Mária asszony és férje élete gyökeres fordulatot vett, miután kiderült, hogy az asszonyt mégsem alkalmazzák a konyhán.
Mária, egy kétgyermekes roma asszony a szalonnai cigánysorról öt napon át ébren álmodott. Reggelente azzal kelt, hogy a szükséges formaságok elintézése után munkába állhat az óvoda konyháján. Százszor is elképzelte, ahogy magára ölti az előírásos fehér köpenyt, fekete haját felkontyolva sapka alá rejti, utcai cipőjét benti papucsra cseréli, majd belép a hatalmas üstök közé. Az a tény, hogy konyhai kisegítőként a zöldségek tisztításán és az edények mosogatásán kívül más munkát nem végezhet, a legkevésbé sem zavarta. Mi több, boldog-boldogtalannak újságolta, hogy a szalonnai cigányok közül elsőként kap olyan munkát, amelyhez fehér ruha és orvosi igazolás szükséges. Öt nappal később, amikor a szakrendelők bélyegzőivel telepecsételt egészségügyi könyvével munkára jelentkezett volna, hidegzuhanyként érte a hír, hogy a konyhai beosztás helyett mégis az utca takarítását bízza rá a polgármester.
A faluban addigra elterjedt a híre, hogy az önkormányzat egy roma aszszonyt tesz a konyhára, ahonnan az idősek szociális étkezését is biztosítják. A szóbeszéd szerint többen kijelentették: ha cigányasszony kerül a konyhára, visszamondják az étkezést. Arra, hogy ezzel kik fenyegetőztek, utólag már senki nem emlékszik. Vagy nem akar.
Mindenesetre Mária asszony egyik napról a másikra az árkok takarításához beosztott brigádban találta magát. Társai egész nap gúnyolták. Akik korábban irigykedve néztek rá, most tele szájjal röhögtek rajta, hogy lám, a feltörekvő roma nő orvosi igazolással szedi a szemetet. Két hónap után a polgármester új beosztást talált Máriának: a helyi iskolába helyezte át takarítónőnek. Az óvoda konyhájára közben új kisegítőt vettek fel.
Egy nem roma asszonyt.
Mária asszony négy hónapon át takarított az iskolában, majd a helyét mással töltötték be. Szalonnán, miként a munkanélküliséggel sújtott borsodi települések többségében, az önkormányzat forgó rendszerben alkalmazza a helyi állástalanokat, hogy a segélyre való jogosultságukat megőrizhessék. Szalonnán egy időben húsz-huszonkét közhasznú munkást foglalkoztatnak. A munkahelyeket úgy töltik be, hogy az ezernyolcvanas lélekszámú településen élő kétszázhúsz rászoruló két éven belül sorra kerüljön.
Mária asszony általában megszokta már, hogy a sors különösen mostohán bánik vele. Kónya Mária, a szlovákiai Turna községben nőtt fel, egy cseh roma apa és egy magyar anya gyermekeként. A határ közeli településre üzletelni átjáró szalonnai romák közül udvarolni kezdett neki egy fiú. Még nem volt tizenhét éves, amikor terhes lett, kimaradt a középiskolából. Kónya Máriából fiatalon lett Lakatos Zsoltné. Új családja Szalonnán, az Újtelepnek nevezett faluszéli cigánysoron, egy víz nélküli szoba-konyhás egyenházban lakott.
Lakatos Zsolt, az akkor még a diósgyőri kohászatban dolgozó segédmunkás egy ötször öt méter alapterületű, egyetlen helyiségből álló melléképületet húzott fel a szülői házhoz. A második gyermek megszületése után már négyen laktak benne. A férfi bevonult katonának, majd leszerelése után munkanélküli lett. Öt osztállyal hiába próbált másik állást keresni magának. Sem a szalonnai kőbányában, sem az egykori tsz-ben nem volt rá szükség. Az aszszony szlovák állampolgárként hosszú éveken át eleve nem is kaphatott munkát. Öt évre szóló tartózkodási engedélyét is csak 2004-ben, Szlovákia uniós csatlakozása után állították ki a magyar hatóságok - ekkortól dolgozhat és jogosult segélyre is. Magyar állampolgárságot viszont még nem kért, mert ahhoz állampolgársági vizsgát kell tenni, ami huszonnyolcezer forintba kerül.
Lakatosék havi jövedelme - ami a szociális segélyből és a családi pótlékból áll - havi 69 ezer forint. Ebből havi húszezret banki törlesztésre fizetnek. Tavaly májusban ugyanis elköltöztek a cigánysorról és a faluközpontban vettek egy romos házat, amit a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatásból újjáépítettek. Az új házban van konyha és fürdőszoba, a szobák tiszták és rendezettek. Az ólban malac hízik, az udvaron tyúkok és kacsák szaladgálnak. Látszólag révbe értek.
