára szorult romáknak pillanatnyilag kevés esélyük van rá, hogy - mint azt Daróczi Gábor szeretné - hétköznapi helyzetekben egyenrangú szereplőkként tűnjenek fel.
Amíg valamelyik kormánynak nem sikerül elérnie, hogy érdemben javuljanak a cigányok életkörülményei, addig minden más csak pótcselekvés. Mindenesetre úgy tűnik, hogy zsákutcába visz, ha akár a romáknak, akár a nem romáknak - a kultúrák kölcsönhatásának szabadsága helyett - a "teljes elfogadás vagy teljes elutasítás" szűkre szabott választását kínálják fel lehetőségként.
A társadalomtudósok egy része új módszerekkel próbálja enyhíteni a feszültségeket. A Magyar Agora nevű, tavalyi rendezvény szervezői például egy Amerikából átvett technikával kísérleteztek: a cigánysággal kapcsolatos információk átadása mellett az őszinte vitától remélték, hogy a résztvevők nem egyszerűen csak kinyilvánítják, hanem az elhangzott érvek hatására módosítani is hajlandók álláspontjukat. A helyszínen készült vizsgálat szerint ez így is történt, a cigányok és nem cigányok közötti vita hatására szembetűnően nőtt a romák iránti tolerancia.
A Program ÖT (Program az Összetartó Társadalom Megteremtéséért) néven létrejött alkalmi szerveződés szintén újfajta felfogásban indított médiakampányt. Az újságcikkek, óriásplakátok és tévés hirdetések nem a hagyományos antirasszista üzeneteket közvetítették, mert ez azzal a veszélylyel járhatott volna, hogy magát a rasszizmust is reklámozzák. A cél a kétely felébresztése, a gondolkodás kiprovokálása volt. A médiakampány megkezdése előtt, és befejezése után is készült egy közvélemény-kutatás: az eredmény messze felülmúlta a várakozásokat. A Program ÖT kampányának tanulságait elemezve Csörgő Tünde, Hajós Katalin, Krémer Balázs és Neumann Péter hangsúlyozta, hogy sem megalapozottnak, sem hasznosnak nem nevezhető az a hozzáállás, amely a társadalom többségét megveszekedett rasszistának tekinti. Másfél év leforgása során a cigányságról diszkriminatív módon vélekedők aránya 24 százalékról 14 százalékra, a semlegeseké 53-ról 41-re csökkent, miközben az elfogadók aránya 23 százalékról 45 százalékra nőtt. E szerint tehát a lakosság nagy része rövid időn belül semlegessé vagy elfogadóvá vált a romák iránt.
A médiakampány - és a hozzá kapcsolódó rendezvények sora - mintegy 250 millió forintba került. Eljátszhatunk a gondolattal, mi lenne, ha még néhányszor megismételnék a kampányt. Pár százmillió forint ráfordítással megszüntethető a rasszizmus? Nem valószínű.
Kérdés az is, hogy a kedvező kutatási adatok mennyiben tükröznek mélyreható változásokat. Amerikai és nyugat-európai megfigyelésekre hivatkozva Erős Ferenc pszichológus már jó néhány évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy a "klasszikus" előítéletek fokozatosan kimennek a divatból, helyükre a "puhább", "rejtettebb" előítéletek lépnek. Ezeket a megszokott kérdőívekkel és eljárásokkal sokkal nehezebb tetten érni.
Túlzott optimizmusra azért sincs okunk, mert más felmérések nem támasztják alá azt az örvendetes változást, amit a Program ÖT észlelt. Puhuló előítéletek ide, változó divatok oda, a megkérdezettek több mint hatvan százaléka tíz éve is egyetértett, és a Tárki vizsgálata szerint most is egyetért azzal a kőkemény rasszista kijelentéssel, hogy a "bűnözési hajlam a romák vérében van".
Csak abban bízhatunk, hogy maguk se tudják, mit állítanak.
