Amikor 1999-ben az esztergomi Töltés utcában a szegények között megtalálta új misszióját, tudta, hogy nagy munka vár rá.
Esztergom Perzselő napfény, garázs méretű lila, rózsaszín vagy vakolatlan házacskák. Porfelhő, zsivaj. Roma gyerekek brazil mezben, kislányok a kiszáradt fűcsomóban játszanak. Nagyszoknyás asszonyok verítékes homlokukat törölgetik. A Mi Házunk sárga árnyékába többen behúzódtak: no nem csak azért, hogy hűsöljenek. Dolgoznak. Festenek, csiszolnak a Töltés utcai romák. Péter testvért (civil nevén Pedro Catalá Peiró) is ott találjuk. Mutatja, hol van még teendő.
- Apró felújításokat végzünk a házban. A pályázati pénzből, amelyet a Mobilitástól nyertünk, új közösségi teret hozunk létre - mondja, igaz kicsit törve, de szépen használva a magyart. Katalóniából érkezett, a Mária Iskolatestvérek szerzetesrendjének tagja Péter. Az egyik tanteremben keresünk menedéket a munkazaj és az apróságok futkosó hada elől. Amikor 1999-ben az esztergomi Töltés utcában a szegények között megtalálta új misszióját, tudta, hogy nagy munka vár rá. Olyan nagy, hogy talán egy emberöltő nem is elég rá. Tizennégy évvel ezelőtt a Mária Iskolatestvérek létrehozták Győrött az Apor Vilmos Iskola Központot, amelyben óvodás- kortól az érettségiig katolikus szellemben oktattak. A rendszerváltás után ugyanis a magyar papság szerint erre volt a legnagyobb szükség hazánkban. Az intézmény azóta is kiválóan működik. Az új küldetés, az esztergomi romák megsegítése még nagyobb feladat volt. Esztergomba Győrből érkezett két testvér 1999-ben és Péter testvér 2000 januárjában.
- Vásároltunk egy házat az utcában. Az első hetekben autónkkal az orvoshoz vittük a rászorulókat, aztán az utcán játszottunk a gyerekekkel. Látták, hogy segíteni akarunk, ezért apránként, de nagyon kedvesen befogadtak minket, szerzeteseket - mondja. - Házunkban kialakítottunk egy termet, ahol játszhattak az apróságok. A romák lakásai ugyanis olyan picikék, hogy télen-nyáron, reggeltől estig az utcán kódorognak a gyerkőcök. Aztán olyan nagy lett a sikere a játszószobának, hogy időbeosztást csináltunk: egy-egy óra jutott a legkisebbeknek, aztán a középső csoportnak, majd a nagyobbaknak. Eljutottunk odáig, hogy fél óra játék után fél óra tanulásra is kaphatóak lettek. Aztán ezen fordítottunk. Fokozatosan ráébredtek arra, hogy ha nem tanulnak, kimaradnak a játékból. Néhányan már az előszobában is bújták a tankönyvet, hogy minél hamarabb birtokukba vehessék a csocsóasztalt. Mélyíteni nem tudtuk az iskolában hallottakat, mert kevés volt a hely. Fel kell építeni egy roma közösségi házat. Az elgondolást nem követhette azonnal tett, mivel a szomszédos utcákban lakók 172 aláírást gyűjtöttek össze, hogy tiltakozzanak: nem kell ide kocsma, játékterem. Péter testvér sóhajt:
- Nem tudták, miről van szó. Azt hitték, ramazuri lesz az utcában. Jönnek még többen, az ittenieken kívül... A lakossági fórumon aztán kitisztult a kép. Így A Mi Házunk 90 nap alatt megépülhetett, az önkormányzat telkén, a Töltés utca mellett. A megyei munkaügyi központ 90 százalékos, míg az önkormányzat 10 százalékos támogatásával hat főállású pedagógust vehettek fel, akik az iskolásoknak a tanulásban, a felnőtteknek a munkaügyi dolgokban segíthetnek.
- Egész évben nyitva tart A Mi Házunk. Nyáron szabadidős tevékenységekkel töltjük napjainkat: kirándulások, táborok, sport, játék és egy kis tanulás. Iskolai időszakban pedig az Ébresztő programmal kezdődik minden nap. Összeszedjük az ovisokat, iskolásokat és kisbuszszal visszük őket a tőlünk két kilométerre lévő oktatási-nevelési intézményekbe. Korábban sokan csellengtek. Kerülték az iskolát. Az osztályfőnökökkel már jó az együttműködés, megkérdezzük, miben segíthetünk nekik. Az otthoni tanulás pedig meghozta a gyümölcsét: az idén volt az első olyan bizonyítványosztás, hogy a Töltés utcai iskolások közül egy sem bukott meg. Óriási lépés ez, de még mindig kevés. Esztergomban egyetlen olyan cigány származású lakos él, akinek diplomája van. Hiába mondjuk a gyereknek, hogy fontos a tanulás, ha kevés a jó példa. A számítástechnika-teremben az internetre 18 gépen csatlakozhatnak, így még a kirekesztődés is leküzdhető. De a személyes példa, hogy a rossz körülményből is vezethet sikerre az út, hiányzik.
- Az iskolában is annyi negatív kritikát kapnak, hogy elmegy a tanulástól a kedvük: nincs kész a leckéd, ezt sem tudod, rossz vagy stb. A kézműves- foglalkozásokat azért építettük be a mindennapok ritmusába, hogy lássák, ők is tudnak szépet és jót alkotni. Dicsérjük őket, erősítjük önbizalmukat. Harcolnunk kell minden gyerekért, hogy többre vigyék, mint szüleik, akik között vannak olyanok is, hogy mindössze három osztályt végeztek el az általános iskolában. Megkérdeztük Péter testvért, hogyan látja a jövőt.
- Beszélgettem Keil István alezredessel, aki azt mondta, hogy eredményes a munkánk. Korábban hetente háromszor, mostanában ritka, hogy ki kell jönniük az esztergomi rendőröknek a telepre. De úgy érzem, ez még mindig kevés. Legalább egy-két generációnak fel kell nőnie, hogy az életmódja és az életminősége megváltozhasson az ittenieknek. Jó érzés, hogy a környék nyugodtabbá vált. Beszélgetünk az emberekkel, a romákkal és a nem cigány származásúakkal is. A Töltés utcában élő harminchárom család kicsit másképp szemléli már a világot. De ilyenkor eszembe jut, hogy Esztergomban nem ez az egyetlen romatelep. Mi van a Tesco mögött élőkkel? A Kossuth útról fél óra alatt még el tudnak sétálni hozzánk, de onnan? Szükségünk lenne még egy kisbuszra - gondolkodik. A katalán szerzetes úgy érzi, csaknem bezárult a kör: foglalkoznak a terhes lányokkal, asszonyokkal, a gyerekekkel, az óvodásokkal, iskolásokkal, fiatalokkal, a munkába álláskor is mellettük állnak. Az idős embereket viszont nehéz bevonni. Ez az egyik probléma. A másik az anyagiak. A támogatásokat a beruházásokhoz adják, a működtetéshez már nem. Normatívát nem kap a roma közösségi ház, a pályázatokból a bürokratizmus, utófinanszírozás, az önrész szükségessége miatt nehéz pénzt szerezni. Bár a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend, ha teheti, küld némi támogatást Franciaországból, Spanyolországból A Mi Házunknak. Péter testvér és szerzetestársa viszont évek óta juttatás nélkül dolgozik, azért, hogy segíthessenek.