A látszat azonban csal.
Mária asszony és férje élete gyökeres fordulatot vett, miután kiderült, hogy az asszonyt mégsem alkalmazzák a konyhán. Lakatos Zsolt úgy emlékszik: emelt hangon beszélt a polgármesterrel, aki azóta egyszer sem hívta be őt, hiába jelentkezett többször is közhasznú munkára. A férfi ezt követően levelet írt az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, aki egy jogvédő irodának továbbította sorait. Lakatosékat nem sokkal később felkereste egy budapesti ügyvéd, aki rábeszélte őket, hogy pereljék be az önkormányzatot.
A per két évig tartott. Lakatosék körül egyfajta űr képződött a faluban. Az önkormányzatot, a környék legnagyobb munkáltatóját nem szokás perelni. Mária asszony pert nyert a szalonnai önkormányzat ellen első fokon a Miskolci Munkaügyi Bíróságon, majd nyert a másodfokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon is. Az őt képviselő ügyvéd tanácsára - nehogy nyerészkedési szándékkal vádolják meg - egy nem túl magas összeget, háromszázezer forintot jelölt meg kártérítési igényként. A bíróság, bár bizonyítottnak látta, hogy az asszonyt roma származása miatt nem vették fel az óvoda konyhájára, figyelembe vette, hogy később az iskolában is foglalkoztatták, és a kért háromszázezer forintból kétszázezret ítélt meg nem vagyoni kártérítés címén.
A nyertes perről a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda közleményt adott ki, amelyet az interneten több hírszolgáltató portál is közzétett. Szalonnán a közösségi házban működő számítógépről nyomtatta ki Horváth Zsolt önkormányzati képviselő, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese, aki a hivatalba is bevitte a hírt. A faluban két napra újra beszédtéma lett Lakatosné ügye. Valaki azt mondta, nem érdekes, az önkormányzat a csikkzsebből kifizeti ezt a pénzt. Ezt a kijelentést többen is hallották, de hogy kitől származik, arra megint kevesen emlékeznek.
- Nem szerencsés már ezt a két évvel ezelőtti történetet bolygatni - véli Horváth Zsolt. - Személyes véleményem, hogy egy ilyen kis faluban nem kell minden sérelemről jegyzőkönyvet írni, és abból ügyet csinálni. Mert nekünk utána is itt kell élnünk. Együtt, egymással. Ezt a leckét még az előző polgármester alatt tanultam meg. Ami engem illet, Miskolcon dolgozom, húsz éve ingázok, de a helyi romák csaknem mind munkanélküliek. Egyszer láttam, hogy egy érettségizett lány szedi a szemetet az öt-hat osztályt végzett romák között. Azonnal kézen fogtam, bevittem a hivatalba, hogy jegyzőkönyvet veszünk fel, mert a törvény szerint mindenkinek a végzettségének megfelelő munkát kell biztosítani. Két nappal később a polgármester megkérdezte: elküldtem-e valahová a jegyzőkönyvet? Mondtam, hogy még nem, mert abban bíztam, hátha találunk valami megoldást. Kiderült, hogy az iskolában éppen szükség van egy közhasznú munkásra. A kislány azóta már közalkalmazottként dolgozik ott, mi több, már a sárospataki főiskolát is elvégezte. Nem hiszem, hogy ennél többre jutottunk volna, ha vizsgálatot kezdeményezek, és balhét csinálok. Ami Lakatosné ügyét illeti: láttam, mennyire elkeseredett, hogy nem a konyhára került. Szóltam a polgármesternek, ha lehet, tegye már át az iskolába. Két hónap után áttette.
Arra a kérdésre, kifogásolták-e a falubeliek, hogy roma asszony kerülhet a konyhára, a képviselő óvatosan azt feleli: hallott valami pletykát erről, de ez csak afféle szóbeszéd volt. Horváth Zsoltot a bíróság tanúként hallgatta ki. A képviselő vallomásában azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat és a helyi kisebbség viszonya kifejezetten jó, a polgármestertől minden támogatást megkapnak. Beszélt a nyolc osztállyal nem rendelkező romák felzárkóztatására szervezett felnőttoktatásról, és a hivatal támogatásával indított átképzésekről, amelyek során tizenegy állástalan dísznövénykertészi képesítést szerzett, harminc jelentkezőt pedig biztonsági őrnek képeznek ki.
Azt már nem mondta a bíróságon, hogy a nemrég végzett dísznövénykertészek közül még senkinek nem sikerült elhelyezkednie. A szalonnai romák számára továbbra is a polgármesteri hivatal által kínált közhasznú munka az egyetlen reális esély.
Egy másik tanú, az időközben Szuhogyra költözött Kálló Zsoltné viszont határozottan emlékezett arra, hogy a faluban többen is azt mondták: roma asszonyra nincs szükség az óvoda konyháján. Névvel azonban sem a tárgyaláson, sem utóbb, lapunk érdeklődésére nem szolgált.
- Roma asszony kezéből nem kellett az étel, ez már évekkel ezelőtt a falunapon is kiderült, ahol többek között én voltam az egyik felszolgáló - emlékezik Kálló Zsoltné. - Volt, aki már akkor vonakodva vette át tőlem az egy pár virslit és a szelet kenyeret, ment a sugdosás a hátunk mögött. Én hallottam beszélni, hogy néhány idősebb aszszony vissza akarta mondani az ebédet, ha Mária odamegy az óvoda konyhájára dolgozni.
- Nagy Attiláné, az óvoda vezetője szűkszavúan annyit mond: évek óta ugyanazok a személyek váltják egymást a konyhára beosztott közhasznú munkások között, de nem ő választ a jelentkezők közül, hanem a polgármester.
Balogh Tibor polgármester érdeklődésünkre azt mondta: az akkor felvett huszonkét közhasznú munkás közül Lakatosnét találta a legalkalmasabbnak a konyhai munkára. Döntését az óvoda vezetőjével is egyeztette, aki azt közölte: ismeri Lakatosnét, míg óvodába jártak lányai, a szülői munkaközösségben is tevékenyen részt vállalt.
Csakhogy július elsejétől az addigi napi 170 adagról kilencvenkettőre csökkent az elkészített adagok száma, így eggyel kevesebb dolgozóra volt szükség.
Balogh Tibor az önkormányzat jogi képviselője által írt beadványból idéz, mely szerint Lakatosnét nem érte érdeksérelem azáltal, hogy két különböző közhasznú munkakör közül nem az egyikben, hanem a másikban alkalmazták, hiszen egyik munkakör sem igényel végzettséget vagy szakértelmet.
- Alaptalan az állítás, hogy Lakatosnét roma származása miatt nem vettük fel a konyhára - szögezte le Balogh Tibor. - Ezt ők terjesztették, mástól ilyet nem hallottam. A roma kisebbséggel évek óta nagyon jó az együttműködésünk, munkába állásukat minden lehetséges eszközzel segítjük.
A polgármester érvei a bíróságot nem győzték meg. A másodfokú ítélet szerint a konyhai kapacitás csökkenése nem tekinthető elfogadható magyarázatnak, hiszen a nyári szünet nem érhette váratlanul a község első emberét. Az ítélet arra is kitér, hogy amíg Lakatosnét máshol foglalkoztatták, a konyhára egy másik, nem roma származású asszonyt felvettek kisegítőnek.
A bíróság által megítélt kétszázezer forintot a polgármesteri hivatal rövid időn belül kifizeti Lakatoséknak. Ebből a pénzből befejezik a fürdőszobát, megveszik a tüzelőt. De Lakatosnét a pénz nem teszi boldoggá:
- A pert megnyertem, a korábbi életemet elveszítettem - mondja. - A per miatt a helyi romák már nem tartanak maguk közé valónak, a falu másik fele pedig továbbra sem fogad el. Ma sincs állásunk, élünk tovább a segélyekből.
Lakatosnét az idén tavasszal a polgármester két hónapra újra beosztotta közhasznú munkára. Régi munkáját ajánlotta fel ismét: takarítást az iskolában. Az asszony ezt szó nélkül elvállalta.
Tizenkét év alatt csaknem háromszáz joghátrányt szenvedett, kisebbséghez tartozó személy ügyében járt el a Másság Alapítvány által 1994-ben létrehozott Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda. Az iroda kizárólag faji, etnikai diszkriminációs ügyekben vállal szerepet, ügyvédei a bíróságok, közigazgatási hivatalok, fogyasztóvédelmi és munkaügyi felügyelőségek előtt térítésmentesen képviselik ügyfeleiket. Munkájuk részét képezi a helyszíni bejárás és a tényfeltárás. Számos ügyben - elsősorban munkahelyeket és vendéglátó egységeket érintő panaszok esetén - roma és nem roma közreműködőkkel végrehajtott, úgynevezett szituációs tesztet alkalmaznak a rejtett diszkrimináció kimutatására.
Tavaly három olyan munkaügyi pert nyertek, melynek során különböző cégek származásuk miatt utasítottak el állásajánlatra jelentkező romákat. A bíróság egyenként félmillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg nekik. Az iroda kezdeményezésére a múlt évben a bíróság két olyan vendéglátó egységet marasztalt el, ahol romákat nem szolgáltak ki. Három ügyben ártatlanul letartóztatott romáknak harcoltak ki hatszázezer-egymillió forint közötti kártalanítást.
Az iroda levélben és telefonon folyamatosan fogadja a panaszokat, számos ügyre pedig - mint például a szalonnai Lakatos Zsoltné esetére - az állampolgári jogok biztosának hivatala hívja fel a figyelmüket.
